A „pénz beszél, kutya ugat” iskolapéldájának jellegzetes története a 3000AD-é. A lelkes kis fejlesztőcsapat a kezdet kezdetén sokévnyi munkát, plusz rengeteg pénzt ölt a C64 és Spectrum gépeket zabolázó elődeink legendás Elite-jének feltámasztásába, hogy a szabadság édes érzését továbbvigye az űrben. Ám az Úr 1996-ik esztendejében, a munka befejezése előtt, a kapzsiság legyőzte a racionalitást, a Take 2 és Gametek duó – fejlesztői hozzájárulás nélkül – piacra dobta a félkész programot. A bukás elkerülhetetlennek látszott, és az ártatlanul szenvedő gárda szögesdrótok mögé húzódva, a szülőket gyakori csuklásra, önmagukat pedig a „szaporodásra” felszólító közlemények tucatjaira készítették fel magukat. A játék szülőatyja, Derek Smart, azonban nem csüggedt, a stuffot alig egy év alatt kikalapálta, sőt ingyen és bérmentve odavetette a nagyközönség elé, s lám, a puskacsövek elfordultak. A továbbiakban vadregényes fordulatok helyett kemény munka következett. ’98 végén már meg is jelent a következő verzió, igaz, először csak a tengerentúlon élvezhették a 3D-s kártyák előnyeivel járó bővített cirkálást, de a következő évben, hála a GT Interactive-nek, a csatahajók lassan átszivárogtak a jó öreg Európába is. A sorozatgyártás nem állt le, a szimulátorként regisztrált játék kronológiájában pedig elérkeztünk a millenniumi rész kapujába.
A játék kapcsán gyakran felmerül, hogy vajon tényleg határok nélküli szórakozásról szól-e a történet? Hisz’ a teljes felhasználói szabadsággal tömjénezett alkotásokban az interaktivitás többnyire töltényszámolással kezdődik, és a „vérzéses helyek” feltűnésével végződik, pedig az irány és a hozzátartozó recept egyszerű, akár az Elite vagy a Battlecruiser sémája: csak a fagyos űr pislákoló fényei állandóak, minden más a játékostól függ. Ehhez az ősrobbanás eredményeiből most körülbelül egy 75 planétából és majd’ 150 holdból álló univerzum jut, amelynek réseit csillagködök és térbeli anomáliák töltik ki. A mi szerepünk, ha netán vérbeli kalandorként a játék „Roam” feliratú részét célozzuk meg, szinte a végtelenségig flexibilis. Tizenkét választható faj tizenhárom különböző életpályáját futhatjuk be, minden kötöttség nélkül, számos további kombinatív elem – választható hajó, tovább szűkíthető karakterspecializáció – felhasználásával. Lehetsz katona, flottaparancsnok, elit pilóta vagy űrgyalogos, alakíthatsz fosztogatót, esetleg rendőrt (jól gondold meg ;)), de orientálódhatsz békésebb foglalkozások felé, hogy diplomataként hazád, kereskedőként a profit, vagy felfedezőként a tudomány szolgálatába állj.
’No limit’ – nincs határ, bármit megtehetsz, bármit megvehetsz, mindent kipróbálhatsz. Az űrben, földön, vagy levegőben fellelhető egységek túlnyomó része vezethető, csak a „lebetonozott”, vagy személyzet nélküli apróságok jelentenek kivételt. Kiszállva a kisebb járművekből tovább élesedik a helyzet, gyalogosként is harcolhatsz, egészen pontosan űrgyalogosként is. A cél minden melónál a pénz- és tapasztalatszerzés. Illegális árukkal tömött űrjárgány vagy rakétákkal és lézerekkel tapétázott csatahajó, egyre megy, laza utazgatás az egész, és némi kaland az idegen fajok közt kolbászoló érdekes, hasznos, vagy megsemmisítésre kijelölt NPC-kkel, eközben szorgosan látogatva az űrállomásokat túladhatsz a szajrén, spécizheted a hajód, és ha extra lóvéra vágysz, néhány bányászrobottal még a holdak nyersanyagkészletét is megcsapolhatod.
