Manapság nagy népszerűségnek örvendenek az autós játékok, amelyekben nem a versenyen, hanem sokkal inkább az akción van a hangsúly, elég ha csak a Grand Theft Auto szériára gondolunk. Ám az imént említett sorozat első darabja még felülnézetből volt játszható, az első igazi 3D-s élményt a műfajon belül a Driver hozta el.

Tanner tehát visszatér. A nyomozó már eddig is olyan ügyeken dolgozott, ahol be kellett épülnie az alvilágba, és ezúttal sem lesz ez másképp. Egy nemzetközi autótolvaj-banda tagjait kell majd lefülelnünk és ehhez változatos helyszíneken és feladatokon keresztül vezet az út. A játékban jópofa CG animációk kötik össze a pályákat, ezekből ismerjük majd meg a történetet és a szereplőket. Jó ötlet, hogy amikor egy pályára később visszatérünk és betöltjük az állást, kapunk egy összegzést, hogy mi történt odáig (mint a folytatásos TV-sorozatokban: ez történt az elmúlt részben). Ez egy nagy hosszú animáció, amelyből egyre többet látunk majd, ahogy haladunk előre a játékban. A grafika eszméletlenül élethű az átvezetőkben, ám egyes szereplők kissé elnagyoltak. Az egyik női szereplő, Calita például elég furán néz ki, csöppet sem nőies, sem a kinézete, sem a mozgása és sajnos nem azért, mert ilyen karakter. Na de nem kötözködök, mert ettől függetlenül tényleg látványos és szép animációkban lesz részünk. Erről persze a készítők gondoskodtak hangfronton is, ugyanis olyan színészeket kértek fel a főbb szerepek szinkronizálására, mint a filmvilágból jól ismert Michael Madsen, Mickey Rourke, Michelle Rodriguez, Ving Rhames de még az öreg hippi/punk/rokker, Iggy Pop is tiszteletét teszi. A sztárparádé ezzel még nem is teljes, ugyanis a kiadó nem aprózta el a játék reklámozását sem, és Ridley Scott-tal készíttettek egy kis filmet kedvcsinálónak, “Run the Gauntlet” címmel (aki még nem látta volna, a játék honlapján megtekintheti).

Persze valószínűleg mindenkit a játék érdekel inkább, hogy mennyit változott az előző részekhez képest és mit tud nyújtani a konkurenciával szemben. Nos a Driver 1-2 egyértelmű problémája az volt, hogy a PlayStation már nem tudta azt a megfelelő hardver-hátteret biztosítani, amely egy ilyen játékhoz kell. Itt most ilyen gondnak nem szabadna lennie, ám mégsem felhőtlen az, ami elénk tárul a játék betöltődése után. A terep szép nagy és részletesen kidolgozott, ám egyes részletek kiábrándítóak (például a fák kidolgozása továbbra is pocsék, mintha ehhez nem is nyúltak volna, és egyes textúrák sem a szépségükről fognak elhíresülni). Szerencsére a játékmenet azért sokat javít a képen, úgyhogy ha sikerül a grafikai hiányosságokon felülemelkedni, akkor jól fogunk szórakozni. Inkább a korábbi részekhez hasonló folytatásos, de több részből álló lineáris sztorit kapunk, és megfigyelhető, hogy a készítők sok ötletet loptak saját maguktól, azaz a már PS2-n megjelent Stuntman-ből is visszaköszönnek bizonyos elemek. Ilyen például a film director mód, avagy a visszajátszás is, ahol kedvünkre elszórakozhatunk azzal a nyersanyaggal, melyet összehoztunk a játék során, és azt ilyenkor mindenféle kameraszögből visszanézhetjük, akár össze is vághatjuk. (Megfigyeltétek már, hogy a játékok mindig jobban néznek ki a visszajátszásokban, mint játék közben? Itt is így van.)
Igazán annak örülhetünk, hogy végre bekerültek azok a részek a Driverbe is, amelyek a többi rivális programban már benne vannak és innen nagyon hiányoztak. A legjelentősebb az, hogy végre nem csak kiszállhatunk az autóból, hogy járművet váltsunk, de vannak gyalogos missziók is, ahol fegyvereket is használhatunk. A feladatok amúgy is változatosak és ötletesek, ahogy azt a már a sorozat eddigi darabjaiban és a Stuntman-ben megszokhattuk, de ez ad egy kis pluszt mindehhez és még színesebbé teszi a játékot.

