A taktikai akciójátékok rajongói bizonyára eltöprengtek már azon, melyik is az a játék, amelyik ízlésüknek leginkább megfelel. A Metal Gear Solid? Netán a Splinter Cell? Hogy ne legyen annyira egyszerű, most újabb versenyző érkezett, a kill.switch személyében. Van benne minden, ami a műfaj rajongóit kielégítheti: lopakodás, rengeteg fegyver és kemény ellenfelek. A történet meglehetősen fura tálalásban kerül elénk, tulajdonképpen csak úgy belecsöppenünk a játék kellős közepébe, majd egyre több minden derül ki a pályák közti átvezetőkből, hogy a végére azért mindenkiben összeálljon, miért is küzdött hosszú órákon át. Lássuk hát:

Start Your Engine
Az első pálya természetesen a Tutorial, mint azt már megannyi játékban megszokhattuk. Begyakorolhatjuk a mozgásokat, megismerkedhetünk a fegyverekkel, stb. Legelőször vegyük fel a töltényeket a sarokból, így M4-esünk lőszerkészlete maximumra ugrik, majd menjünk a kéken foszforeszkáló körbe (mindig ez fogja jelenteni a következő állomást, legalábbis amíg a gyakorlópálya tart). Ilyenkor mindig megkapjuk a feladatot, hogy miben is kell bizonyítanunk rátermettségünket, szóval hallgassuk meg figyelmesen. Az első feladat egyszerű, le kell teríteni hét ellenfelet (vagy inkább céltáblát). Ha kifogynánk lőszerből a nagy lövöldözésben, akkor tápoljunk nyugodtan a dobozokból, mint az előbb, és ez persze a későbbiekre is igaz. Mikor megvagyunk, haladjunk kicsit tovább jobb kéz felé. Itt most a gránátdobási képességünkről kell tanúbizonyságot tenni (muníció megint oldalt, az asztalon). Természetesen a dobás erőssége a gomb nyomva tartásától függ, a lényeg, hogy a betonüregekbe kell bejátszani a „lasztikat”, szám szerint hármat. A következő helyszín az ajtón túl van, itt egy lecövekelt gépágyú fogad, amellyel megintcsak hét célpontot kell leterítenünk. Figyeljünk, nehogy sokáig lődözzünk, mert túlmelegszik a fegyver és akkor kénytelenek leszünk pihentetni kicsit (ez most még nem baj, de a harc hevében fontos az időzítés). A következő feladathoz megint az M4-est fogjuk használni, egy kanyargós folyosón kell végigszaladnunk és közben a felbukkanó 14 táblát szétlőni. Mindez időre is megy, 35 másodpercünk van. Az eredmény függvényében kapunk egy gyors értékelést, de függetlenül attól, hogy sikerült-e teljesíteni a célt, menjünk tovább. Töltsük fel a készletet, mielőtt a következő kék körbe lépünk a szomszédos helyiségben. Ezúttal körkörösen kell mozognunk egy oszlop körül és a megjelenő nyolc célt likvidálni, a szintidő 15 másodperc. Ne csüggedjünk, ha nincs meg, tápolás, majd irány a következő feladat. Itt egy távcsöves puskát kapunk, ahol végre igazán van értelme a zoom funkciónak. Három célpont van, és mindet csak fejlövéssel szedhetjük le. Ha megvagyunk, menjünk tovább, hogy a fedezékből való harcot gyakoroljuk. Természetesen visszakapjuk az M4-est, szedjünk is össze némi muníciót hozzá. Az első pontnál a falhoz kell lapulnunk és onnan kikémlelve a széleken kibújva kell céloznunk és találnunk (pontosan kétszer). Ha „lejövünk” a falról, akkor az sajnos kudarcnak tekintendő és kezdhetjük elölről, szóval amíg nem végzünk, lapuljunk. A következő feladatban ugyanezt kell művelnünk, csak most a fedezék mögé guggolva és dupla annyi, vagyis négy célpont ellen. A harmadik védőállás már meglehetősen vékonyka, viszont védekezésre pont alkalmas. Itt is négyszer kell támadnunk, de már mindkét irányba muszáj kiugrani. Ezután vissza kell mennünk az előző ponthoz, és most megint guggolásból fogunk tüzelni, de úgy, hogy fedezékben maradunk és a fejünk fölött lőve szedjük le az utolsó két táblát. Érdemes feltöltetni a készleteket, mert ezután már csak a pálya vége van, ahol nincs más hátra, mint a mentés. Kezdődjön hát az igazi játék, ide a komoly ellenfeleket!

