Teljes végigjátszás a programhoz.

1. küldetés: Exile

Indulásként hölgyismerősünket küldjük szenet bányászni (jó kis játék ez 🙂 ), Rexszel pedig gyűjtsük be a környéken bóklászó semleges – a térkép szürkével jelzi – állatok DNS mintáit (lőjünk rájuk a puskánkkal). Ezt egyébként minden küldetésben tegyük meg, így juthatunk újabb fajokhoz, melyekből vadállatainkat mixelhetjük. Felfelé haladva belebotlunk egy faluba. A vezető megkér bennünket, hogy segítsünk a szigeten lévő dögök elpusztításában. Lucyval építtessünk egy Creature Chambert, majd tervezzünk egy lényt (javaslom a Porcupine keverését a Mountain Lionnal, így erős távolsági támadásra képes egységünk lesz). A mozdonyban fejlesszük ki a 2. szintű lények építésének jogát, majd amint megvan, termeljünk 8-10 állatot. Ha készen vannak, induljunk el velük, és tisztítsuk meg a szigetet az idegen lényektől.

2. küldetés: Renewal

Feladatunk a szomszédos szigeten lévő üzemanyagraktár meghódítása. Amikor megkapjuk az irányítást, fejlesszük ki a 2. szintű lényépítést (mint az előző küldetésben), Lucy menjen bányászni. Azonnal támadás ér bennünket, de ne aggódjunk. Amint lehetséges, kezdjük el termelni a lényeinket, és szép lassan le tudjuk gyűrni a támadást. Ezután Rexszel és egy nagyobb csapattal induljunk el a szomszédos sziget raktára felé. Az ottani ember átáll hozzánk (egyszerű munkásként funkcionál a jövőben). Vonuljunk vissza a mozdonyunkhoz, majd kis közjáték után áttelepülünk az üzemanyagraktárhoz. Építsünk még egy munkást, közben egy nagy csapattal és két főhősünkkel induljunk jobbra, hogy megtaláljuk a Genetic Amplifier nevű épületet. Verjük le a védelmet (vigyázzunk az amplifier épségére), majd Lucyval vizsgáljuk meg (jobb gomb az épületen), és máris lehetőségünk van ilyet is építeni (ezzel kicsit feljavíthatjuk lényeink tulajdonságait). Romboljuk le a most már feleslegessé vált ellenséges épületeket, és nyomuljunk tovább dél felé, hogy megsemmisítsük az ott lévő bázist is.

3. küldetés: Fathers and Sons

Mindenekelőtt építsük ki bázisunkat, és hozzunk létre egy ütőképes sereget. Ezután induljunk el felfelé, ahol alig 1 képernyővel odébb találunk egy fejlettebb erőművet (Geothermal Generator) néhány ellenséges lény őrizetében. Lucyval analizáljuk, így mostantól ilyet (csak gejzírekre lehet) és Workshopokat (a melósok ide is le tudják rakni a szenet) is építhetünk. Sőt, tudósnőnk innentől kezdve a szabotázshoz is ért, amivel remekül lehet épületeket rombolni. Fejlesztgessünk egy kicsit, majd induljunk el balra felfelé. Itt hamarosan találkozunk egy eszkimóval, aki feltárja nekünk az ellenséges épületek pozícióját. Nem sokkal odébb egy új épület – a Soundbeam Tower lehet a miénk, amely ebben a játékban a védelmi ágyú szerepét tölti be. Ebben a kereszteződésben álljunk meg egy darabig, és lényeinket rendezzük csatasorba (stand ground), a felső völgyből és bal oldalról érkező ellenség fogadására. Egy kétsoros Porcupine „tüzérség” áttörhetetlen a 3 ellenséges bázisról özönlő lények számára. Közben fejlesszük fel lényeinket, és vigyük föl a maximumig a létszámot. Amint ezzel megvagyunk, probléma nélkül nyomulhatunk tovább. 30-40 szörnyünkkel szemben a gép nem tud ellenállni. Romboljuk le az összes bázist, végül menjünk apánk laborjához. Miután az itt ránk támadó szörnyet elintéztük, mehetünk is tovább.

4. küldetés: Ship Wreck

Ismét bázisunk kiépítésével kezdjük. Ebben a küldetésben már Rex is képes beavatkozni a harcba neurotoxin puskájával. Ez igen erős fegyver, legalább 400 HP-t sebez, csak kicsi a tűzgyorsasága, és főhősünk nem használja automatikusan. Durván 9 perc elteltével érkezik az első támadás, amelyet egy repülő bálna indít meg néhány gyengébb egység társaságában, ezért jó, ha eddigre van némi tüzérségünk. Miután megerősödtünk, irány felfelé – sajnos az úszó lényeket (amelyeket esetleg a Lobster illetve Polar Bear részeinek felhasználásával terveznénk) még nem építhetünk, mivel ezekhez egy speciális épületre (Water Chamber) van szükség. Ennek a terveit az ellenségtől kell ellopnunk. Ugyanez igaz a repülőkre is. Így a felfelé lévő két bázist hagyományos módon semmisítsük meg. Miután ez megtörtént, ellenfelünk – Whitey Hooten – kikel magából, és ordítozni kezd, melynek eredményeként megnyílik az út a főbázis felé. Itt először a generátortelepet, majd magát az állomást kell megsemmisítenünk, illetve az ott lévő jégbe fagyott bálnavadász hajót. Arra figyeljünk, hogy a lavina bekövetkezése után az ellenfél vízi lényekkel folyamatosan támadja mozdonyunkat lentről, egy alkalommal még egy sétáló bálna is érkezik, így tartalékoljunk néhány pofozógépet itt is.