Városok
A játékban szereplő városok teljesesen eltérőek, mindegyiknek más a karakterisztikája, ritmusa. Természetesen a járműfelhozatal is erősen függ az adott helytől, teljesen más közeggel fogunk találkozni az utakon Miamiban és Isztambulban. Minden helyszínen többféle napszakban is fogunk játszani (Day, Dusk, Night, Dawn), ezek a Story módban a történet szerint jönnek, a szabad kocsikázásnál viszont mi választhatjuk ki a nekünk szimpatikust.

Miami
Tipikus amerikai nagyváros. Széles utak, szögletes kereszteződések és batár autók. Ideális kezdőpályának, sok hely van a manőverezésre, könnyen el lehet igazodni.

Nice
Bár nagyobb utak azért errefelé is vannak, inkább olyan tengerparti kisváros hangulata van. Kisebb, szűkebb utcák, amelyek esetenként a hegyekben kanyarognak.

Istambul
Itt egy kicsit megállt az idő, mind az autóválaszték, mind az épületek és utak a régi időkre emlékeztetnek. Jellemzően elég sok a zegzugos, sikátoros jellegű rész.

Járművek
Mint ahogy már szó volt róla, városonként eltérő forgalommal fogunk találkozni, minden helyszínnek megvannak a saját típusai. Miamiban inkább az amerikai típusok lesznek előtérben, Nizzában természetesen az olasz autóipar remekei kerülnek előtérbe, míg Isztambulban az 50-es, 60-as évek köszönnek vissza. Alapvetően a személyautókat fogjuk preferálni, de tudunk majd mindenféle más járművet is vezetni, például kamiont, teherautót, buszt, furgont, taxit, sőt ha van elég merszünk, akkor rendőrautót is. Motorozni is fogunk, ebből is van választék, lehet gyorsasági, chopper, de Nizzában és Isztambulban akár robogó is. Persze mindenhol lesz valami kis extra finomság, ami elüt a megszokott, hétköznapi átlagtól, ezek a következők: gokart (Miami), targonca (Nice), régi F1 járgány (Istambul).
A végére hagytam a legkülöncebb járművet, a hajót. Alapjában véve a szárazföldön lesz dolgunk, de néha nagyon jól fog jönni, hogy vízen is közlekedhetünk, mert rengeteget rövidíthetünk ezzel, arról nem is beszélve, hogy néhány esetben elengedhetetlen a használata, mert máshogy nem tudjuk megközelíteni az adott célt.

Fegyverek
Na ez az, ami eddig még nem volt. A rajongók már eddig is nagyon hiányolták a fegyvereket az eddigi részekből, most végre vannak. Persze a hasonló stílusú játékok is nyilván sok befolyással voltak az újítás bevezetésére. A választék nem olyan széleskörű, de minden benne van, ami ilyenkor kellhet. Akinek meg nem elég, az keressen valami militarista játékot.
Íme a választék:
Pisztoly (kétféle)
Pisztoly hangtompítóval
Géppuska (kétféle)
Shotgun
Géppisztoly (kétféle)
Gránátvető

Driving Games

A főjáték mellett elérhetőek a kötetlenebb szórakozást nyújtó minijátékok, amelyek gyakorlásnak sem utolsók. Többféle is van, amelyeket nem árt kicsit nyúznunk, mielőtt nekiveselkedünk a Story módnak. Ám a dolog fordítva is igaz, ha igazán szép eredményeket szeretnénk elérni, akkor jól kell ismerni a várost, az autók viselkedését, stb. Egyébként ilyenkor nem tudunk kiszállni az autóból, illetve járművet váltani, ennek itt nincs értelme, azzal kell befejeznünk a feladatot, amivel elkezdtük. Nézzük a választékot.