Middle East

Opening Move
(cél: megtalálni a generálist)
Annak ellenére, hogy ez már éles bevetés, azért még mindig kicsit a gyakorlás része. Most fogjuk alkalmazni azokat, amiket az imént megtanultunk. Menjünk tovább a startponttól, amíg egy beszélgetés foszlányait meg nem halljuk. Lapuljunk a falhoz és kukkantsunk be, két katona van benn. Figyeljük ki, merre vannak és szedjük le őket. Amint felfedjük magunkat, fedezékbe vonulnak, és onnan válaszolgatnak, úgyhogy érdemes rögtön leszedni legalább az egyiket.
Ezután továbbhaladva egy nagy belső udvarra jutunk, ahol már várnak ránk. Figyeljünk arra, hogy az ajtón belépve nem csak előttünk lesznek ellenfelek, hanem oldalt is, úgyhogy mihamarabb keressünk egy alkalmas fedezéket és likvidáljuk mindnyájukat. Ha végeztünk, akkor gyűjtsük össze az elszórt dolgokat és menjünk tovább a terem túlsó felébe, ahol a lépcső vezet felfelé. Itt némi muníció és elsősegély begyűjtése után haladjunk tovább felfelé. Ha van kedvünk, szétnézhetünk itt is, a túloldalon, ha körbemegyünk, akkor begyűjthetünk némi lőszert és életerőt, de nem hiszem, hogy bárkinek is szüksége lenne rá. Menjünk inkább az első lehetőségnél balra, de az ajtón, majd át a pallón. Kövessük a folyosót, míg megint nem hallunk beszélgetést. Az ajtón bekukucskálva lepjük meg a két mit sem sejtő ellenfelet, majd menjünk vissza ki, és lapuljunk az ajtó másik oldalán a falhoz. Kisvártatva jön egy őr, megnézni mi történt, bánjunk el vele a már megszokott módon. Ha nem vagyunk elég gyorsak, akkor szemtől szembe kell vele megküzdeni, de ez sem jelenthet gondot. Folytassuk utunkat egy újabb pallón át, majd a lépcsőn fel. Egy katonába botlunk, akit könnyűszerrel eltehetünk láb alól. Ezután ismét a szabadba jutunk, a tetőre, ahol bújjunk a két hordó mögé. Innen kikémlelve lőjük le egyrészt a felénk rohanó katonát, másrészt a zöld hordót, amely magával viszi a másik kettőt, akik fedezékből válaszolgatnak. A megérdemelt muníciógyűjtés után menjünk át a túloldalra, majd a pallóra és már vége is a pályának.

Slight Change Of Plan
(cél: megtalálni, és likvidálni a generálist)
Rögtön forduljunk jobbra és szedjük le az ajtóban feltűnő figurát. Az eredeti irányba haladva találunk némi lőszert és elsősegélyt, azonban ha elmegyünk érte, akkor két újabb látogatóval kell számolnunk. Menjünk ki az ajtón, ahol ez első katonát lelőttük, majd fel a lépcsőn. Itt bújjunk fedezékbe és szedjük ki a fotel mögül lövöldöző „kisbarátunkat”. Menjünk tovább a folyosón, ahol balra lesz egy elágazás. Fussunk át rajta gyorsan, majd a túloldalon a falhoz lapulva szedjük le a két katonát, először a géppuskakezelőt intézzük el, aztán a másikat. Most csússzunk át ugyanennek a falnak a másik végébe, és itt is szedjük le a ránk váró ellenfelet. Ha végeztünk, akkor a mellette lévő beugróban találunk némi muníciót, ezután pedig haladjunk a géppuska irányába. Persze csak óvatosan, mert a leszakadt plafonon keresztül a felső szintről is lesnek ránk, szedjük le ezt az ipsét is. Menjünk tovább a gépágyú mellett, és egy lépcsőhöz jutunk, ahol találunk gránátokat és elsősegélyt. Menjünk fel és készüljünk, mert a sarkon befordulva már várnak ránk, majd a következő saroknál úgyszintén. Menjünk erre tovább, át a szobán és az ablakokhoz kiérve jobb kéz felé ki lesz robbantva a fal. Lépjünk be és szedjük le a fotel mögött sunyizó alakot, majd átérve az ajtókon, találunk egy pallót, amely a másik épületbe vezet. Menjünk át, és megjelenik majd a cél, melyet teljesítenünk kell. Előbb azonban még szedjük le az itt lézengő két katonát, majd továbbhaladva megtaláljuk a generálist is, akit a feladatnak megfelelően lőjünk le.

