A legfontosabb hír talán az, hogy a Half-Life2: Aftermath címet viselő kiegészítő nem kerül bolti forgalomba, dobozával egyetlen ismert játékbolt polcain sem fogtok találkozni. Az alkalmazás kizárólag csak a Valve Software saját berkein belül fejlesztett Steam rendszeren keresztül lesz elérhető, pontosabban letölthető.

Aki nem tud meglenni HL2: Aftermath nélkül annak a következő teendői lesznek legkésőbb idén ősszel a beszerzés kapcsán: első lépésben a felhasználónak meg kell vásárolnia, és fel kell majd telepítenie személyi számítógépére egy Half-Life2 játékot, majd az abba integrált Steamen keresztül, egy stabil internetes kapcsolaton keresztül regisztrálnia kell magát a cég rendszerén, melyen keresztül máris lehetősége lesz magát a kiegészítőt (újabb pénzért) megrendelnie. Pontosabban a játékos jogosultságot vásárolhat ahhoz, hogy a Steamen keresztül hozzáférhessen a küldetéslemez telepítő állományaihoz, melyet a Steam automatikusan bele fog integrálni a PC-jére telepített HL2-be, fizikailag is elérhetővé téve az új küldetéseket.
A Vivendi marketingesei elárulták, a HL2: Aftermath nem fog annyi játékórát adni a leendő felhasználóknak, mint az alapjáték; a kiegészítő végigjátszása mindössze a HL2 teljes játékidejének maximum felét, minimum 1/3-át fogja kitenni. A történet egyelőre hétpecsétes titok, annyi azonban már ismertté vált, hogy a story pontosan onnan folytatódik, ahol a HL2 végén befejeződött. Dr. Freeman és hűséges segítője, Alyx Vance el fog menekülni a City 17-ből. Útjuk során mindenhol csak romokat, lángokat és megzavarodott katonákat illetve egyéb élőlényeket fognak találni. Újítás lesz a HL2-höz képest, hogy az alapjátékból ismert ellenséges karakterek sem fognak minden esetben ellenségesen viselkedni karakterünkkel szemben, még az is többször meg fog esni, hogy a várost védő milíciával (igaz, csak ideiglenesen), de vállvetve fogunk küzdeni. Az új küldetések új karaktereket és helyszíneket is behoznak a HL2 ismert világába, ezekről azonban egyelőre csak nagyon árnyalt utalások formájában értesülhettünk. Az például már szinte biztos, hogy a felrobbant Citadel nem semmisül meg teljesen, egy része kirepül majd a világűrbe, természetesen jó doktorunkkal együtt.
A Valve az Aftermath-ban egy kicsit átgyúrja Gordon karakterét, más arcát is megismerhetjük majd kedvencünknek. A programozók úgy érzik így utólag, hogy az alapjátékban egy kicsit elhanyagolták (egyoldalúvá tették) Alyx karakterét is, az új küldetésekben a csinos ellenálló lány is több tulajdonságot kap majd, beleértve az új mozgásokat is, melyek nem egyszer bizonyulnak majd a történet során életmentőnek. Még mielőtt a szerkesztőségünket el kezdenétek bombázni a kérdéssel, gyorsan elárulom a jó hírt: a kiegészítő játékban természetesen szerepet kap majd újra „Dog” is, Alyx kibernetikus őrző-védő robotja melyet az egész világ megszeretett a HL2-ben.
A bemutatót zárva még egy érdekes hír a Half-Life2: Aftermath kapcsán a vezető videokártya-gyártók versengésének egyik újabb fejezetéből: a hivatalos kiegészítő már támogatni fogja a cég saját fejlesztésű grafikai motorjához (Source) írt legújabb készséget a HDR-t, mely filter bekapcsolásával a játék fény-árnyék megjelenítése változik a valóságoshoz hasonlóbbá. A Valve Software közleménye szerint a Source HDR legszebben a Shader Model 3.0 szabványt támogató csúcskártyákkal bontakozik ki, mely utasítást jelen állás szerint csak az nVidia felső kategóriás megjelenítői támogatnak.

Tudta-e:
1. A Half-Life első része 1998 októberében jelent meg, 6 évvel a második rész előtt. A HL(1)-hez két hivatalos küldetéslemez készült, az Opposing Force és a Blue Shift, melyeket azonban nem a Valve fejlesztői készítettek, hanem Gearbox Software, akinek neve a szintén szépen fogyó Brothers In Arms: Road To Hill 30 kapcsán lehet ismerős számotokra; ez a fiúk első, önálló ihletésű játéka.
2. A Steam bevezetése nem volt minden előzmény nélküli, már a HL első részekor működtek a Valve WON szerverei, melyeken a játékhoz kapott számkóddal kellett egy kötelező regisztráción átesnie minden felhasználónak, aki az interneten akart játszani.

Interjúalany: Doug Lombardi marketingmenedzser, Valve

Az idei E3 sem maradt Half-Life bemutató nélkül; a cég marketingfőnöke több összetett kérdés megválaszolására vállalkozott, a kiállításon a szakújságíróknak bemutatott Half-Life2 újdonságok rövid bemutatója után.

Kérdés:
A kiállításon bemutatott két Half-Life2 alcím (Aftermath és Lost Coast), az egyre inkább kiforrott állapotot mutató új Half-Life2 Deathmatch és Counter-Strike: Source térképek ellenére sokan azt várták, hogy a Valve a rendezvényen be fogja jelenteni a Half-Life3 munkáinak elkezdését. A látottak azt sejtetik, hogy erről egyelőre még sajnos szó sincs. Meg tudja cáfolni ezt a kijelentést?