Quick Chase
Ilyenkor mi üldözünk valakit, a feladat, hogy megállítsuk, bármi áron. Van egy csíkunk középen, ha az elfogy, akkor nyert ügyünk van. Tudunk lökdösődni is, de az nem annyira szerencsés (bár ez járgányfüggő, a könnyebb verdák hamarabb kiforognak egy-egy ilyen akciónál), ám sokkal hatásosabb a lőfegyverek használata. Csak arra figyeljünk, hogy jól célozzunk, mert egyébként sohasem fog lecsökkenni az a fránya csík. A célkeresztet egyébiránt a bal analóg karral lehet irányítani.

Quick Getaway
Fordul a kocka, mi menekülünk. Le kell ráznunk a ránk tapadó kellemetlenkedőket. Jó, ha ismerjük a terepet, mert akkor tudunk tervezni, hogy merre érdemes menni. Célszerű hirtelen és nem várt akciókat csinálni, pl. hirtelen átsuhanni két tereptárgy között, vagy éppen a szembejövő forgalomba sorolni. Ha mögöttünk lévő ütközik, akkor tapadjunk a gázra és szeleljünk el, de izibe. Ha így teszünk, akkor teljesítjük a kiírt feladatot.

Trail Blazer
Ez egy picit békésebb mód, mint az előzőek, de persze ez nem jelenti azt, hogy unatkozni fogunk. Adott egy bizonyos számú bója és egy bizonyos időtartam. Nos ez idő alatt kell az összeset (pár darabos tűréshatárral) felborogatnunk. Minden sikeres döntésért kapunk egy másodpercet pluszba, így megnövelve a rendelkezésre álló limitet. Fontos, hogy tempósan csináljuk, de ne nyomjuk tövig a gázt, mert akkor biztosan rontunk.

Survival
Harc a túlélésért. Gyakorlatilag itt a rendőrök elől kell menekülnünk, és minél tovább épségben maradnunk. A térkép itt nagyon jó szolgálatot tesz majd, hiszen ezen tudjuk követni a járőrök mozgását is. Nem szégyen a sunyizás sem, tehát ha észrevesszük, hogy jönnek, akkor érdemes úgy manőverezni, hogy ne lássanak meg, mert olyankor kezdődik az eszeveszett hajsza. Egyébként meg a getaway-re hasonlít, csak itt időre megy a dolog.

Checkpoint Race
A térképen jelölt pontokat kell egymásutánban meglátogatnunk, amíg el nem fogynak végleg. Itt nem árt, ha már jól ismerjük az adott helyszínt, mert nem mindig az egyenes a legrövidebb út. Ha tudjuk, hogy mi merre van, akkor sokkal könnyebben elboldogulunk majd, a térkép ugyanis néha csalóka, könnyen előfordulhat, hogy ami papíron jó ötletnek tűnik, az a valóságban egyáltalán nem, vagy csak nehezen kivitelezhető.

Gate Race
Ez a trail blazerre hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt nem döntögetni kell a bójákat, hanem ellavírozni köztük. Ez néha elég húzós feladat, mert bizony sokszor elég szűkre van szabva az a hely, ahol el kell férnünk. Ja és persze közben a tempót is tartani kell. A sikeres akcióknál itt is plusz másodperceket kapunk.

A pályák

Most pedig következzen egy kis ízelítő abból, hogy milyen küldetésekre is számíthatunk. Elsőre biztos arra gondolsz, hogy lesznek autós meg lövöldözős részek, mi ebben a bonyolult? Szerencsére a dolog nem ilyen egyszerű, számos jó ötletet sikerült bevenniük a fejlesztőknek a repertoárba, nem lesz egyhangú a végigjátszás, annyi szent. Bár pár misszió már ismerős lehet a sorozat rajongóinak, azért fussunk végig a teljesség igénye nélkül a játékon, és nézzünk meg pár egyedi pályát. A megoldáshoz is nyújtunk némi segítséget, de azért lesz majd egy-két dolog, amit meghagyunk nektek (a felfedezés öröme – ugye…).