5. küldetés: Trial by fire

Ezúttal már trópusi tájakon tevékenykedünk. Miután megnéztük az átvezető filmet, rohanjunk Rexszel a faluba, miközben a többiekkel elkezdjük bázisunk felépítését. Amint beszéltünk a falubeliekkel, megkapjuk az Archerfish DNS mintáját, amely segítségével képesek vagyunk olyan lényeket létrehozni, melyek el tudják oltani a tüzet. Építsünk pár ilyet (a lény feltétlenül tudjon földön járni, és legyen meg a Water artillery képessége), és oltsuk el a tüzeket – támadjuk őket, mintha élőlények lennének. Siessünk, nehogy leégjen a falu, vagy elérje a tűz a mozdonyunkat. Amint megmentettük a lakosságot, jutalmat kapunk – a Dragonfly DNS-ét. Oltsuk el mindenhol a tüzet, és új feladatot kapunk – le kell győznünk a szigeten lévő ellenséges erőket. Változatos támadásokra készülhetünk – jönnek repülő lények, és „vízköpő” tüzérség is. A sziget két része közt az úszni nem tudó lények csak 1 helyen, a középtájon lévő gázlón tudnak átjutni (ahol a vízben két szikla gőzölög). Ezen a pályán több érdekes épületre is szert kell tennünk a győzelemhez. A tüskés kerítésben (Bramble Fence) sok érdekes nincsen, de a repülő egységekhez szükséges Air Chamber és az Anti-air Tower igen hasznos. Ez amellett, hogy hatékony védelmet nyújt a repkedő lények ellen (sajnos annyira erős, hogy nem is érdemes részünkről szárnyasokkal támadni), plusz 1000 energiáért cserébe felfedi a térképen lévő összes épületet – és rövid időre az ellenséges lények pozícióját is –, ezért amint lehet, a radarfunkciót egyszer kapcsoljuk be a mozdonyunknál. Nekem a legjobban a rák (Lobster) alapú lények jöttek itt be, mivel erős páncélzatuk és regenerációs képességük jó védelmet nyújt.

6. küldetés: Flying machines

Rövidnek induló küldetés, de a végén itt is az lesz a feladat, hogy teljesen letakarítsuk az ellenfelet. Elsőként hozzunk létre egy bázist, és építsünk egy nagyobb sereget, mielőtt felderítésre indulunk. Ezután irány a sziget belseje. Menet közben takarítsuk le az ellenséges épületeket, és számítsunk arra, hogy amint akcióba kezdünk, egy nagy adag ellenség szakad ránk. Kezdetben nekem szárazföldi lények jöttek, aztán az első filmbejátszás után rengeteg szárnyas jószág próbált ellenállni. Amint eljutunk a sziget közepére, új feladatot kapunk: védjük meg a hozzánk átállt szerelőt, amíg megjavítja a gyrokoptert. Itt a legnagyobb gondot a rengeteg „vízköpő” lény okozza, amelyek jobbról, a víz felől érkeznek. Itt van egy barlang, aminek a szájánál kettesével jelennek meg az archerdillok. A legjobb, ha beállítunk közvetlen a barlang szája elé 6-8 úszóképes és regenerálódó állatot, és azok legyilkolásszák a megjelenő lényeket. Amint megreparálták a koptert (ami egyébként egy szimpla szállítójármű, de széngyűjtésre is jó), jön a végső küldetés – a teljes ellenséges bázis leirtása. Kapásból ennek az új küldetésnek a megjelenésekor bázisunkat a víz felöl néhány elektromos bálna fogja megtámadni, ezekre számítsunk. Ezután készüljünk fel a sziget másik oldalának a meghódítására, amit csak a gyrokopter segítségével tudunk elérni, ugyanis sem vízi, sem földi átjáró nincsen. Dobjunk le néhány egységet a sziget jobb alsó sarkába, és hozzunk létre ott is egy bázist, lehetőleg 2-3 Creature Chamberrel. Ezután építsünk egy masszív sereget, minden csapatunkat ide összpontosítva, és induljunk meg felfelé. A gép előszeretettel fog madarakkal és archerdillokkal támadni, óriási számban. Összpontosítsuk támadásainkat az egységgyártó épületeire (Water, Air és Creature Chambers), és változatos összetételű seregekkel támadjunk. Jó, ha van egy-két görény (skunk) alapú lény minden hullámban, ezeknek a stink képessége ideiglenesen védelmet ad a távolsági támadásokkal szemben. Az is hasznos, ha 7-8 úszóképes „légvédelmi” lényt (lobster+porcupine kombináció például) felviszünk a sziget jobb oldala mellé, nem a part közvetlen közelébe, hogy ezeket folyamatosan támadják az ellenség repülő szörnyei (de a szárazföldiek ne érjék el ezt a csapatot). A lényeg, hogy folyamatosan ostromoljuk az ellenfelet, ne hagyjuk, hogy lényeket halmozzon fel, küldjünk egymás után folyamatosan támadó hullámokat, legalább 20-30 szörnyet egyszerre. Jó darabig el fog tartani, amíg sikerül minden épületet megsemmisíteni, ez a küldetés igazi kihívás az eddigiek után.
 