Válasz:
A Valve programozóinak jelenleg minden erőforrását leköti a Half-Life2: Lost Coast és Aftermath kiegészítők véglegesítése. A cégen belül több kisebb csoport végzi a fejlesztői munkát, külön csapatok foglalkoznak az egyes projektekkel; például Adrian Finol és társai felelősek az E3-on is bemutatott új Half-Life2 Deathmatch pályákért.

Kérdés:
A Valve már adott ki korábban is feladatot más cégeknek a Half-Life kiegészítők elkészítésére; például a Gearbox Software-nek, a Ritualnak vagy a Turtle Rock Studios-nak. Miért nem szerződtetik le most is valamelyik, már a korábbiakban jól szereplő céget például a Half-Life2: Aftermath elkészítésére?

Válasz:
Az említett cégek közül a Valve jelenleg is szerződéses viszonyban van a Turtle Rock Studios-szal, akik nélkül a Counter-Strike: Source ma nem lehetne az, ami. Talán kevesen tudják még, de a közös munka során több olyan elem is beépítésre került a Cs:Src-be, amelyet a cég programozói találtak ki.

Kérdés:
Megítélése szerint a cég által fejlesztett Steam rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? A Valve mit kíván fejleszteni e téren a közeljövőben?

Válasz:
A Steam egy teljesen új úton jár a termékértékesítésben. A Counter-Strike: Source és a Day Of Defeat: Source bétája is ezen keresztül került ki a játékosokhoz. A Stream segítségével lehet letöltenie a játékosoknak a HL2 update-ket is, sőt a Half-Life2 Deathmatch modifikációt is elérhetővé tettük rendszerünkről. Terveink szerint az E3-on bemutatott új térképek mindhárom csapatjáték esetében elérhetők lesznek pár héten belül a Steamen keresztül. A jelenleg futó Half-Life2 projektek (Lost Coast és Aftermath) egyike sem lesz megvásárolható terveink szerint dobozos verzióban játékboltokban, hanem kizárólag a Steamen keresztül kerül majd terjesztésre.

Kérdés:
A Valve 6 év fejlesztést követően jelentkezett a Half-Life második részével, és sajnos eddig még mindig nem tudunk semmi biztosat a Half-Life3-ról. Vajon újabb hat évet kell várnia a játékosoknak a következő HL címre?

Válasz:
Erre nem kívánok válaszolni, de mint ismeretes a Half-Life2 esetében több mint egy évet csak azért vesztettünk el, mert kiszivárgott a játék béta verziója az internetre. A játék megjelenésért felelős Source motor rendkívül sok fejlesztői munkát igényelt. Most a Valve programozói a közeljövőre koncentrálva a Half-Life2: Aftermath-on dolgoznak. Új feladatuk e mellett, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen a Half-Life2 Source fejlesztői környezete, annak érdekében, hogy minél több játék használja a Valve engine-jét.

Half-Life2: Lost Coast HDR

A Valve gondolt egyet és két legyet ütve egy csapásra elkészítette a Half-Life2 első mini kiegészítőjét, amely mindössze egyetlen egyjátékos pályát tartalmaz. A kiegészítő nevéül választott Lost Coast (Elveszett part) cím arra utal, hogy ebbe a mini epizódba azok az objektumok, térképrészletek és karakterek kerültek be, melyeket a Half-Life2 végső kiadásakor nem használtak fel, de az előkészítő munkák során már megalkottak. Az eddigi hírek szerint a helyszín a címben szereplő tengerpart mellett egy kis halászfalu lesz. Új karakterként (lásd a képet) már biztosan találkozni fogunk néhány halásszal, és a jól értesültek tudni vélik, hogy az ellenség sorait fogja erősíteni a játékban egy eddig még nem látott nehézpáncélos rohamosztagos katonatípus is.
A Lost Coast másrészről a Valve hosszú évekig csiszolt új grafikai motorjának a Source-nak egy újabb, a közelmúltban kifejlesztett képességét hivatott demonstrálni, a High Dynamic Range (HDR) Lighting Systemet. A Half-Life 2 Source HDR egy olyan új utasításkészlet, amely rendkívül impozáns fények megjelenítését teszi lehetővé. A Valve E3-on bemutatott Lost Coast technikai demója valóban minden eddiginél szebb fény-árnyék játékot varázsolt a kivetítőkre, és mód nyílt arra is, hogy mindenki össze tudja hasonlítani a játék azonos helyszíneit HDR filteres és a nélküli verzióban (a bemutatót készítők a két változatot egymás mellé szerkesztették). A HDR alkalmazása szinte teljesen átértékeli a minőségi játék közbeni fényekkel szemben eddig támasztott felhasználói igényeket, de ugyanakkor a meglehetősen extrém gépigény miatt nem mindenki számára elérhetőek. (Source HDR-hez ajánlott konfiguráció: 3,2 Ghz CPU; 1 GB RAM; nVidia 6800GT vagy Ati X800 Pro VGA.) 

A Valve a HDR jövőjét illetően úgy döntött, hogy a filter (ellentétben a Lost Coast pályával, ahol teljesen be van integrálva a játékba), már szabadon ki-be kapcsolható lesz majd az ősszel megjelenő első, teljes értékű HL2 kiegészítőben az Aftermath-ban. A HDR részben be fog kerülni a Half-Life2-be is, egy, a jövőben a Steamen elérhető javítás alkalmával, azért csak részben, mert a teljes cseréhez szinte a feltelepített HL2 könyvtár egészét cserélni kellene.

A Half-Life2: Lost Coast pálya körülbelül 20-40 percnyi játékidőt tud majd nyújtani, várhatóan június hónapban lehet majd letölteni térítésmentesen a Steamen keresztül, mindazoknak, akik megvásárolták és regisztrálták már a Half-Life2-t.