What’s In The Box?
(cél: megtalálni a távozási helyet)
Induláskor rögtön húzódjunk az asztal mögé, mert hamar kitörik a szemközti ablak, és tüzet nyitnak ránk, szedjük hát le az illetőt. Sok idő nincs pihenni, bújjunk az oszlop mögé, mert egy csapat katona jön, akik ráadásul gránátoznak is. Szerencsére van néhány robbanó hordó, használjuk ezeket okosan, akkor lőjük szét, amikor mellé érnek az ellenfelek. Tovább araszolva egy gépágyú is körvonalazódni látszik, iktassuk ki ezt is, mint ahogy az újabb ablakból lövöldöző egyént is. Amint kicsit közelebb megyünk, egy helikopter jelenik meg, és lőni kezd ránk. Ne foglalkozzunk vele, vonuljunk fedezékbe és várjuk meg, míg elmegy. Ha tovább haladunk, akkor jobb kéz felől három katona ugrik majd elő, de kis szerencsével el is intézik magukat, ha belelőnek a zöld hordóba. Ha nem így történne, „segítsünk” rajtuk. Menjünk a következő gépágyúhoz, és használjuk azt, szedjük le vele a ránk rontó katonákat. Ha végeztünk, bal kéz felé van egy energiafeltöltő. Menjünk tovább és szedjük le az előkerülő két katonát, majd a kávézóban szintén két likvidálandó személyre lelünk, akik az emeletről jönnek le. Ha szükségét érezzük, itt is van egy elsősegélycsomag. Menjünk fel, és készüljünk, mert többé-kevésbé nyílt küzdelem lesz, nem nagyon lesz lehetőség a fedezékre, igaz csak ketten vannak. Szükség esetén használjunk gránátot. Most forduljunk a valaha falként funkcionáló nyílás felé és szedjük le a szemközti párkányon ücsörgő személyt, de előbb még, ha van rá lehetőség, lőjük le a két elfutó katonát is. Ezek után a teherautóra huppanva juthatunk le, és tartsunk az oszlopok felé. Itt egy kisebb kompániába botlunk, melynek létszáma négy-hat fő, attól függően, hogy az imént menekülőket sikerült-e időben lelőni. Itt jó szolgálatot tehet a flash grenade. Menjünk tovább, és a két katonát segítsük át a túlvilágra a teherautónál, majd megtaláljuk végre a kijáratot.

Something You Should Know
(cél: találkozni a szállító helikopterrel)
Megint egy hasonló kávézóban kezdünk, mint az előbb. Menjünk fel az emeletre és lepjük meg az egymással beszélgető katonákat, majd haladjunk még egy szinttel fentebb, ki a tetőre. Itt meglehetősen sokan lesznek, egy mindjárt a közelben, a többiek a szakadék túlsó felén. Megjön a helikopter is, de el is megy, mert az ellenállás miatt nem tud minket felvenni. Változik a terv, máshol kell majd találkozni. Ha megritkítottuk az ellenséget, akkor menjünk át a pallón, és esetleg intézzük el, akiket messziről nem tudtunk. Menjünk tovább, és az oszlopnál újabb társaság vár majd ránk, akik a szemközti oldalról küldik „szeretetük jeleit”. Ha leszedtük őket, menjünk át az újabb pallón, majd tovább. Itt szintén a szomszédos épületről lőnek, szedjük hát le őket is, majd menjünk le a szárítókötélnél található pallón. Visszajutunk épületen belülre, de itt semmi érdekes nincs. Menjünk tovább le a lépcsőn, egy olyan részre érünk, ahol le lehet látni az alsó szintre. Használjuk is ezt ki, és szedjük le a lent ácsorgó katonát, majd menjünk le. A ládák közt manőverezve szedjük le a ránk támadókat, majd mikor a sarokra érünk, óvatosan kémleljünk ki balra. Egy gépágyút látunk, amit természetesen ki kell iktatnunk. A szemben lévő helyiségben van egy elsősegély csomag, visszafelé a ládás szekció hátsó részében meg muníció, ha akarjuk, fel lehet venni ezeket, de lehet későbbre is tartalékolni. Ugyanis ezután, a gépágyú felé továbbhaladva meglehetősen sokan jönnek majd, használjuk is ellenük az elfoglalt szerkezetet. Miután végeztünk, menjünk tovább és figyeljünk az ablakban feltűnőkre is. A sarkon forduljunk jobbra, megint nagyon sokan jönnek, manőverezzünk ügyesen, használjuk a fedezékeket. Jobbra a kerítésnél csak guggolva merészkedjünk ki és intézzük el a gépágyúsokat a gránátvetővel. Menjük be a műhelyszerű részbe, ahol tápolhatunk végre. Menjünk tovább az innen nyíló folyosón, de óvatosan, mert egy rakétás katona sunyizik a túloldalt. Szedjük le őt is és nincs más dolgunk, mint az oszlopok felé haladva végre találkozni a helikopterrel.

