Valószínűleg a Team 17-nek is megfordult a fejében a DS megjelenésekor, hogy az idestova 12 éves sikerszériájukat a Nintendo zsebkonzolján masíroztassák végig. Minthogy a játék szinte ordít az ilyen platformokért, a döntés nem váratott magára sokáig. Az angol csapat boszorkánykonyhájában már az utolsó simításokat végzik a programon, hogy idén márciusban a DS tulajdonosokból is igazi hadvezért faragjanak.

Az 1995-ben megjelent Worms igazán hangulatos játékmenetével kicsiknek és nagyoknak is kellemes szórakozást nyújtott a számítógépek monitorja előtt. Noha a franchise már számtalan platformon vándorolt végig és megannyi epizódot szült a rajongók nagy örömére, még a háromdimenziós kalandtúra sem aratott akkora sikert, mint az eredeti ötleteket felvonultató előd. Habár a DS képes lett volna a PSP-hez hasonlóan 3D-s Worms futtatására, a Team 17 srácai szerencsére mégiscsak a kipróbált és bevált „mélyített” 2D-s ábrázolás mellett tették le a voksukat. A kihívás – habár számos új dolgot tartogat – alapjaiban a régi maradt: kicsiny harci kukacokat összeválogatva, csapatba rendezve kell miszlikbe aprítani az ellenséges földtúrás mögött megbúvó rebellis ellenfeleinket. A halálos fegyverarzenál (mint pl. az alapnak számító Bazooka, és a különböző gránátok, pisztolyok, rakétavetők, légitámadások, stb.) mellett természetesen nem maradhatnak el a jobbnál jobb és ötletesebb gyilokvetők és mozdulatok sem (gondolom, emlékeztek még a Kamikazéra), ámbár mindegyik kategória újabb nagyszerű eszközökkel is gyarapodott. Olyan „ötletes” újdonságokra gondoljatok, mint pl. a birkakilövő egység (Sheep Launcher), amely a robbanó vér-birkákat hivatott messzebbre lódítani. A játékmenet nem változott számottevően, de a játéktérként szolgáló helyszínek számát igencsak kibővítették a srácok, mi több: öt eredeti ötletet tartalmazó grafikus téma is helyet kapott a repertoárban. A DS esetében a felső képernyőn található a játéktér, az alsón pedig az irányítópanel, amit természetesen a touchpad és a Stylus ceruza segítségével lehet használni. Itt bújik meg a katonáink életerőit és a csapat teljesítményét jelző csík, de ugyanitt találhatóak meg a fegyverarzenál egységeit mutatni hivatott ikonsorok is – természetesen kategorizálva, a könnyebb átláthatóság érdekében.

A DS-t egyébként mintha ehhez a játékhoz találták volna ki: míg a D-Pad a kukacok mozgásáért és irányításáért, a triggerek pedig a pálya átfürkészéséért felelősek, addig a Stylus piszok könnyű módon oldja meg az éppen használandó fegyvernem, vagy harci mozdulat több oldalas felhozatalából a megfelelő kiválasztását. A készítők egyébként gondoltak azokra is, akiknek a D-Pad és a Stylus ceruza együttes használata gondot okoz, ugyanis az ikonok akkorák, hogy nyugodtan az ujjunkkal is megérinthetjük őket (persze megint más kérdés, hogy ki tapogatja össze kézzel az alsó képernyőt).
A játékmenetet tekintve több lehetőség közül választhat a játékos akkor is, ha csak a gép ellen kíván játszani. Az összeállítandó csapatot menedzselve (kukacok összeállítása, csapatnév és helyszín kiválasztása, életszintek beállítása, stb.), majd egy tetszőleges gépi ellenfélhez rendelve már csatába is indulhat (opcionálisan található egy Training lehetőség is) és akár három másik csoporttal is felveheti a küzdelmet 1-3 vagy 2-2 felállásban. A Worms Open Warfare stílusából és játékmenetéből adódóan azonban ordít a többedmagaddal történő szórakozás után. A Team 17-nél jól gondolták, hogy a márciusi programot vaskos multiplayer módusszal látják el. Jelenleg maximum négyen csaphatnak össze a bajnoki címért – legyen az helyi Wi-Fi LAN, vagy Wi-Fi Internet kapcsolat. Belegondolni is jó, hogy nincs is szórakoztatóbb annál, minthogy többedmagunkkal szívassuk halálra egymást, történjen az akármilyen szövetségben. A Worms: OW egyetlen negatívuma eddig, hogy a multiplayer menü választásához több játékra is szükség van, tehát mindenkinek rendelkeznie kell egy példánnyal. Őszintén reméljük, hogy a Team 17 kiküszöböli ezt a bakit és a Metroid Prime: Pinballhoz hasonlóan itt is elég lesz csupán egyetlen játék ehhez a mókához (ilyenkor a DS a Wi-Fi-n keresztül pillanatok alatt áttölti a szükséges adatokat). Ha a fiúknak sikerül kiküszöbölni ezt a problémát, akkor igencsak valószínű, hogy a Nintendo DS tavasza a többedmagaddal lebonyolított szórakozások jegyében telik majd el, hiszen jelenleg legalább hat olyan program van készülőben (és néhány ugye már kapható is, mint pl. a Mario Kart DS), amely ezt a funkciót 100%-ban támogatja.

A Worms: Open Warfare nem titkoltan széles réteget céloz meg, aminek titka a rövidebb, de annál velősebb és látványosabb harcokban, na és persze a vaskos multiplayer támogatásban mutatkozik meg. Zsebkonzol révén szó, nincsenek hosszú kimenetelű küzdelmek, hiszen nem az a cél. Az új Worms titka a bevált sémák ötletes kivitelezésében és a DS képességeink kihasználásában keresendő, így minden korcsoport számára bátran ajánlható lesz, ha megjelenik.

Stinger