7. küldetés: A Friend in need

Első feladatunk az elrabolt bennszülöttek kiszabadítása. A pálya elején építsük ki bázisunkat, és fejlesszük fel. Körülbelül 10 percig egyáltalán nem fog zaklatni az ellenfél, és még ezután sem hoz nagy erőket (3-4 gyenge lényre számíthatunk). Eddigre viszont remélhetőleg már sikerül egy kisebb hadsereget összehozni – a krokodil+kaméleon kombó egész jó választás lehet ezen a pályán, mivel tud úszni, regenerálódik, s még távolra is támadhat. Ha sikerült 6-7 ilyet összehozni, induljunk meg a térképen is jelölt helyre kiszabadítani a foglyokat. Nem őrzik őket erősen, mindössze néhány ágyú és egy gyenge lényeket termelő Creature Chamber vár bennünket. Miután leromboltuk a börtön falait, új feladatot kapunk: vissza kell kísérni a bennszülötteket falujukba. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a – durván a térkép közepén lévő – szobor körül (amelyiknek egy piros korona van a fején) kiirtjuk az ellenfeleket, mire a kis néger emberkék odaszaladnak. Ezután keressük meg a következő szobrot, takarítsunk ott is, és ha tiszta a levegő, embereink továbbmennek. Így, szoborról szoborra haladva tudjuk visszavinni őket lakhelyükre, a szigeten lévő 4 faluba. Az elsőhöz 5 lépésen keresztül jutunk el, az utolsó szobornál már egy kisebb bázis is van. Amint megvagyunk, jutalmul megkapjuk a Piranhát. Folytassuk tovább a kísérgetést tovább a szigeten a maradék emberekkel. Az ellenállás egyre erősebb lesz az ellenség részéről, ezért menet közben folyamatosan erősítsük saját csapatunkat is. Bázisunknál szerencsére nem lesz támadás, így minden erőnket erre a feladatra fordíthatjuk. A második falunál már igen erős védelemmel találkozunk, teknős és víziló mutánsokat kell legyőzni. Különösebb trükk nincsen, ontsuk a lényeket, és nyomuljunk előre (én végig a már említett krokodil alapú lényt használtam). Figyeljünk arra, hogy a térkép közepén, a vízen is van egy magányos ellenséges Water Chamber, ezt minél hamarabb intézzük el. Minden egyes falu elfoglalásakor újabb lények DNS-ét kapjuk ajándékba a bennszülöttektől – ezen a pályán más módon nem lehet újdonságokat szerezni. Felhívom a figyelmet a teknősre (Snapping Turtle), ami nagyon jó védekező értékkel rendelkezik, a későbbiekben hasznos lehet. 

8. küldetés: The wicked sky witch

Itt az idő, hogy elintézzük Velikát. A küldetés elején először a repkedő gorillákat kell leszednünk, ezek felderítőként funkcionálnak. Rex egyedül elegendő a leverésükre, de a biztonság kedvéért építhetünk egy légvédelmi tornyot is. Miközben irtjuk a felderítőket, építsünk bázist, és nézzünk körül az új fajok után. Alig 7 perc elteltével azonban mindenképpen lelepleződünk, és Velika, valamint két csatlósa nekünk esik. Az első hullám egy adag madár lesz (ezek után én csak nagyon ritkán kaptam légitámadást), majd egy nagy csoport szárazföldi lény. Igyekezzünk hamar erős állatokra szert tenni, ezért az első néhány viszonylag nyugis percben cserkésszük be a vízilovat (Hippopotamus) és az orrszarvút (Rinoceros). Ezek – kombinálva mondjuk a kaméleon regenerációs és távolsági támadási képességével – nagyon hasznosak tudnak lenni. Mindenesetre kezdetben feltétlenül építsünk 2-es és 3-as szintű lényeket is, hogy vissza tudjuk verni az első pár támadást. Jó szolgálatot tesz ezen a pályán a kerítés, főként az északról jövő támadások ellen. Tegyünk a védelmi vonalba 3-4 ágyút (ezeket is fejlesszük fel), rakjunk köréjük pár – lehetőleg regenerálódó – lényt, és így egész erős védelmünk lesz. Figyeljünk arra is, hogy lentről, a vízen keresztül is rendszeresen betámadnak ellenfeleink, és szeretik az ott bányászó henchman-eket lecsapni. Ezért a bázisunk bal oldalán, a parton építsünk fel egy egybefüggő kerítést. Ahogy van egy kis lélegzetvételnyi szünet, próbáljuk megszerezni a két legközelebbi (bázisunktól felfelé és jobbra lévő) széntelep felett is az uralmat, ez nagyon fontos, ugyanis ezen a pályán gyorsan fog fogyni a szén, a gép hamar feléli a tartalékait, és egyre pofátlanabbul próbálja megszerezni a nálunk lévő készleteket. Amint sikerül 6-8 erősebb lényt tartalékolnunk, indítsunk támadást a sziget széle mentén (ha tudnak úszni lényeink, az még jobb). Nálam a térkép jobb alsó sarkán tanyázó ellenfelet volt a legkönnyebb megsemmisíteni, rajta átjutva pedig már támadhatjuk Velikát is (ő a sziget jobb felső sarkán tanyázik). A küldetés megnyeréséhez elegendő csak őt leverni, nem kell mindkét emberét is elintézni. Ez a pálya főként az elején nehéz, ha az első 20 percet túléltük, és sikerült stabil védelmet kialakítani, plusz tudunk 5-ös szintű lényeket létrehozni, akkor már nem lesz nagy gond, mert ellenfeleink többen vannak ugyan, de gyengébb állatokkal támadnak. 8-9 Rino+Kaméleon kombinációjú lénnyel gond nélkül lehet előretörni.