A legkomolyabb változás az előző részek óta, hogy tudunk már fegyvert használni, ezt már rögtön az első pályán (Police HQ) gyakorolhatjuk, ám az első igazi tűzharcunk a Rooftops nevű pályán lesz, amikor is egy egész sor rosszfiút kell eltennünk láb alól, csak hogy egy bizonyos járgányt meglovasíthassunk.

Az Impress Lomaz című opuszban is érdekes feladataink lesznek. Legelőször itt vezethetünk hajót, de ez most csak egy rövid epizód lesz, hiszen csak a helyszínre érkezés eszközeként jelenik meg a jármű. A Lomaz nevű maffiavezért kell meggyőznünk, hogy vezetési tudásunk megfelel az elvárásainak. Ebben az autós részben gyakorlatilag egy ügyességi feladatsort kell teljesítenünk, kísértetiesen hasonlít a dolog a cég előző játékához, a Stuntman-hez, csak itt nem filmforgatás folyik, hanem valóságban megy a móka. Gyakorlatilag egy csomó tereptárgyon (hordók, félkész házak) kell áthajtanunk, vagy átugratnunk. Elsőre egy kicsit kaotikus lesz, hogy merre is kell menni, de pár menet után, már szinte csukott szemmel is megtaláljuk a helyes utat. Ha ezzel végeztünk, akkor egy újabb fegyveres erőpróba következik, egy bárban kell „rendet” tennünk. Ám a rendelkezésre álló idő alatt nemcsak a helyiektől kell megszabadulnunk, de a berendezést is taccsra kell vágnunk. Ehhez segítségünkre van egy csík, amely a pusztítás mértékét jelöli. Érdemes a pult és az automaták környékén kezdeni az aprítást. Ha nem vagyunk elég gyorsak és hatékonyak, akkor a kísérőnk nemes egyszerűséggel otthagy minket.

A Gators Yachtban már sokkal több szerepe jut a hajókázásnak, ezen a pályán ugyanis ezzel a járművel tudunk csak közlekedni. A feladat maga azonban mászkálós jellegű lesz, először robbanóanyagot kell szereznünk, majd ezt a célponton, egy hajón használnunk kell. Mondanom sem kell, hogy ellenállásba ütközünk majd mindkét helyszínen, hiába, nem vagyunk szívesen látott vendégek errefelé. A bombákat összesen három helyen kell beélesítenünk, a megfelelő pontokat sárga négyszögek jelölik. A legutolsó elhelyezése után megindul egy visszaszámláló, rövid időn belül el kell hagynunk a hajót. Éppen ezért érdemes eddigre mindenkit kiirtani, és a hajónkhoz legközelebbi ponton elhelyezni az utolsó töltetet, hogy minél hamarabb eltávolodjunk a színhelyről. A robbanás nem éppen egészséges dolog, ehhez még a háziorvos tanácsára sincs szükség.

A Dodge Island érdekes keveréke az autós és a gyalogos részeknek. Itt gyakran kell járművekhez nyúlnunk (például rögtön az elején nagyon gyorsnak kell lennünk, hogy kocsinkkal még átcsusszanjunk a lecsukódó kapu alatt), de a fegyveres harc képezi a továbbjutás alapját. Ha akarunk, mehetünk végig gyalog, de a nagy távolságok miatt célszerűbb valamilyen jármű használata. Pláne egy dömperé, amellyel mindent és mindenkit eltiporhatunk.