Caspian Sea

Think Like A Gun
(cél: feljutni a felső platformra)
Egy olajfúró toronyra kerültünk. A sarkon rögtön kilesve megpillanthatjuk első két áldozatunkat amint beszélgetnek … nem sokáig. A puskaropogásra felfigyelnek a többiek is, számítsunk úgy 8-9 főre. Jön egy helikopter is (kilőhetjük ezt is, de nem muszáj), amely további két katonát dob le. Ha mindenkivel végeztünk, akkor vegyük fel az elsősegélyt, balra lesz a szakasz végén. Ezután forduljunk be a sarkon, ahol persze újabb adag ellenféllel kell szembesülnünk. Szedjük le először a fentről lövöldöző kettőt, majd a fölön lévő kettőt is. Picit továbbhaladva öt újabb katona kerül elő, egy pedig megint fentről segít nekik. Ha végeztünk, akkor a sarkon befordulva találunk még egy fenti és egy lenti célpontot, akiket könnyűszerrel eltehetünk láb alól. Mielőtt továbbhaladnánk, érdemes bekukkantani az itt található konténerbe, egy kis utánpótlásért, mind lőszer, mind energia terén. Három újabb ellenfél jön, majd miután végeztünk velük, a sarok mögött lesz még egy fenn a párkányon és a földön is. Balra találunk egy ajtót, ahol behatolva nyomjuk meg a gombot (mely kinn kinyitja a kaput), így megtaláljuk a pálya végét jelentő kék kört.

They Can Bill Me
(cél: C4-est beélesíteni a következő helyeken: Generator Room, Transformer Room,
Drilling Area, Comm Center.)
Indulás után rögtön forduljunk jobbra, mert amint megmozdulunk bejön egy katona, így legalább nem ér minket meglepetés. Menjünk az ajtóhoz (itt találunk egy elsősegélyt, használjuk, ha szükség van rá), és egy nagy udvart látunk magunk előtt. Ne menjünk még ki, hanem tisztítsuk meg innen a terepet. Két katona a mi szintünkön van (ők úgyis előkerülnek, amint elkezdődik a tűzharc) négy viszont fent a párkányokon. Ez utóbbiakat szedegessük le a távcsövessel, hogy hol vannak, megtudjuk a lövéseik irányából. Menjünk végre ki az ajtón és tovább ebbe az irányba. A konténert megkerülve balra lefelé lesz egy kis helyiség egy kicsit mélyebben, mint ahol mi állunk. Likvidáljuk az itt tartózkodó két katonát, majd helyezzük el az első C4-est a kék körnél, és ne felejtsük el a szemközt található energia-feltöltőt sem. Menjünk vissza, amerről bejöttünk, és a ránk várakozókat oszlassuk el egyszer és mindenkorra (az egyik jobb kéz felé lesz). Menjünk az itt található ajtóhoz, ahol bentről megpróbálnak négyen is jobb belátásra bírni minket, de mindhiába. Menjünk be és töltsük fel a készleteinket a szemben lévő falnál, majd a volt üvegfalú helyiségbe a kék körhöz, hogy egy újabb C4-est élesítsünk be. Miután ez megtörtént, megint két elvetemült militarista támad ránk. Észérvekkel való meggyőzés után menjünk ismét ki, és kerüljük meg a jobbra látható kis épületet, melynek tetejére lépcső vezet. A túloldalon találjuk a bejáratot, benn pedig egy újabb elhelyezési lehetőséget. Miután leraktuk a C4-est, nagyon figyeljünk. Ugyanis kilépve egy helikopter érkezik, amely nem veszélyes (ne is pazaroljuk rá az értékes lőszert), viszont a két katona, akiket kirak igen. Az egyiküknél rakétavető van, amely egy találattal megölhet. Ne vagánykodjunk, szedjük le őket a biztonságos fedezékből. Menjünk át a tér másik oldalára, itt szintén találunk egy kis épületet, ahol az utolsó C4-től is megszabadulhatunk. Ha megvagyunk, meg is változik a cél, vissza kell mennünk a szemközti épületbe, ahol a második C4-et leraktuk, az üvegfalnál. Útközben szedjük le a két ránk támadót, majd a kék körnél hívjuk a pálya végét jelentő liftet.