9. küldetés: Mouth of the beast

Elég szadista küldetés, az első negyed óra pokoli nehéz. Az ellenfél egyre erősebb szörnyekkel támad, meg kell próbálnunk kitartani, amíg Lucy meg nem javítja a mozdonyunkat, és át nem helyezi a bázist nyugodtabb helyre. Induló embereinkkel kezdjünk el bányászni, illetve építsünk a vonattól balra egy védelmi vonalat. Az idő nagyon kevés, próbáljunk meg 3-4 tornyot létrehozni, plusz legalább 3. szintű lényeket gyártani. Valószínűleg terveznünk kell ideiglenesen néhány gyengébb fajt, mert lényekre mindenképpen szükségünk van a támadások visszaveréséhez, de ennél magasabb szint eléréséhez nem lesz időnk. Az első néhány hullám szárazföldi lesz, de a végén jön egy rakat madár (1 légvédelmi torony elég jól elvan ezekkel), és lentről 3 halfajta is. Ha sikerül 15 percig kitartani, akkor nyugisabb szakasz jön. Az új helyen fejlesszünk fel mindent, és készüljünk a lentről jövő támadásra – vigyázat, úszóképes lényekkel jobbról is támadhat az ellenfél. Helyünkkel együtt egyébként feladatunk is megváltozik, meg kell semmisíteni az ellenséges labort, VAGY le kell rombolni az ellenfél 4 generátorát. Ez utóbbi a könnyebben elérhető cél, mivel gyakorlatilag védtelenek a víz felől érkező távolsági támadásokkal szemben, és még akkor sem küld a gép néhány lényt a védelemre, ha támadni kezdjük ezeket. 5-6 Hippomeleon (víziló kaméleon fejjel) nyugodtan körbeúszkálhat a térképen, és a vízből lerombolhatja ezeket (kivéve a bázisunktól délre lévőt, de ezt meg csak egyetlen ágyútorony őrzi). A generátorok megtalálása se probléma, ha elnyomunk egy radart a központi épületből. Figyelem, a sziget jobb oldalán (nem messze az eredeti bázisunktól) az egyik generátor a vízben van! Amíg a támadó csapattal módszeresen meglátogatjuk ezeket a célpontokat, rendezkedjünk be védelemre, masszív támadások érkeznek úgy a 27. perctől kezdve. Az első hullám egy adag madár lesz, utána pedig főként délről érkeznek távolsági támadással rendelkező lények. Használjuk a kerítést az ellenfél csapatainak terelgetéséhez, építsünk szűk folyosókat, ahol csak 1-2 lény tud egyszerre támadni, a mi lényeink pedig szintén valamilyen kaméleon támadással rendelkezők legyenek. Mögöttük helyezzünk el 1-2 görényt, hogy a bűzfelhőjükkel extra immunitást kapjunk a távolsági támadások ellen. 4-5 védelmi torony (felfejlesztve) szintén nagyon hasznos. Ez a védelem elég erős, de igyekezzünk, mert ahogy halad előre az idő, egyre erősebb támadóhullámok jönnek, és a gép több irányból is próbálkozhat. Ha elég korán megkezdtük a generátorok lepusztítását, akkor ki tudunk tartani, ameddig kell. Szénre nem kell nagyon ügyelni, több lelőhely is van a birtokunkban, de a régi bázisunkhoz is leküldhetünk 1-2 embert néhány szörny társaságában – ezek csak arra kellenek, hogy az ellenfél pofátlan munkásait leverjék, a gép minden erejével a bázisunk támadására összpontosít, másra nem figyel. Szerencsére.

