Vajon mi jó sülhet ki abból, ha egy tanár, egy kórházi dolgozó és egy az iskolapadból frissen kikerült diák Jonquil Software név alá tömörül? Nos, ez nem jelenthet mást, mint egy újabb szofverfejlesztő cég felbukkanását keletről, és vele együtt jő a bizonyosság, hogy az oroszok betámadnak CRPG fronton is. A kódot görgető partizáncsapat – időközben kemény 5 főre bővült – egy igencsak szellemes ideát próbál megvalósítani, nevezetesen a kereskedelemre helyezik a hangsúlyt, a sztoriközpontú ’minden lében/szörnyben kanál’ elvet kihangsúlyozó divathullámmal szemben.

A célba vett világ, Lokatrienn ’szabvány’ középkori jellegű fantasy hangulatot áraszt, és a látvány az ál 3D-s perspektíva mellett is inkább csak a szerény jelzőt birtokolhatja, hisz alig villant többet, mint a Baldur’s Gate – de mentségére legyen mondva, több síkon prezentálja majd az eltérő kultúrák és a különböző politikai rendszerek széles palettáját. Bár a párhuzam sántít, de az Elite űrállomásai és a százas nagyságrendű városhalmaz közötti összefüggés – természetesen szigorúan üzleti célzattal – azért felismerhető. A hős portálokon keresztül, városról városra járva térképezheti fel a piacgazdaság sötét útvesztőit, ám a nagy cuccolásba hamar beleunnánk, ha a békés szigetekként meghirdetett települések közti rést nem szörnyek, rablók és egyéb civilizálatlan nyalánkságok töltenék ki. A hack&slash alapokon nyugvó harc a’la Diablo folyik, a képernyőn feltűnő karakterek kicsit kiemelkednek a környezetből, hogy a tökéletes arányok helyett a célpontok egér alá kerülését segítsék.
A fejlesztők által mottóként hangoztatott ’strong trade influence’ egyik legszembetűnőbb logikai bukfencét – mármint hogy a búsba nőjön a szállítási kapacitás négyökrös szekerek nélkül az elfogadható szint fölé? – egy bámulatos huszárvágással, a nevelőapánktól örökölt mágikus szatyron keresztül küzdötték le. A Magic Sack of Monroke nevet viselő ’feneketlen varázsszütyő’ mágnesként csábítja a vadon lakóközösségét, de a kifosztását célzó nemtelen cselekedetnek többféle úton-módon is az elejét lehet venni, kereskedőként az ékesszólás és az érvek jófajta aranypénzekkel történő alátámasztása jöhet szóba, warriorként a harcművészeti képességek éles begyakorlását végezhetjük el a fosztogatókon, míg mágusként természetesen súlyos varázslatok adnak nyomatékot majd a szavainknak. A profit jó részét a saját tápolásunkra verjük el, különféle ’oskolákban’ szemezgethetünk olyan skillek között, mint a geográfia, kereskedés, és persze a durvább konzultációk – atlétika, küzdősportok… de a spellek sem az utcán hevernek: a paralizáló, lassító, vakító, mérgező és az átok képében megfoganó programcsomagok szintén a tanulás mezsgyéjéről akaszthatók a karakterlapra. Ebben a világban öt isten hallgatja meg imánkat, és mindegyik más-más áldást oszt az ellenünk vétkezőknek, míg a karakter védelméről a közel 2000 véletlenül elpotyogtatott stuffocska gondoskodik, amelyben a harci szerszámoktól a nyolcrészes ruhatár – sityak, csizma, páncél, etc. – különféle kiegészítőéig bármi megtalálható. Lesz a történéseknek egy főszála, amely a végső jellemünk megítélése fényében háromféleképp végződhet, de inkább Elite-es mellékzöngékre, számtalan questre és nem szigorúan kitaposott ösvényre kell számítani. A kereskedést behálózó rutinok figyelnek az időre, Marco Polo-féle karavánutak tehát nem nyerők, a gyors haszonszerzésen van a lényeg.
Az alapötlet szerintem kiváló, a látvány egyelőre középszerűnek tűnik, ám a mérleg nyelvét újra egyensúlyba húzhatja a gigásziként jellemzett terület, a főhős alaptulajdonságok szerinti kasztosodása, és a remélhetőleg szabadon végigmészárolható vadon, amit izgalmas feladatokkal tesznek ellenállhatatlanná.