Minimum Safe Distance
(cél: elmenekülni a fúrótoronyról)
Pontosan hét percünk van elmenekülni, mielőtt az egész kóceráj a levegőbe repül. Ezen a pályán gyorsan kell cselekedni, nem lesz idő mindig fedezékbe bújni. Rögtön találunk egy kis utánpótlást, ha kell, szedjük fel. A következő teremben heten jönnek, mint a gonoszok, szedjük hát le őket, majd továbbhaladva találunk még egy katonát, őt is iktassuk ki. Menjünk tovább és használjuk ki, hogy kisebb robbanások rázzák meg a terepet. Azokat az ellenfeleket, akik elesnek, könnyebb lesz lelőni. Ha mind a hattal végeztünk, akkor tápoljunk, majd a saroknál befordulva újabb négy társra lelünk. A búcsú után egy hídra érünk, amelyen rohanva jobbra fenn meglátunk majd egy gépágyút. Legyünk gyorsak és szedjük le a kezelőt, mert különben ő tesz így velünk. Kövessük az utat és nyírjuk ki azt a kb. 10 katonát, akik ránk támadnak (ketten fenn lesznek a párkányokon), útközben egy elsősegélyt is találunk. Ha megvagyunk, akkor ne foglalkozzunk a távolban lévő katonákkal, hanem rohanjunk tovább, be a helyiségbe. Szedjük le az itt található egyént, ha nem lenne benn, várjuk meg míg bejön, és egy rövid energia-feltöltés után haladjunk tovább. Vagyis inkább álljunk meg az ajtóban és szedjük le azt a 6-7 katonát, akik a pálya végi kék körös részt védik.

North Korea

Don’t Hate The Player
(cél: bejutni a Bio Labba, megszerezni a Nerve Agentet, továbbjutni az alsóbb szintekre)
Rögtön két katonát látunk magunk előtt, szedjük hát le őket, majd elkezdenek újabbak beszivárogni a terembe. Várjuk meg, míg elfogynak (a nagyobb tömeget érdemes gránáttal megtámogatni), és csak ezután merészkedjünk ki. Minkét irányban van egy kapu, valamelyik ki fog nyílni (mindig más, de ugyanoda vezet), és benn már várnak ránk. Szedjük le őket, különös tekintettel a gépágyúsra. Találunk egy kaput, amelyhez még nincs kártyánk a gépágyú mögött meg muníciót. Haladjunk tovább a folyosón, útközben leszedegetve az utunkba akadókat. Egy barakkba jutunk, ahol rengeteg ellenfél van. Szedegessük le mindet, majd szedjük össze a zsákmányt, valamint töltsük fel az energiánkat és vegyük fel a Bio Lab Key Card-ot is, amit az egyik katona hullajtott el. Menjünk vissza a gépágyúhoz, ahol most már be tudnunk menni az eddig zárt kapun. Négyen várnak, majd miután elintéztük őket, egy oszlopokkal teli csarnokba érünk. Itt kb. nyolc katonával kell majd bújócskáznunk, majd oldalt a beugrókban is lesz egy-egy, balra és jobbra is. Menjünk át a betört üvegen, és benn intézzük el a három ellenfelet. Balra találunk egy liftet, amelyből előjön egy katona, ha közelítünk. A sarkon kémleljünk ki, így észrevehetjük a három zsákmányra éhes hiénát. Legelőször a gépágyúst szedjük ki, majd a másik kettőt is. Ha megvan, menjünk közelebb és láthatjuk, hogy jobbra van itt egy ajtó és benn egy kék kör. Menjünk be, és kis várakozás után kinyílik a szemben lévő ajtó. Három delikvenst kell kikészítenünk, aztán tiszta lesz a terep. Nyissuk ki az ajtót az üvegfal mellett, és vegyük fel benn a Nerve Agentet. Ezek után uzsgyi vissza a lifthez, ahonnan az imént kilépett egy „barátunk”, és most használjuk.