10. küldetés: Invasion

A tervezők nem fukarkodtak a feladatokkal: le kell vernünk 4 bázist, továbbá meg kell semmisítenünk a gyár összes épületét, ahol a fejlettebb mobil állomásokat gyártják. Ez utóbbi a legerősebb ellenfél, ugyanis már kezdettől fogva teljesen ki van építve, míg a másik 4 velünk egy szintről – azaz gyakorlatilag nulláról – indul. Ezt kihasználva az elején simán le tudjuk rohanni az első ellenfelet. Ehhez induljunk el Rexszel és Lucyval felfelé – nagyjából velünk egy szinten, csak északabbra, a völgyben találunk rá. Mivel még csak henchman-jei vannak, Lucyval kezdjük felrobbantani azokat az épületeket, amiket lehet (sajnos a labort nem). Mivel Rex nem támadhat henchman-re, menjünk vele tovább. A következő völgyben (megint egyel északabbra) van a következő ellenfél. Itt már alapból van három szörny, ezeket semlegesítsük, majd vonuljunk vissza. Közben a mi bázisunknál villámgyorsan fejlesszünk, és érjük el minimum a 2-es szintet – természetesen először henchman-ekre és energiatermelő állomásokra költsünk. Amint lehetőségünk van rá, Lucyval építsünk az első ellenfél mellett egy Creature Chambert, és gyártsunk le pár alacsony szintű lényt. Ezekkel taroljuk le az első ellenfelet. Sajnos a második bázist már nem lehet így legyakni, ugyanis nagyjából 7 perccel a kezdés után egy nagyobb adag lény jön fentről, a gyár színeiben (vörös). Ezért az első ellenfél kinyírása után – sőt, ha Lucy ráér, akkor már közben is – kezdjünk tőle kissé balra egy védelmi rendszer kiépítésébe. Fejlesszünk, amilyen gyorsan csak tudunk, építsünk 1-2 légvédelmi tornyot, az eredeti bázisunknál is. Hamarosan megindul az ostrom – 4 ellenséges bázis fogja ontani ránk a lényeket. Védekezzük ki őket – annyi könnyítést kapunk, hogy a szárazföldi lények csak egy irányból jönnek (arról, amerre Rexszel már leirtottuk a kezdő szörnyeket), rajtuk kívül csak gyengébb repülő állatok támadnak néha, de mindig fentről. Így az induló helyen – a mozdonyunknál – szárazföldi védelemre nem kell költeni. Ezután én csak védekeztem és erősödtem. A legtöbb gondot a hangya-elefánt hibridek jelentik, ezek baromi erősek közelharcban, és csoportosan érkeznek. Körülbelül 1 óra elteltével a gépi ellenfelek felélik szénkészletüket – nekünk pedig még mindig van bőven (3 lelőhelyünk van, sőt a sziget jobb partján, egy fennsíkon is találhatunk még szenet, ezt a gép nem használja fel). Innentől kezdve ellentámadásba mehetünk, és leverhetjük a maradék bázisokat. Arra ügyeljünk, hogy a gyár még ekkor is bőven rendelkezik utánpótlással, és nyomja magából a lényeket. Ezért a legjobb, ha helikopterrel a hegyek tetejére telepítgetünk 2-3 távolsági harcra alkalmas lényt, így legalább a hangyák nem tudnak kárt okozni. A küldetésnek akkor van vége, ha az összes ellenséges épületet megsemmisítjük.

11. küldetés: Proof

Ebben a küldetésben Lucy nélkül kell boldogulnunk – ugyanis őt kell megkeresnünk. Ez önmagában nem nehéz feladat, csak Rexszel végig kell követni a hölgy lábnyomait, melyek végeredményben az egész szigeten körbevezetnek bennünket. Ami a nehézséget okozza, az 3 kisebb bázis, a hozzájuk tartozó lényekkel együtt. Ez a pálya az eddigiekhez képest egészen egyszerű, és viszonylag könnyű is. Nem kell rohanni, először építsük ki saját bázisunkat, és hozzunk létre egy védelmi vonalat a tőlünk felfelé található széntelep után (ne a közvetlen a kezdési helyen lévőnél, hanem feljebb). Így 3 bányánk lesz, ami több mint elegendő nyersanyagot biztosít – a harmadikat induló helyünktől balra, kissé feljebb találjuk. Az ellenféltől semmilyen meglepetésre nem kell számítanunk – csak ebből az irányból, és csak szárazföldi lényekkel támad, ezek viszont egyre erősebbek lesznek, a végén skorpió alapú állatok jönnek, amelyek komoly ellenfelek, de csak közelharcban. Igaz, viszonylag hamar jön a támadás, ezért először néhány gyengébb lényt is építsünk, majd szép fokozatosan fejlesszük fel állomásunkat az 5. szintig. Gyártsunk pár úszóképes, távolsági támadásra alkalmas teremtményt, és ezekkel romboljuk le először a sziget jobb alsó részén lévő ellenséges telepet (ez a legnagyobb), majd ezután a többi partmenti létesítményt. A vízben mindig biztonságban leszünk ellenfelünk szörnyeitől – legalábbis nekem nem jött egy olyan se, amelyik tudott volna úszni. Hasznos lehet néhány szárnyas jószág is, a légvédelmi tornyok hatótávolságán kívül büntetlenül garázdálkodhatnak – például vadászhatnak az ellenséges henchman-ekre a széntelepeknél. A gép nagyon kevés légvédelemre is alkalmas lényt használ. Miután jól legyengítettük az ellenfelet, elindulhatunk Rexszel Lucy nyomában. Vigyünk magunkkal csapatokat is, mert egy-egy helyen jelennek meg a semmiből ellenséges szörnyek. Több elhagyott falut is végig kell látogatnunk – ha valahol nem kapunk filmbejátszást, akkor pusztítsuk el a közelben lévő idegen – piros – épületeket. Amint az utolsó helyet is elértük (ez egyébként a legnagyobb, mostanra már valószínűleg romokban heverő telep mellett van), Lucy előkerül, és mehetünk is tovább.

