Mint arról már korábban hírül adtuk a Playstation utolsó firmware frissítésekor megszűnt az “Other OS” lehetőség, evvel kapcsolatban pedig új problémák merültek fel néhány helyen.

Kiderült, hogy nem kevés helyen igen komoly mennyiségű PS3-at használnak szuperszámítógépként összekötve, pl az amerikai hadsereg bizonyos titkos helyein is. Nos, ezek az alkalmazásokat egy csapásra ellehetetlenítette a Sony a letiltott funkcióval (ami jellemzően a Linux használatát jelenti). Ez annak türében, hogy többezres nagyságrendről beszélünk bizony nem elhanyagolható és még akár komoly bonyodalmakhoz is vezethet.

Jogilag abszolúte támadható a Sony lépése hiszen a felhasználók úgy vásárolták meg ezeket a gépeket, hogy bizonyos lehetőségeket tud, márpedig ilyeneket elvenni nem etikus utólag. A Cell processzor képességeit egyébként több kutatóhely is kihasználja a hadsereg mellett, így az élet minden területén gondot jelenthet a lehetőségek megnyirbálása.

A probléma még nem is most jelentkezhet főként hiszen nem kell feltétlenül frissíteni a gépeket egy bizonyos alkalmazás futtatásához (ezeken a helyeken amúgy sem játékra használják őket), azonban a kieső-elromló gépek helyére egy idő után már csak új firmware-rel kikerült gép állítható ami ugyebár nem alkalmas a feladatra.

A kérdés érdekes, bizonyára lesz is folytatása a témának.