Nem ritka eset, hogy egy népszerű, asztali konzolra készült játék megjelenése után a sikert meglovagolandó a kiadó gyorsan kihoz egy handheld változatot is az adott címből. Sajnos ilyenkor a legritkább esetben kapnak a fejlesztők elegendő időt a munkára, hiszen úgyis a címnek kell eladnia az anyagot, nem a minőségnek. A Namco repülős sikersorozata esetében a villámtempójú átírás hálátlan feladatát a magyar illetőségű Human Soft kapta, akik a lehetőségekhez képest korrekt munkát végezve egy élvezetes, bár a valódi Ace Combat sorozathoz csak nagyon lazán kapcsolódó arcade lövöldét hoztak össze.

A játék a sorozattól megszokott 3D-megjelenítés helyett a GBA lehetőségeihez jobban passzoló, kétdimenziós grafikát használ. A terepet felülnézetben láthatjuk, és azon 360 fokos szögben bármerre mozoghatunk. A gépet a D-pad vízszintes száraival kormányozhatjuk, a felfele irány lenyomásával pedig alacsonyabban repülhetünk. A látványos zoom effekt megcsodálása mellett egyéb hasznai is vannak az utóbbi manővernek: kitérhetünk vele a ránk kilőtt rakéták elől, illetve hatékonyabban támadhatjuk az alacsonyan repülő ellenséges gépeket és a földi célpontokat is talajközelben repülve. Az A gomb szolgál korlátlan munícióval bíró gépágyúnk használatba vételére, a B-vel pedig rakétáinkat lőhetjük ki. Utóbbiból mindig kétfélét vihetünk magunkkal, melyek között a D-pad lefele irányával válthatunk. A jobb oldali ravasszal az utánégőket beindítva nagyobb sebességre kapcsolhatunk, a bal oldalit lenyomva tartva pedig fordulás helyett finom oldalazó manővert hajthatunk végre, így kerülve el a ránk kilőtt lövedékeket. Nagyon fontos mindezek mellett a Select gomb is: ezzel kérhetünk légiutántöltést, ami jelentősen megkönnyíti a missziók végrehajtását. A rádióüzenet elküldésétől számított pár másodpercen belül megjelenik a „Mama” kódnevű utántöltő gép, amelyet a radarunkon kék pont jelöl. A közelébe repülve nem csak rakétakészletünket egészíthetjük ki, de sérüléseinket is kijavítják nekünk a másodállásban légiakrobata szerelők. Mivel egy küldetésen belül minden következmény nélkül, akárhányszor kérhetünk segítséget, érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Azt azonban mégsem javaslom, hogy minden kis karcolással rohanjunk a mamához, ugyanis ezzel a misszió időkereten belüli befejezését tehetjük kockára.
A képernyőn látható kijelzők nem okoznak túl sok meglepetést. Legtöbbet a bal alsó sarokban látható radart fogjuk nézni. Ezen piros pont jelöli az elsődleges célpontokat, sárga a másodlagos földi célpontokat, piros pötty fekete ponttal a közepén az ellenséges repülőket, kék kör pedig a baráti egységeket – például az utántöltő gépet. Fontos, hogy a rakétákat is láthatjuk a radaron, ezek gyorsan mozgó fehér pixelek, melyek elől ajánlatos időben kitérni. A radar fölött az utánégők töltöttségét, illetve gépünk épségének százalékos értékét láthatjuk. Bal fölül a küldetés teljesítésére még rendelkezésre álló idő, illetve az ellenséges egységek kilövésével növelhető pontszámot találjuk. A bal alsó sarokban az aktuális kiválasztott rakéta típusa és mennyisége teszi teljessé a képet.
A küldetések általában a „menj az ellenőrzőponthoz, és ott lőj ki mindent” sémát követik, de egyes missziók a védekezésre vagy a felderítésre épülnek. A teljesítményünket a játék a szerzett pontok, az eltelt idő és az elsődleges, illetve másodlagos feladatok teljesítése alapján értékeli. A cél mindig a legmagasabb, S-ranking elérése, hiszen bizonyos repülőtípusokat csak így érhetünk el.
Néhány jótanács a végére:
A küldetések sikeres végrehajtásához nagyon fontos a megfelelő gép ill. fegyverválasztás. A másodlagos rakétatípusok az alábbiak:
AAM – hőkövető rakéta légi célpontok ellen. A legtöbb esetben nem érdemes beruházni rá, mert az elsődleges rakéta is jó hatékonysággal szedi le az ellenséges gépeket.
AGM – levegő-föld rakéta, nem célkövetős, de ebből kapjuk a legtöbbet, így legtöbbször ezt érdemes választani.
ASM – mint az előző, csak célkövetős tulajdonsággal, ám mivel kevesebb jár belőle az AGM-nél, nem érdemes ezt választani.
CM – négy levegő-levegő rakétát lő ki egyszerre, az ellenséges bombázók lelövéséhez tökéletes.
NB – a napalm nagyobb területeket pusztít, koncentráltan elhelyezkedő földi célpontok ellen érdemes bevetni.
PGB – nagyon erős célkövetős bomba, de ritkán éri meg használni, mert csak keveset kapunk belőle.
• Próbáljuk nem elfogyasztani az utánégőt, mert nagyon lassan töltődik újra, és alapsebességen sokkal sebezhetőbbek vagyunk. Jó taktika a ravasz nyomkodásával egy magas sebességet tartani anélkül, hogy kimerítenénk a hajtóművet.
• A felszíni célpontok támadásának legjobb módja, ha lesüllyedünk talajközelbe rögtön, mikor az első lövedéket kilövi ránk, majd innen szórjuk meg levegő-föld rakétával.
• A rakétákkal próbáljunk pontosan célozni, mert a sok utántöltés sok időveszteséggel jár.
• A gépágyú használatát ne nagyon erőltessük, nem elég hatékony.
• Ha a feladat földi célpontok kilövése, ne törődjünk az ellenséges vadászgépekkel, úgyse sok vizet zavarnak.
• A Select lenyomása után ne várjunk ölbetett kézzel a Mamára, hanem induljunk el a következő célpont felé. Amint azonban az utántöltő-gép feltűnik a radaron, repüljünk felé, hiszen rövid várakozás után eltűnik a színről.
• Figyeljük a küldetések közben érkező rádióüzeneteket, mert gyakran hasznos tanácsokat, érdekes információkat vagy fontos utasításokat kapunk.