Az okító és instant missziókat leszámítva a hivatalos campaign lehet még véres próbája a pudingnak, miáltal egy szép hosszú cím (Terran Military Commander) és nagy kupac ellenség büszke tulajdonosaivá válunk – hű katonaként a feljebbvalók kényének-kedvének kiszolgáltatva. Cserébe viszont világos, átlátható parancsokat kapunk, és a legnagyobb hadihajókat vehetjük kezelésbe – mondjuk az Aestorm néven futó szuper hordozót (116 fős legénység, vadászgépek, szállítójárművek, földi erők és pusztító fegyverek). A beépített NAVITRON rendszerrel a hiperhajtóművek korában – féregjáratokon, ugrókapukon keresztül – utazunk oda, ahová éppen a kötelesség szólít, eközben a legénység automatikusan teszi a dolgát, és csak a problematikusabb ügymenetek – javítás, feltöltés, behatoló keresése, szállítóhajókra történő vezénylés – során kell közbeavatkozni. Szokás szerint a harc nem maradhat el, rendszeresen belebotlunk valami piros pöttybe a radaron – különfélek fajok és érdekszövetségek nem túl barátságos hajóiba. Bármilyen apró, ártatlan szituáció, például egy későn lereagált szállítóeszköz, komoly bonyodalmat okozhat: egyszer „átszállt” hozzám pár „intruder” valami hasonló taligáról, és mire kipucoltam őket, már csak a kenyérpirító működött ;). Ettől kezdve az óvatos jelzőt biggyesztettem a nevem mellé, és megtanultam, hogy a radarsugárzás csökkentése, az álcázó-mező bekapcsolása, valamint a készenlétben tartott fegyverrendszer életmentő lehet. A vészhelyzetben űrbe parancsolt apró vadászok is sokszor kihúztak a csávából, sőt, saját személyes ügyintézés címén, a parancsnokot – mármint az alteregómat – rendszeresen lezavartam a hídról a hangárba némi lőgyakorlatra az egyik „darázzsal”. A további hadműveletekhez rengeteg sci-fi-elem került még bele, van transzporter és vonósugár, lehet orbitális pályáról bombázni, szondát küldhetünk előre felderítés gyanánt, flottát szervezhetünk, űrállomásokat foglalhatunk el, és még sorolhatnám.
Sajnos a lehetőségek kihasználásához vezető út göröngyös, az irányítás és a kezelőfelület tervezői szabadidejükben valószínűleg kínai újságokat elemeznek szótár nélkül, és onnan az ihlet, hogy az elrendezés és a billentyűzetkombinációk útvesztőiben toporgó játékost állandóan a málnásba csalják. Sikerélményt a hanghatásokért felelős részleg sem könyvelhet el, az hagyján, hogy a világ minden faja kiválóan beszéli Shakespeare nyelvét – oda se neki, ha a Csillagkapunál nem tűnt fel, itt is elmegy –, amúgy ez még a minőségi rész, ám minden más nyikkanás a hangfalból kritikán aluli. A lézerek hangja, összevetve az elmúlt tíz év statisztikájával, messze a leggyengébb, a hajtóműé valami förtelem, a robbanásoké és a találatoké talán árnyalatnyival jobb. A beosztottak visszajelzésein és néhány nívósabb alapzörejen kívül fülészetileg eléggé zérós alkotással állunk szemben.