12. küldetés: The good doctor

Ezúttal Dr. Gangliont, ezt a Quasimodóba oltott Frankensteint kell legyőznünk. Az első földi támadás már nagyon hamar, alig 3 perc elteltével megérkezik, ezért sietnünk kell. Két főhősünkkel menjünk a bázisunktól jobbra, fent lévő tóhoz. Itt 4 szörny társaságában egy lénytermelő épület áll. Tereljük a figyelmet Rexre, majd amikor mindenki őt támadja, rohanjunk be Lucyval, és romboljuk szét a létesítményt. Ha nem tesszük, akkor a 3 perc leteltével innen is megindul a lényáradat, amit elég nehéz lenne kivédeni, így viszont nem lesz velük gond. Ezután vonuljunk vissza, és kezdjünk fejleszteni. Az ellen hamar támad, így feltétlenül tervezzünk 1-2 alacsonyabb szintű lényt, hogy tudjunk védekezni. Elég hamar megjelenik a henchman-eknél a gyógyítás funkció, ha ezt kifejlesztjük, akkor a regenerálódásra képtelen szörnyeink elveszett életerejét is tudjuk – igaz, elég lassan – pótolni. Amint van elég felesleges energiánk, nyomjunk el egy radart, hogy meglássuk, merre vannak a gépnek szénbányái és termelő épületei. A hozzánk közel lévő – gyengén vagy egyáltalán nem védett – létesítményeket romboljuk le. Bár a szörnyroham enyhülhet egy kicsit, eddigre a gép is eljut az 5. szintig, és elkezdi termelni a water artillery típusú fajokat. Ezek nagy tömegben nagyon pusztítóak, mert támadásuk területre hat, ezért a védekezés sem lehet afféle passzív beállás, mint az előző küldetésekben. Némi előnyt jelenthet a görény stink cloud képessége, de ez is elég csekély segítség. A legjobb, ha megkeressük és leromboljuk az ellenfél összes Water Chamberjét (2 vagy 3 darabbal indul), mert ezek nélkül nem tud ilyen lényeket építeni. Arra figyeljünk, hogy nehogy újraépítse ezeket – rendszeresen ellenőrizzük radarral a térképet, és romboljuk le azonnal szárnyas állatokkal az újonnan felhúzott épületeket. Ha nincs Water Chamberje, átáll légierő (erős madarakra készüljünk), valamint böhömnagy cetlények és kődobáló állatok termelésére, amelyeket azért már jóval könnyebb legyőzni – még a régimódi védekezéssel is. Minden fontosabb épületünket és szénlelőhelyünket biztosítsuk 3-4 légvédelmi toronnyal – a fennsíkokon biztonságban vagyunk a földi támadásokkal szemben. Amint sikerült így stabilizálni a helyzetet, fejlesszük fel lényeinket maximumra, és készítsünk elő egy csapásmérő sereget. Ahelyett, hogy megpróbálnánk harcolva végigmenni a szigeten, és leküzdeni a folytonosan özönlő lényeket, trükközzünk! Ugyan Ganglion bázisa csak szárazföldön, és egyetlen irányból közelíthető meg (a légvédelem nagyon erős a laborja körül), van egy gyenge pontja: a labortól lefelé van egy keskeny földnyelv, ami kiesik a lényeinek az útvonalából. Innen könnyű megrohamozni az ellent. Ennek legalsó csücskére helikopterrel dobjunk le egy melóst, és építsünk 1-2 Creature Chambert, majd a legerősebb lényeinkből termeljünk le egy nagy adagot – 12-14 darab elég. Csak akkor támadjunk, amikor megvan a teljes sereg. Valószínűleg az első hullám még fennakad a védelmen, de egy újabb támadás biztosan lesöpri Gangliont a színről. A fő cél a központi épület megsemmisítése, ha ez megvan, mehetünk is tovább.

13. küldetés: The gate

Feladatunk, hogy a bevezetőben látott kaput kinyissuk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a kék bázisnál megsemmisítjük a Creature Controllert, majd leromboljuk a piros bázist is. Lucy társaságát érthető okokból – King Kong elvitte az előző pálya végén – mellőznünk kell, Ganglion pedig ugyan mellénk állt, de nem használhatjuk semmi értelmesre. Mindössze a küldetés kezdetén horrorizál, hogy jönnek a nagy szörnyek, siessünk. Nos, egy fog is jönni, durván 12 perc elteltével. Ennyi időnk van, hogy kiépítsük állomásunkat, de nem kell nagyon rettegni, néhány közepes erősségű lény és Rex puskája elég erős ahhoz, hogy legyőzze. A szokásos módon kezdjünk bele az építkezésbe, de fordítsunk különleges figyelmet a légvédelemre, ugyanis a gép elég korán elkezd jó erős madarakkal támadni. Legalább 4-5 torony legyen az állomásunk közelében, amelyeket folyamatosan felügyeljünk, és minden légitámadás után javítsunk is meg. Az ellenség mindig lentről érkezik, az egész küldetés során nem lesz semmilyen meglepetésszerű hátbatámadás. Így minden erőnket összpontosíthatjuk a délen lévő földnyelvre. Arra figyeljünk, hogy úszóképes lényekkel néha indít támadást a konkurencia, tehát legjobb, ha közvetlenül a laborunknál állítjuk fel a védelmet. Bázisunktól balra van néhány kék épület – és rengeteg szén. Ugyan a játék elején ez az állomás passzív, ne várjuk meg, míg üzembe helyezik, amint van néhány közepes szörnyünk, romboljuk szét. Még két dolgot tegyünk meg a küldetés elején, amíg nyugalom van. Feltétlenül keressük meg a gyilkos bálnát (killer whale), remek jószág. Rákkal kombinálva (Lobster) baromi erős szörnyet kapunk, képes távolsági támadásra, jó a közelharcban, rengeteg életereje van, és a páncélzata is kiváló (a tuningról se feledkezzünk meg). Kis kombinálással még az úszás és a regenerálódás képességét is megkaphatja. Ugyan 5. szintű és borsos az ára, de ezen a pályán nincs ellenfele – ha sikerül 3-4 ilyet kigazdálkodnunk, akkor ezek gond nélkül kivédik a gép szárazföldi támadásait. 10-15 lénnyel pedig könnyedén támadhatunk. A másik teendőnk, hogy egy melóssal szaladjunk le a földnyelven, és a jobbra illetve balra lévő széntelepeket kerítsük el tövisekkel. Mivel a gép hamar feléli a készleteit, elég korán (körülbelül 40 perc elteltével) már a mi szenünkre kezd pályázni, ám ezzel a trükkel megfosztjuk a nyersanyagtól. Néha ugyan utat nyit henchman-jeinek, ilyenkor csapjunk oda, és falazzuk el megint a területet. Mielőtt nekirontunk az ellenfél bázisainak, puhítsuk meg őket a vízből water artilleryvel. Ha leszedtük a sziget tetején vagy alján, a két oldalát elválasztó hegyláncról a légvédelmet, helikopterrel dobjuk át tüzérségünket a másik oldalra is, és taroljuk le a vízből a piros bázist is. Csak a levegőből számíthatunk támadásokra, ám ha megsemmisítjük a gép Water Chamberjeit, akkor repülő lényeket sem tud majd gyártani (mert azokban is vannak halkomponensek). Végeredményben ezen a pályán az első 20 perc a kritikus, ha megvan a szuperlény, és kimerül a gép nyersanyagkészlete, akkor gyerekjáték az egész.

