A testedző eszköz komoly oldaláról értekeztünk eddig, most tekintsünk bele, hogy levezetésképpen milyen játékos feladatokkal lep meg minket a Wii Fit.

Le kell szögeznünk előre, hogy óvatosan kell bánnunk a játékokkal, ezek is sok erőnléti mozdulatot tartalmaznak, ezek elvégzése (bármennyire is játékos a forma) komoly kondíciót igényel. Néha persze jól jöhet a szórakozás, azonban ne felejtsük el az intelmet, ne nyakló nélkül használjuk ezeket a jól sikerült játékokat.

A program az alábbi játékokat tartalmazza, természetesen nem mindegyiket érhetjük el rögtön az elején, ha jól végezzük munkánkat, akkor folyamatosan kerülnek feloldásra ahogy haladunk előre.

Football Heading – az egyik leglátványosabb és legnehezebb móka. Az érkező labdákba kell fejelgetnünk, azonban az egyszerűnek tűnő feladat nehézségeket rejt. Néha igen nehéz megtalálni az egyensúlyt, ráadásul nem csak labdák, hanem kerülendő tárgyak is érkeznek velünk szenben.
 
Ski Jumping – a téli sportok nagy kedvence is helyet kapott a csomagban, a sáncokról való elugrás nagy koncentrációt és a helyes pillanat kiválasztását igényli.

Ski Slalom – a másik nagy havas kedvenc, a lejtős pályán száguldva kell a kapukat keresgélnünk, Minden a kormányzáson és a helyes sebesség megválasztásán múlik, bizony elsőre nem fog sikerülni a pálya az biztos.

Snowboard Slalom – ugyanaz pepitában, az újabb keletű sportág szerelmesei is részesedhetnek a lesiklás örömében. Itt egy kicsit nagyobb a hangsúly a helyes testtaráson, lévén hogy csak egy deszkán történik a lejövetel.

Table Tilt – Ügyességi játék melyben egyensúlyérzékünket teszi próbára a program. Golyókat kell bejuttatnunk a lyukakba, persze nem mindegy hogy hova és miként. A feladat nem könnyű, gyakorlást igényel.
 
Tightrope Walk – Ismét főleg egyensúly érzékünket tesszük próbára, egy kötélen kell átegyensúlyoznunk két ház között. Az alapban sem egyszerű dolgot még az is nehezíti, hogy nem leszünk egyedül a kötélen, néha még át is kell ugrálnunk a szemben érkezőket.

Balance Bubble – A vizes témák is jó alapot adnak a mókára, egy buborékba bújva kell lavíroznunk a folyó partjai között, természetesen úgy, hogy a elkerüljük a partot, a kiálló sziklákat és egyéb akadályokat.

Penguin Slide – A jégen való csúszkálás már alapban nem egyszerű dolog, azonban a mi jégtáblánk még billegni is fog. Ráadásul kis színes halacskákat is el kell kapkodnunk, így már igazi a feladat a síkos jégmezőkön.

Lotus Focus – Utolsó játékunk talán a legeredetibb, egy gyertya lángját kell terelgetnünk mozdulatainkkal, az egyszerűnek látszó feladat bizony nagy kihívásokat rejt.

A Wii Fit nem csak a hozzá mellékelt szoftvert tudja használni, meglepően sok egyéb már alkalmazás is kihasználja a kiegészítőt, ezek közül fogunk szemezgetni a következő alkalommal.