ssal egybekötött múltbatekintést talán megér a játékvilág egyik legpatinásabb sorozatának a 18. születésnapja. Visszagondolhatunk az 1987-es kezdetekre, amikor is Mario szülőatyja, a zseniális Shingeru Miyamoto bitekbe öntötte gyermekkorának fantáziavilágát, hogy egy soha nem látott kalandot hozzon létre az akkor hódító Famicom/NES platformra. Hyrule hatalmas, mesés világa (melyet a sorozat atyja Kyoto környékének vadonjáról, kölyökkori kalandozásainak színhelyéről mintázott) hamar rabul ejtette az egyszerűbb játékokhoz szokott nintendósokat. Az egyedülálló akció-kaland játékmenettel új stílus született, ekkor került először bevezetésre a cartridge-alapú mentés a szokásos jelszavas helyett, Miyamoto pedig kőkemény és rendíthetetlen alapokat rakott le egy lassan két évtizede futó sikerszériához.

A világszerte 6,5 milliós eladásokat produkáló első részt hamarosan követte a sorozat fekete báránya, a szintén NES-es The Adventure of Link. Az oldalnézetes akciórészek az általános vélekedés szerint nem tettek jót a játéknak. A rajongók persze így is vették, mint a cukrot (4,3 millió kelt el belőle), de ez nem tette elbizakodottá a készítőket. Felmérték inkább a hibákat, tanultak belőlük, és ismét helyes mederbe terelték a sorozat folyását. Az 1992-es, immáron SNES-re megjelent Link to the Past osztatlan sikert aratott mind a kritikusok, mind a rajongók körében, és sokaknak a mai napig ez az epizód számít a Zelda játékok etalonjának. A következő évben jött ki az első handheld Zelda, egy hatalmas kaland, amely elfért az ember zsebében: a Game Boy-os Link’s Awakening. ’98-ban ez a rész egy remake-et is megért, a DX utótaggal kiegészített változat kihasználta Game Boy Color színes képernyőjében rejlő lehetőségeket, újszerű fejtörőkkel lepve meg a kézikonzolok kedvelőit. Időközben a nintendósok asztalán a SNES helyét átvette az N64, és így jött az első full 3D-s Zelda-kaland, a mindmáig a legjobbnak tartott Ocarina of Time. A minden idők legnagyszerűbb játékának is kikiáltott OoT-t felülmúlni ugyan nem sikerült a 2000-es Majora’s Maskkal, de a rajongók számára a második N64-es rész sem okozott csalódást. Ezután a handheldek időszaka következett: a 2001-es datálású, GBC-s Oracle of Seasons, Oracle of Ages páros a platform legsikeresebb játéka lett, és érdekes „ikermegjelenésével” új divatot teremtett. 2002-ben egy Link to the Past remake-et kaptunk a négyjátékos multiplayerre építő Four Swords-zal kiegészítve, ezúttal már GBA-ra. Természetesen a N64 utódja, az újgenerációs asztali Nintendo-konzol, a GameCube sem maradhatott Zelda nélkül. A 2003-as Wind Waker eszméletlenül stílusos, egyedi, rajzfilmszerű cel-shaded grafikája mellett játékmenetbeli újításaival hívta fel magára a figyelmet – az Ocarina of Time pacijának szerepét ezúttal egy beszélő hajó vette át, mellyel egy hatalmas kiterjedésű óceánt járhattunk be. Bár sokan fanyalogtak a „gyerekes” megjelenítés miatt, a Wind Waker nagyszerűségéhez egyszerűen nem férhet kétség. A tavalyi, szintén „kockás” Four Swords inkább egy érdekes kísérletnek, mellékágnak tekinthető, mint a sorozat szerves részének, ellentétben a nemrégiben általam is 10 pontosra értékelt, GBA-s Minish Cap-pel.
A rajongók azonban már régóta az „új GC-s Zeldát” várják, amelyről az első étvágygerjesztő videót a tavalyi E3-on láthattuk, majd a következőt az idén tavasszal megrendezett GDC-n csodálhattuk meg. Ami elsőre szembeötlik, az a grafika stílusának gyökeres megváltozása a WW-hez képest. Az új Zelda nemcsak, hogy visszatér a gyökerekhez, de talán sötétebb hangulatú lesz, mint valaha. Link ezúttal nem kisfiú, hanem egy kemény ifjú, eszméletlenül vagány stílussal. A tengernek lőttek, kapunk viszont sötét erdőket, félelmetes barlangrendszereket és hatalmas pusztákat, nameg – dobszót kérek – visszakapjuk imádott lovunkat is! Sőt, úgy tűnik, minden eddiginél nagyobb szerepe lesz derék hátasunknak, hiszen rengeteg lovas küzdelmet láthattunk a bemutatott előzetesekben. A paci mellett ellenfeleink hatalmas vaddisznaját is megülhetjük, és talán más állatokat is, de ez egyelőre csak találgatás. Az viszont biztos, hogy a hátas nélküli, hagyományos küzdelmek rendszere alapvetően marad a régiben, vagyis a Nintendo tudja, hogy ami jó, ahhoz nem szabad hozzányúlni. Az ellenfelek változatosságával nem lesz gond, a régi ismerősök mellett néhány hatalmas és hihetetlenül látványos szörnyeteg is feltűnik majd, mint a Gyűrűk ura balrogjára hajazó tűzdémon, vagy a szintén GyU beütésű óriáspók. A grafika egyébként is gyönyörű lesz: a csodás fényhatások, a valós idejű árnyékok, a tökéletesen kiválasztott színek és az aprólékosan kidolgozott textúrák fantasztikus atmoszférát teremtenek azzal együtt is, hogy a poligonszám nem lesz – a hatalmas terepek, és a sokszereplős összecsapások miatt nem is lehet – túl magas. Egyedül az animációk minősége adhat okot némi aggodalomra, különösen a ló mozgása volt nagyon darabos az első trailerben, de ez már azóta is sokat javult, így jó eséllyel tökéletesre csiszolják az idei év végére tervezett megjelenésig.
Bár általában nem szeretek előre inni a medve bőrére, de ebben az esetben úgy érzem, bátran kijelenthetem: az új Zelda-epizód csodálatos hattyúdala lesz egy méltatlanul alulértékelt játékkonzolnak.