A Smash & Run elsőre nem tűnik különösnek, itt is csak sofőrködnünk kell, mint már annyiszor. Kocsikat kell meglovasítanunk, és elvinnünk őket egy megadott pontra. Ám itt jön a dolog szépsége, ugyanis a megadott pont egy száguldó kamion, erre kell felhajtanunk, menet közben (úgy valahogy, ahogy Kitt és „Májkül” tette anno a Knight Riderben). A dolog elég nagy pontosságot igényel, ugyanis a rakodótér nem sokkal szélesebb a járgányoknál, ráadásul a kamion hajlamos kanyarogni (ki tudja, talán a kátyúkat kerülgeti, talán arrafelé is rosszak az utak). Mindenképp külső nézet javallott ehhez a manőverhez.

Az Arms Dealben egy pick-up-ot kell elkormányoznunk. Ennek a feladatnak az a különlegessége, hogy egyrészt időre megy (ebben még semmi ördöngösség nincs), másrészt a jármű tele van robbanóanyaggal, így utunk során úgy kell vigyáznunk rá, mint a hímes tojásra. Figyeljük a térképet, hogy megtaláljuk az optimális útvonalat, valamint hogy elkerüljük a kellemetlenkedőket útközben.

A Booby Trap úgy indul, hogy egy autóban ülünk, amelynek a sebességét 40 mph felett kell tartanunk, különben felrobban (hmm, ha busz volna a jármű, és 50 mph a sebesség, akkor azt mondanám, hogy lopták az ötletet, de így, hogy Sandra Bullock sem szerepel …). Ha lassulunk, akkor vészesen elkezd nőni egy csík, vad pityegések közepette, és ha nem teszünk ellene semmit, akkor következik a már emlegetett tűzijáték. A célállomáshoz eljutva egy száguldó kocsira kell átsegítenünk az utasunkat, ehhez egyenletes sebességgel és közel kell autóznunk a másik járműhöz. Ezzel azonban még nincs vége a megpróbáltatásoknak, a mi autónktól is meg kell szabadulni.  Célszerű a nagyobb, szélesebb utakat használni, ahol nincsenek olyan éles kanyarok, amelyekben vészesen lelassulnánk.

A Surveillance egy igazi lopakodós küldetés lesz. Már eleve úgy indulunk, hogy követnünk kell egy autót, de csak tisztes távolból, nehogy észrevegyen. A képernyő közepén található csíkot a középső zöld tartományban érdemes tartani, az sem jó, hogy ha nagyon közel megyünk, mint ahogy lemaradni sem érdemes. Megérkezésünkkor szintén a sunnyogás lesz a legfőbb szempont, immár gyalogosan kell egy épületen belül kommandóznunk, persze csak óvatosan, nehogy észrevegyenek. A hangtompítós pisztoly használata kötelező, célozni fejre érdemes, az azonnali elterülést eredményez.

A Tanner Escapes menekülés a javából, mint ahogy azt a pálya neve is mutatja. Egy száguldó teherautó platóján utazunk és hátrafelé bámulunk, pontosan a minket üldöző rendőrök riadt képébe. Hogy miért vannak megrémülve? Mert két jó barátunk is velünk utazik: egy géppisztoly és egy gránátvető, velük fogunk rendet csinálni. Az utóbbi kétségkívül hatásosabb, ám jól kell vele időzíteni, ugyanis nem rögtön robban a kilőtt adag. A géppisztoly ezzel szemben azonnal betalál, csak kisebb mértékben sebez. Érdemes okosan, a kettőt váltogatva használni, attól függően, hogy közelre vagy távolra szeretnénk betalálni. Arra érdemes még mindenképp figyelni ezen a pályán, hogy az éles kanyarvételek kapcsán ide-oda vetődünk majd a platón, szóval a célzás néha kissé nehézkesebb lesz.

A The Chase nevű pálya csak egy sima autós üldözés, ami miatt érdemes megemlíteni, az az, hogy iszonyatosan nehéz. Egy elég vadóc hölgyike, Calita nyomába kell szegődnünk, és a szűk isztambuli utcákon, pláne ebben az igencsak szapora tempóban nagyon meg fog izzadni a tenyerünk.