14. küldetés: The Island of Crazies

A legnagyobb nehézségünk ismét a küldetés elején van. Negyed óránk van ugyanis arra, hogy a sziget közepén lévő épületet megsemmisítsük (itt van a szigetet megfertőző vírus ellenszere). Amellett, hogy a hely szörnyekkel és néhány toronnyal is védve van, még az is nehézséget okoz, hogy lényeinkre is hat a vírus, aminek következtében először semlegessé válnak (nem irányíthatjuk őket), idővel pedig ránk is támadnak. A rendelkezésre álló 15 perc nagyon kevés. Rögtön kezdjünk építkezni, a védelemmel nagyon ne foglalkozzunk. Amíg a bázisunkon tevékenykedünk, óvatosan törjünk előre Rexszel, és az utunkban álló lényeket próbáljuk elintézni. Lehetőleg mindig csak egyet haragítsunk magunkra, ne az egész csapatot. Mivel ezek a szörnyek még alacsony szintűek, Rex elég jól megbirkózik velük, de amint lehet, adjunk néhány (nem sok, elég 2-3) gyengébb lényt mellé. Hogy csökkentsük az átállás esélyét, a Creature Chamberünket építsük minél közelebb a megsemmisítendő objektumhoz. Kicsit várjunk, amíg elég nyersanyag gyűlik össze (10-12 lényre való), és villámgyorsan gyártsuk le a támadó csapatot. Lehetőleg legyen 2-3 barrier destroy képességű szörnyünk is, hogy hamar tudjunk az épülettel végezni. Számítsunk rá, hogy a gépnek itt is van egy gyára, ahonnan szeret nagy csomó lényt előhozni.
Ha sikerül megszerezni az ellenanyagot, akkor Rex mostantól immúnis lesz a fertőzésre. A szörnyeinkre ez csak akkor igaz, ha megmártóznak a kék tócsában, e nélkül úgy láttam, hogy továbbra is elpártolnak tőlünk. Új feladatot is kapunk, meg kell semmisíteni az ellenfél központi épületét – ez a sziget jobb alsó részén van. Első tevékenységünk a légvédelem létrehozása legyen – minden kritikus helyet legalább 4-5 légvédelmi toronnyal védjünk, mert heves légitámadások érkeznek (az induló bázisunkra is). Ahol a gyógyszert megszereztük, hozzunk létre egy előretolt állomást, és álljunk be védekezésre. Így elég sok széntelep lesz a mienk. A gép a légitámadások mellett folyamatos földi ostromot is indít – szerencsére ezt csak egy irányból tudja megtenni. Nálam alkalmanként vízen keresztül is jött, és a laboromat is támadta, ezért tartsunk itt is pár erősebb állatot (lehetőleg fönt gyártsuk le őket, hogy „megfürödjenek” a kék tócsában). Amint van időnk, szedjük össze az új lények DNS-ét, ezekből jó erős katonákat gyárthatunk. Ha kellően megerősödtünk, indíthatjuk a támadást. A leggyorsabb vízen keresztül, a sziget jobb oldala mentén támadni, így nem kell átrágnunk magunkat a gép teljes védelmén. Arra azért számítsunk, hogy amint pusztítani kezdünk itt, az ellenfél reagálni fog, és megpróbálja leverni a támadó csapatunkat. Ezért jó erős egységekkel jöjjünk, és inkább várjunk egy kicsit, mintsem gyenge csapattal próbálkozzunk.