Alarmed
(cél: leengedni a hidat, majd tovább a tengeralattjáróhoz)
Menjünk végig a folyosón és öljük meg a három katonát. A riasztók mindenképp be fognak kapcsolódni, bármit is teszünk. Likvidáljuk a negyedik tagot is, aki kisvártatva megjelenik, majd kapcsoljuk ki az első riasztót. A falhoz lapulva szedjük le, a két szemközti stégről lövöldözőt, majd osonjunk át a helyükre, és az itt megszerzett gránátvetővel könnyedén leszedhetjük az udvaron tartózkodó többi egyént. Ha ez megvan, kapcsoljuk ki a második riasztót, és menjünk be az ajtón. Itt találunk némi tápanyagot, amit szedjünk is fel, majd menjünk tovább. Egy másik területre érünk, ahol hat katonát kell leszednünk, majd a kék körhöz lefáradva próbáljuk leengedni a hidat. Sajnos nem megy, úgyhogy előbb vissza kell állítani az energiát hozzá. Menjünk vissza oda, ahol a második riasztót kikapcsoltuk és menjünk fel a lépcsőn. Iktassuk ki a katonákat (a lépcsővel szembeni épületből is sunyiznak páran, őket szedjük le először, egyébként meg használjuk a ládákat fedezéknek), majd kapcsoljuk le a riasztót. Van itt egy elsősegély is a biztonság kedvéért. Kövessük végig az utat, melynek a végén találunk négy ellenséget. A megmérkőzés után benn gyógyulhatunk, plusz itt kapcsolhatjuk vissza az energiát. Menjünk vissza a hídhoz, de figyeljünk az újból előkerült barátainkra, különösen a gépágyút kezelőre. Miután leengedtük még meg kell küzdenünk az itteni őrséggel, majd átmehetünk, és lépjünk be az épületbe.

Submission
(cél: elsüllyeszteni a tengeralattjárót és távozni a rakétasilóba)
Ahogy megmozdulunk, nyílik az ajtó és rögtön támadnak is, nem éppen baráti a fogadtatás. Szedjük le a két oldalt lévő barlangból lődözőket, majd szedjük is össze az itt fellelhető muníciót. Kövessük végig az utat, ahol kb. 10 katonát is le kell győznünk. Egy lépcsőig jutunk, ahol menjünk fel. Ha szükségünk van energiára, akkor vegyük fel a csomagot, egyébként meg jó lesz később, erre jövünk még vissza úgyis. Menjünk tovább, és a szobába érve küzdjünk meg a helyi erővel (itt is van elsősegély). A következő három katonát már innen leszedhetjük, az ablakból, aztán menjünk fel a tengeralattjáróra és szedjük le a szemből kellemetlenkedőket a távcsövessel. Helyezzük el robbanószereket, majd 30 másodpercünk van távozni. Útközben gyorsan szabaduljunk meg a három útonállótól, hogy a robbanás már ne sebesítsen minket, és időben visszaérjünk oda, ahol feljöttünk az első lépcsőn. Itt újabb öt katona fogad, akik közül az egyiknél lesz a Missile Silo Key Card, amelyre szükségünk van a távozáshoz. Nincs más dolgunk, mint az innen balra lévő kék körhöz fáradni.