Hmmm, a Bomb Truck-béli felállás ismerősnek tűnhet korábbról, csak szerepcsere történt. Most mi üldözünk egy teherautót, amelyből valaki hanyag mozdulatokkal bombákat dobál hátrafelé. Természetesen ránk hárul a feladat, hogy megállítsuk, ám nem elég, ha a járművet sorozzuk, bombákat is szét kell lőni, mert ha mellettünk robbannak fel, akkor előbb-utóbb roncshalmazzá változik a járgányunk. Megpróbálkozhatunk a kerülgetéssel is, de akkor kevésbé tudunk koncentrálni, az „IFA” likvidálására.

A Chase The Train már magában is beszédes cím, ám azoknak a kedvéért, akik nem beszélnek ógörögül (na jó, angolul) elárulom, hogy egy vonatot kell üldöznünk. Sőt nemcsak hogy utol kell érnünk, de le is kell előznünk. A cél hogy előbb jussunk a hídhoz és még előtte átslisszanhassunk. Nem célszerű „hűbelebalázs” módjára nekifognunk a dolognak, célszerű az előzéssel az utolsó szakaszig várnunk. Itt balra lesz egy kisebb akadályokkal tarkított tisztás, amit mintha erre találtak volna ki (és tényleg). Ha korábban kezdünk manőverekbe rendszerint az a vége, hogy nem tudjuk befejezni azt és a vonat (erősebb lévén) felken bennünket a vészesen közelgő falra. A féket ezen a pályán nyugodtan elfeledhetjük (de még a lassítást is).

Összegzés
Ha szereted ezt a stílust, akkor mindenképpen jól elleszel a Driv3r-rel, a Story mód leköt majd egy jó darabig, utána pedig a szabad kocsikázás, törés-zúzás örömeinek fogsz hódolni, és persze minden létező járművet kipróbálsz majd. Sajnos mivel multiplayer nem került a játékba, ezért egy idő után szép lassan elmaradoznak majd a Driv3r-rel töltött órák-percek, és átadod majd magad valami másnak, valami újnak, ami lehet, hogy éppen az új Getaway vagy az új Grand Theft Auto lesz, csak hogy hasonló stílusnál maradjunk.

A pályanevek

MIAMI
Police HQ
Lead on Baccus
The Siege
Rooftops
Impress Lomaz
Gators Yacht
The Hit
Trapped
Dodge Island
Retribution

NICE
Welcome to Nice
Smash & Run
18 Wheeler
Hijack
Arms Deal
Booby Trap
Calita in Trouble
Rescue Dubois
Hunted

ISTAMBUL
Surveillance
Tanner Escapes
Another Lead
Alleyway
The Chase
Bomb Truck
Chase The Train

Szereplők

Csakúgy, mint a Driver sorozat eddigi részeiben, ezúttal is Tanner szerepében tetszeleghetünk és ezúttal egy nemzetközi autótolvaj-banda lefülelése a cél. Egy titokzatos személy 40 csúcs lopott verdát rendelt meg, Tanner tudni szeretné, hogy ki a vevő és meghiúsítani az üzletet, de mint mindig, most is csak egy hajszál választja el attól, hogy inkognitójára fény derüljön, ráadásul vészesen fogy az idő…

TANNER
Ő maga a sofőr, aki beépül a bűnbandákba és így leplezi le azokat. Szinte már mániákusan keresi a veszélyt, brutális módszereiről is híres, és gyakran előfordul, hogy figyelmen kívül hagyja, vagy áthágja a törvényeket. „A beépülés csak akkor veszélyes, amikor megpróbálsz kiszállni.”

JONES
Detektív, Tanner partnere. Hűvös, nyugodt és magabiztos személyiség. Rendszerint Tanner-rel dolgozik és csodálja, de ugyanakkor el is ítéli társa módszereit. Jones visszafogottabb, de nem kevésbé eltökélt. „Az utcán élni csak egy dolog, megérteni a nagy feladat.”

CALITA
South Beach, vagyis a hírhedt Miamibéli autótolvaj-banda vezére. Rideg, tevékeny és nagyravágyó csajszi. Azt beszélik, egyszer a saját bandájának tagjait is legyilkolta egy túszejtés során, senki nem mer azóta vele kekeckedni. „A semmiből jöttem, és nem megyek vissza.”