A látvánnyal szintén nem kerültek etalonközelbe, pedig a grafikai felbontás 1280×1024-ig húzható 32 bites színmélység mellett, továbbá támogatja a DirectX 8-at és a GeForce-kártyákat. A kérdés csak az, hogy minek, ugyanis közepes színvonalnál többet nem tudtak kipörgetni a technikai adottságokból, talán az űrrész, különösen a galaktikus anomáliák – féregjáratok, fekete lyukak látványa és a csillagködök képe – villantanak meg valami szépséget. A bolygók azonban szögletesek, és a rájuk feszített textúra is hervasztó közeliben. A hajók külseje „elmegy”, de belső térről a HUD-on (Head-Up Display) kívül még a szupercirkálóknál se álmodozzunk – ami hangulatilag érzékeny veszteség, ráadásul a 2.0-ás verzióban volt valami 2D-s „katyvasz”, tehát nem ártott volna azt továbbfejleszteni. A kézitusákhoz idomított FPS-rész színvonala két-három éve talán elcsábított volna, de most, az új Wolfenstein mellett szinte érdektelen. Amúgy a fegyverek megvannak, és a bolygófelszín sem üres – tankok, csapatszállítók randalíroznak a monumentális épületek között, ám a gyalogosok – intelligencia nélküli, messzeségből lövöldöző pontszerű halmazok – becserkészése eléggé unalmas. Közelről ugyan jobban festenek a delikvensek, és állítólag részletes sérülésmodellezés fűszerezi mindezt – hát, nem tudom, én böcsülettel szórtam a skulót, de ilyennel nem találkoztam, csak kiábrándító nyögések jöttek a találat után. Egy kisebb vadászgéppel garázdálkodva földközelben, vagy épp a távoli űrben fordul a kocka, végre az intelligencia sem hiányzik, a lehetőségek tágak, és a méretarányok miatt a látvány is feljavul. Sommázva az eddigieket, azért nem olyan rossz a kép, hisz’ egy „all in one” produkciótól nem várhatjuk el, hogy minden fázisában tökéletes legyen – vagy igen!?
A végső mérleg egyik serpenyőjét a kivitelezés problémái húzzák, a másik oldalon pedig a játékmenet egyensúlyozik. Átláthatóbb kezelőfelület, mondjuk, valami hídféle, ahol beosztottak sürögnek, aztán szebb, naprakészebb grafika és minőségi hangélmény után könnyű dolgom lenne, hisz a többi megvan, a játék alapjai döbbenetesen jók, és nem napokig tartó röpke fellángolást, hanem hosszú hónapokra elegendő tömény szórakozást ígérnek.
Battlecruiser Millenium XP
A jövőben megjelenő fejezetek közül a Millenium XP (Xtended Play) két részletéből az első, a hagyományos űrkategóriát erősíti tágabb univerzummal, új egységekkel, küldetésekkel, és az eddig hanyagolt Station Commander, Starbase Commander és Naval Commander karrierrel érkezik. A második rész már jóval többet nyújt, a távoli jövőből csatatérré változtatja a Földet, és az összes BC-s egységet a mai haditechnika szintjére redukálja, a hatalmas csillaghajókból repülőgép-hordozók lesznek, a Warmonger cirkálókból az Aegis osztály szuper hajói, a Templon vadászok F-14 Tomcatté vedlenek, és így tovább, egészen a gyalogos katonák Land Warrior programba történő beillesztéséig.
Battlecruiser online
Pay-for-play produkció lesz a multiplayer kategóriában, tehát fizetni kell az 1000 játékos egyidejű küzdelmét támogató szerverek „költségeit”. Cserébe humán embertársaink szenvedését, illetve karrierjét rövidíthetjük a most bemutatott rész lehetőségeinek függvényében – a szabad karaktergenerálás megmarad, kereskedni, vadászni továbbra is lehet majd, csak épp a világhálón.
Battlecruiser Tactical Command
Szintén a távoli jövő zenéje, és egyben a nyálelválasztási mirigyek legkomolyabb ingerületét okozza, azzal az egyetlen apró ígérettel, hogy a 3D végre beköltözik mindenhová. Az épületek, űrállomások belsejét személyesen fedezhetjük fel, a hídon sem egyedül árválkodunk többé – arc nélkül –, hanem komplett fullextrás berendezés lesz, legénységgel, tökéletesen modellezett belső terekkel. A harc végre elér a hajó belsejébe is, a nyavalyás behatolókat „igazi” tűzpárbajban intézhetjük el, és a Trekkes módszer – átsugárzás a szomszéd bázisra vagy hajóra – élőben vizsgázik majd.
