Az RTS műfaj kedvelői körében alapmű a Command&Conquer sorozat. A Westwood immár új néven jelentette meg a legfrissebb darabot, az idők szavának engedve teljes 3D-ben. Az új játék napjainkban, pontosabban a nagyon közeli jövőben játszódik, ahol Kína új, fiatal vezetése megpróbál a nagyhatalmak sorába lépni az egész Ázsiát behálózó terrorszervezet, a GLA felszámolásával, váratlan szövetségest jelentve az USA haderejének.
Bár az igazi élmények a többjátékos üzemmódban várnak ránk, kapunk 21 szóló küldetést is, mindhárom fél oldalán hetet. A küldetések lépcsőzetesen épülnek egymásra, egyre több egységet vethetünk harcba. Nem könnyű a játék, amit sajnos néhány buta összetevő – mint például a sokszor bosszantó útkeresés és AI – is tetéz, nem beszélve kisebb egyensúlybeli problémákról. Még a régi játékosoknak is érdemes az oktatópályát végignyomni, mert a kezelés sem túl egyszerű, ugyanis a kijelölt egység örökre a kurzor rabja marad, ha bárhová klikkelünk a térképen, elindul arra; ezen csak egy „üres” jobb klikk segít, ezt bizony szokni kell!
Következzék a 21 küldetés leírása, kissé talán távirati stílusban, de igyekeztem a célokat, a főbb irányvonalakat megadni, és a pályákon fellehető segítségeket is leírni.

KÍNA
1. küldetés
Alapeset. Biztonság kedvéért gyárts egy-két tankot, majd minden egységeddel nyomulj előre, közben a barakkban indítsd el a „Capture Building” fejlesztést. A kanyarnál kapsz még öt tankot, a híd után fordulj jobbra, itt egy olajtorony, amit elfoglalhatsz egy bakával, majd nyomulj előre az úton, a végén ott az elpusztítandó tartály, nyomd le a tankokkal.

2. küldetés
Építs egy kis tábort a pályán: lent a ládáknál ellátó központ, fent barakk (épületelfoglalással), központi épület (radarral), hadiüzem (pár Gattling és Battlemaster tank). A katonákkal foglalj egy-egy épületet a tábor északi felén, és érdemes egy-egy löveget is telepíteni ide, vagy egy Gattling tankot őrzésre állítani. Egy katonával szedd fel a táborral szembeni területről az UN jelzésű ládát. Ha van egy kisebb sereged (4-5 tank), irány előre, északnyugatnak, és pusztítsd el a közben megjelölt hadiüzemet. Az itt lévő olajfinomítót érdemes elfoglalni egy bakával, olcsóbb lesz a járműgyártás. Építs még pár tankot, és innen indulj el az elpusztítandó kongresszusi palota felé. Előbb a két, hozzá kacsolódó parkolóházat rombold le, majd jöhet a központ, be lehet segíteni egy kis tüzérségi zárótűzzel.

3. küldetés
Ürítsd ki a csapatszállítót, és minden embereddel és tankoddal kezd el lőni a gátat. Közben Black Lotust indítsd el nyugatra, van ott egy megszerezhető dózer, egy olajkút és egy olajfinomító. Ha átszakadt a gát, szálld meg gyorsan az őrtornyot, és készülj egy támadásra. Ha ez lezajlott, mindenkit indíts el a vízből kibukkanó átjáró felé, az egyik dózerrel egy-két löveget is érdemes ide építeni, a másikkal építsd meg a szokásos tábort. Kezdj el tankokat építeni, Battlemaster és Gattling vegyesen. Ha az első támadás lezajlott, indulj meg előre a hídon át. Folyamatosan termeld a tankokat, és lassan nyomulj előre, a város közepe felé. Ha gondolod, lehet egy-két repteret is építeni, jól jöhet a légi fedezet. Black Lotust ültesd pár emberrel a csapatszállítóba, dobd át a városba, és lassan szivárogj be a keleti oldalon. Ha eléred a tábor kerítését, onnan Lótusz elfoglalhatja a központot – ezt gyorsan add el, ha kell a pénz, vagy hagyd, hadd lőjék, közben elölről jöhet a totális támadás. A tábor hátsó részén van egy rakétafészek, ide kérhetsz egy tüzérségi zárást. Ha minden épület megsemmisült, győztél.

4. küldetés
Öt Stinger-fészket kell elpusztítanod. Költsd a pontot a Red Guard Training fejlesztésre, majd képezz úgy tíz bakát. Indulj meg előre, és bátran nyomd le az első fészket. Ezután Lótusszal foglald el az olajtornyot, és tovább előre, még két fészek van ezen az oldalon, az út végén pedig keletre egy pénzes láda.
A hídra érve a kis film után Lótuszt kijelölve klikk a traktoron – valószínűleg nem éli túl, de kapsz helyette másikat. A lefulladt gépet gyorsan lődd szét, és persze a stingereseket is. Irány nyugat, Lótusszal foglald el a hadiüzemet, gyárts jó sok tankot, majd pucold meg és biztosítsd a városközpontot, ott is van egy elfoglalható olajkút, a kikötőben láda. A GLA bázist vagy lerombolod, vagy alulról Lótusszal elfoglalod, rajtad áll. Ezután már csak a híd utáni szakasz van hátra, jó sok tankkal irány előre; ha az utolsó fészket is lenyomtad, vége is a küldetésnek.