15. küldetés: Seeds sown

Elérkeztünk az utolsó pályára, feladatunk Ganglion és Julius bázisának megsemmisítése. A küldetés elején kapunk néhány lényt a szokásos munkáscsapat mellé. Azonnal induljunk felfelé kis hadseregünkkel, hogy a közvetlenül felettünk lévő Ganglion állomást megsemmisítsük – ezzel nemcsak az akadályozzuk meg, hogy erről is támadjon, hanem egy szénlelőhelytől is megfosztjuk. Ezután védekezzünk a saját bázisunknál, amíg fel nem tudunk a 4.-5. szintig fejlődni. Amint megvan, két irányba támadjunk – egyrészt Ganglion főbázisa felé a szárazföldön keresztül, hogy további 2 szénlelőhelyet biztosítsunk magunknak, valamint a térkép jobb oldala mentén, a vízen. Itt elég 3-4 nagy erejű lény, hogy elpusztítsuk ellenfeleink Water Chamberjeit – ezzel azt előzzük meg, hogy erről támadjon (a szárazföldről csak nálunk lehet lejutni a vízbe), és megakadályozzuk azt is, hogy a 12. küldetésben már ismert utálatos water artillery alapú szörnyeket tudjon termelni. További előny, hogy a térkép két felső sarkában lévő szénbányától is megfosztjuk ellenfeleinket. Ekkorra már biztos, hogy teljes erővel támadnak minket, nemcsak földön, hanem levegőben is. Ezért szénbányáinkat és védekezési pozíciónkat biztosítsuk egyenként 4-5 légvédelmi toronnyal, és a sziget alsó részén, az északi part mentén is telepítsünk ilyen épületeket. Ezután lehet lassan előrenyomulni. A támadó csapatokban hangya+bálna kombóval fogunk legtöbbször találkozni, ami elég erős lény – de szerencsére csak egy irányból tud jönni. Durván 1 óra elteltével a gép kifogy a szénbányákból – és megpróbál henchman-jeivel eljutni a fő védelmi vonalunkon át a már említett széntelepekhez. Ezt természetesen ne hagyjuk, ha esetleg egy-két melós átcsúszik, akkor ezeket verjük le, és rendszeresen ellenőrizzük radarral a térképet. Kis idő elteltével ellenfeleink lanyhulnak, majd szinte teljesen leállnak a termeléssel – kifogyott a nyersanyag, miközben mi dúskálunk a javakban. Innentől kezdve csak minimális ellenállással fogunk találkozni – egyedül Julis főépületénél állomásozik néhány erősebb lény. Biztos, hogy ekkor már ezek elintézése nem jelent nagy gondot, és ezután már csak a befejező film megtekintése van hátra. Győztünk.

Tippek és tanácsok

1. A repülő lények nagyon sérülékenyek a légvédelmi tornyokkal szemben, még a legerősebbek sem bírnak el 2-3 találatnál többet. A pályák többségén a gép rengeteg ilyen toronnyal rendelkezik, ezért a légierőnek kicsi a szerepe.
2. A földi torony (soundbeam tower) ellenben nem olyan erős, csak nagy tömegben érdemes használni, viszont nem számít bele az egységlimitbe, tehát védekezésnél nagyon hasznos. Figyeljünk arra, hogy a munkásokra nem lő, és az épületeket sem támadja. Ez előnyös lehet, ha olyan helyen akarunk szenet bányászni, ahol az ellenfélnek csak ilyen védelme van.
3. Bázisunk védelmére, a kritikusabb helyekre építsünk kerítést, de ne falazzuk el teljesen, hanem hagyjunk akkora nyílást, amelyen keresztül egyszerre csak 1-2 ellenséges lény tud bejönni. Még jobb, ha kisebb labirintust építünk a bázisunk bejáratánál, mert így megtörhetjük a támadók lendületét. 
4. Minden pálya elején szükségünk lesz gyengébb lényekre, mert a gép kezdés után néhány perccel – amikor még a magas szintű lények nem állnak rendelkezésre – biztosan támad.
5. Főhőseinkre mindig vigyázzunk, mert ha meghalnak, akkor automatikusan vesztünk. Ha esetleg megsérültek, a laborba bevihetjük őket gyógyulni, illetve Rex idővel megkapja a regeneráció képességét is.
6. Az összecsapások során a távolsági támadással rendelkező lények (Chaemeleon, Porcupine, Archerfish, Killer és Perm Whale) előnyben vannak, mert könnyen tudnak célpontot váltani (nem kell rohangálniuk össze vissza), és a repülő célpontokat is tudják sebezni. Azért jó, ha van előttük 1-2 erős közelharci lény, hogy feltartsa a támadókat. A Skunk (görény) Stink Cloud nevű speciális képessége viszont megakadályozza a távolsági támadás használatát a bűzfelhő területén belül lévő lények ellen (bentről kifelé viszont lehet lőni).
7. Az Archerfish támadása területre hat, és megfelelő lényekkel kombinálva nagyot is sebez. Fontos viszont, hogy saját lényeinket is ugyanúgy rongálja, tehát ha védekezünk, akkor inkább „Ground Attack” paranccsal irányítsuk. 
8. Sose felejtsük el a Genetic Amplifier nevű épületben tuningolni a lényeinket. Mivel ez nem olcsó, igyekezünk csak néhány fajta lényt használni egy időben, viszont ezeket fejlesszük fel maximumra.
9. Ügyeljünk arra, hogy szénből csak korlátozott készleteink vannak, míg az energia gyakorlatilag végtelen mennyiségben rendelkezésre áll.