JERICHO
Solomon Caine egykori helyettese, gengszter, akinek a birodalma Chicagótól Vegas-ig húzódik. Kiszámíthatatlan és végtelenül hidegvérű. Brutalitása csak Tannerével említhető egy lapon, aki éppen őt akarja megállítani. „A bűnözés nem csak hogy kifizetődő, de nagyon is jól fizet.”

BACCUS,
Úgy is ismert mint „South Beach Baccus”, a Miami-i autótolvaj-banda sofőrje. A rendőrségi akták szerint istentelenül erőszakos. Tanner nem bízik benne, de már a South Beach sem. „Bármelyik autó, amit csak itt látsz, a tied lehet.”

Driver evolúció

Driver
1999
A Reflections méltán híres arról, hogy anno nekik köszönhettük a Destruction Derby sorozat létrejöttét. Nos 1999-ben előálltak valami újjal, ahol többek közt ötvözték az imént említett sikert és a Grand Theft Auto (akkor még felülnézetes) világát, az egészet pompázatos 3D-ben megvalósítva. Négy amerikai nagyvárosban (Miami, San Francisco, Los Angeles és New York) randalírozhattunk, és egy üzenetrögzítőről válogathattunk a megoldandó missziókból. Később egy PC-átirat is megjelent.

Driver 2.
2000
Egy igazi folytatás, amely megpróbál minden tekintetben az előző fölé kerekedni. Új színhelyek (Chicago, Las Vegas, Havana/Kuba, és Rio de Janeiro/Brazília), újfajta missziók és a legfontosabb: ki lehet szállni az autóból. A grafika is rengeteget fejlődött, látszik, hogy már a hardver a gátja a további lehetőségeknek, fejlesztéseknek. Érdekes módon ez nem került átírásra PC platformra, pedig volt szó róla, és nagyon sokan várták. Csak és kizárólag PS1-en elérhető.

Stuntman
2002
A kakukktojás. Nem a sorozat része, de ugyanazon brigád, a Reflections terméke és nagyon hasonló témát feszeget. Ezúttal (az erőszakosságot enyhítendő) egy filmforgatáshoz kell kaszkadőrjeleneteket készítenünk, amelyben különböző látványos autós üldözéseket és egyéb akciókat kell produkálnunk. Már PS2-n jelent meg, kihasználva annak képességeit, de sajnos nem eléggé. Nagyon látszik rajta, hogy a fejlesztése még PS1-en indult.

Driv3r
2004
A sorozat legfrissebb tagja, az első olyan epizód, amely már az újgenerációs konzolokra készül el. Ezúttal csak három helyszín van (Miami, Nizza és Isztambul), de azok rendkívül szépen kidolgozottak. A legfőbb újítás, hogy bejöttek a gyalogos missziók is, tudunk (sőt kell is) fegyvereket használni, valamint újfajta járműveket (hajó, motor) vezethetünk. Szétverhető berendezések, élethűen roncsolódó járművek jellemzik, a szereplők hangját pedig igazi hollywoodi sztárok kölcsönzik.

Tudtad-e, hogy…
– a Driv3r-ben több mint 30000 épület lett kézzel megtervezve és elhelyezve a városokban a teljes élethűség kedvéért.
– több mint 150 mérföldnyi utat (városi és országutat egyaránt) járhatsz be, nem számítva a mellékutcákat, földutakat és nyitott tereket.

Érdekességek
– A játék úgy indul, hogy Tannert lelövik. A történet során fog majd kiderülni, hogy mi is történt valójában, hogyan jutott idáig és a legfontosabb: hogy hogyan alakul a sorsa a különc zsarunak.
– Ez az első Driver játék, amely nem csak egy platformra jelenik meg kizárólagosan, vagy később kerül portolásra, hanem egyszerre jön ki több konzolra, sőt PC-re is.