5. küldetés
Három tábort és a fő bázist kell elpusztítanod. Vásárold meg a nukleáris löveg fejlesztését, építs egy kis tábort, legyen benne propaganda center is. Ha ez kész, a barakkban egy-két hackert képezhetsz, majd klikk a dollárkötegre, és máris a számládra folyik a pénz. Építs egy nukleáris löveget, mellé kb. két Gattling, 2-4 Battlermaster és 1-2 Overlord tankot. A löveggel lődd szét a folyó túlpartján lévő egységeket és épületeket, majd a kis csapattal indulj előre (északnak) úgy, hogy a csapatszállítót mindig előreküldöd, ez ugyanis fel tudja fedezni az álcázott bombákat, ezután azokat szétlőheted. Lassan haladj előre, a löveggel egyenként operáld ki a GLA épületeit, a többiek fedezetében. Ha van elég pénzed, érdemes még egy ilyen csapatot építeni, és elindítani őket nyugatra, így két oldalról morzsolhatod fel az ellent. A bal alsó sarokban van két olajkút és egy finomító, ez segíthet az újabb csapat megépítésében. A fő bázis északon van, ha szétlőtted a rakétafészkeket és a légelhárító lövegeket, a reptérről elindíthatod az amerikai szőnyegbombázást. Ha minden épület elpusztult, győztél.

6. küldetés
Az indulásul kapott hackereket állítsd pénzgyűjtésre, képezz pár tankot (Gattling és Battlemaster vegyesen), Black Lotust ültesd a csapatszállítóba, és ezzel az egységgel az első hídon át irány kelet, majd észak. Közben a tábor mindkét bejáratához állíts védelmet (kb. három tank, főleg Gattling, mert gyalogos erők várhatók). Ha a fő csapattal elérsz északra, találsz ott két ellátó központot is. Lótusszal előbb lopd el a pénzüket (3. ikon), majd foglald el őket, lődd le a munkásokat, és képezz saját embereket. Oszd ketté a csapatot, az alsó központ mindkét végét őriztesd, és egy-egy épületet is érdemes megtömni katonával. Lótuszt vidd fel a felső épület udvarára, biztonságba.
Közben képezz a táborodban egy hatalmas haderőt, amennyi pénzed csak van. Legyen benne sok Gattling, és jó pár Battlemaster is. Ha megvannak, irány észak, a folyó mentén. Célod a vasúti híd, minden ellenállást eliminálva. Ha nagyjából tiszta a terep, a csapatszállítóval dobd át Lótuszt a nyugati oldalra, vidd fel egészen a híd lábáig, és küld rá őt a hídra.
(Egy mentés után megpróbálhatod kihagyni az utolsó lépést, azaz Lótusszal gyalogosan berohanni a hídra, mindenféle extra haderő képzése nélkül, normál módban nekem sikerült!)

7. küldetés
Az utolsó, legnehezebb küldetés. Az Inferno ágyúkkal messziről morzsold fel az ellent, a többiek fedezetében. A jobb alsó sarokban lévő GLA tábor elpusztítása után építsd fel a sajátodat, jól szétszórva az épületeket, mert a terroristák hamarosan SCUD rakétatámadást intéznek ellened. Az ellátó központot ne a ládák mellé, hanem kissé feljebb építsd meg, mert nyugatra is van jó adag ellátmány. Építs legalább 2-2 Gattling löveget az út mellé, a tábor északi oldalára. Minél előbb érdemes a nukleáris kilövőállomást megépíteni, és egy olcsó, gyors egységgel felfedezni a várost. A fő tábor a térkép tetején, északon van, előtte egy kisebb bázis a hegy lábánál. Javaslom az Overlord tankokat, ezekre lehet plusz tornyot építeni, jó a Gattling, de a bunkeros megoldás is, megpakolva rakétásokkal. Amint van egy ütőképes sereg, indulj meg előre. Ha sikerült felfedezni az alsó bázist, kérj rá tüzérségi zárást – ha megvan, akkor mehet az atombomba is. Ezután jöhet a rengeteg géppuska- és rakétafészekkel megerősített felső tábor. Lassan morzsold fel őket, ha van elég egységed, két oldalról, hogy ne tudjanak meglógni, és áldozz fel valakit a felderítésre. Egy újabb atomcsapással elintézheted a bázis egy részét, a többiekkel pedig elvarrhatod a szálakat.