Launch Party
(cél: installálni a Nerve Agentet a rakétán)
Vegyük fel az egészségügyi csomagot, ha szükséges, majd kövessük az utat és likvidáljuk a kb. háromfős csapatokban ránk támadókat. Egy asztaltorlaszba ütközünk, de ezt ki tudjuk kerülni jobbra, a termen keresztül (itt gyógyulhatunk is, a túlsó kijárat mellett van, ami ehhez kell). Haladjunk tovább, újabb kis csapatok kerülnek elő, őket kezeljük. Lesz egy raktárhelyiség jobbra, ide érdemes betérni némi munícióért. Viszont mikor kijövünk vigyázzunk, mert hátulról is jönnek majd, használjuk az itt fellelhető gépágyút. Menjünk tovább, persze az érdeklődés nem csökken majd irántunk, úgyhogy próbáljuk kordában tartani őket. Lesz még egy kis raktár, aztán elérünk a rakétáig. Ha lelőttük az utolsó ellenállást is, akkor menjünk át a pallón és használjuk fel a Nerve Agentet (a lövöldözéssel ne is foglalkozzunk). Ezután menjünk vissza és lépjünk a kék körbe.

Temple Ruins

Furious Angel
(cél: bázis bejárat megtalálása, csapdák kikerülése)
Kövessük az utat és szedegessük le a ránk támadókat. Mindig érdemes a sarkokon kilesni, így biztonságosabb. Kisvártatva elérünk egy gépágyúig, ennek kezelőjét elsőként szedjük le. Az ajtó egyelőre nem nyílik, úgyhogy forduljunk vissza, és balra látunk majd egy beugrót, mely errefelé nem látszott. Essünk le az itt nyíló gödörbe. Menjünk tovább és a kereszteződésnél jobbra. Itt az ellenálláson kívül megtaláljuk majd, az ajtónyitó kapcsolót, amelyet persze használjunk. Menjünk vissza, de most a másik irányba a kereszteződésnél és fel a lépcsőn. Itt is katonák lesznek, ügyeljünk a géppuskásra. Továbbhaladva egy lézerfény mutatja, hogy itt nem egészséges az áthaladás. Két lehetőség van. Vagy átgurulunk alatta, vagy egy gránát segítségével elintézzük (az utóbbi a biztonságosabb). A kőlapra állva kinyílik az ajtó és visszajutunk oda, ahol leugrottunk a gödörbe. Most már természetesen nyílik ez az ajtó is, úgyhogy lépjünk be. Felpörögnek az események, csak egy percünk van cselekedni. Sokan vannak katonáék, úgyhogy a leggyorsabb, ha rögtön jobbra fordulunk és dobunk egy gránátot a lézernyaláb eltüntetése érdekében, majd gyorsan irány a kőlap (ne foglalkozzunk az ellenfelekkel), és uzsgyi kifelé.

The Rabbit Hole
(cél: eljutni a bázis belsejébe, kikerülni a csapdákat)
Rögtön ahogy elindulunk egy csapdába botlunk. Ugorjunk át rajta, majd siessünk fedezékbe, mert egy gépágyúval lődöznek ránk. Miután leszedtük az illetőt, egy másik lép a helyébe, úgyhogy nagyon még ne siessünk. Mikor vele is végeztünk, mehetünk tovább, hogy jó pár katonával megküzdjünk a kis térségben. Szedjük össze az elhullajtott muníciókat (fenn a gépágyúnál is), majd kövessük a járatot. Egy nagy terembe jutunk, amelyben pár csapda is van. Érdemes egy gránátot előre küldeni, és az így megtisztított terepen már könnyebben boldogulunk az erre lézengő alakokkal (ketten vannak, és még kettő csatlakozik később). Tápoljunk és folytassuk utunkat. Egy újabb csapdába botlunk, melyet megsemmisíthetünk a falon lévő egység szétlövésével, majd tegyünk így a két katonával is. Ezután megint az előzőhöz hasonlatos terembe jutunk, a megoldás megint egy-két jól irányzott gránát, vagy esetleg lövés. Itt most azonban mikor belépünk, kicsit nagyobb ellenállásra számítsunk. Szedjük össze újfent, amire szükség van és gyerünk tovább. Útközben találkozunk pár katonával, akiket természetesen likvidálni kell, majd egy nagyobb terembe jutunk. Először azt a fickót nyírjuk ki, aki velünk egy szinten van, majd kényelmesen a fedezékből a lent lévőket (négyen vannak). Ha tiszta a terep, akkor az utat követve lemerészkedhetünk, vegyük fel az elsősegélyt, aztán a szemközti lépcsőn ismét feljutva folytathatjuk utunk. Egy generátorhoz jutunk, ahol pár katonát kell leszednünk, majd egy csigalépcsőn kell lemennünk, hogy kijussunk a pályáról. Óvatosan közlekedjünk, mert szinte minden fordulóban állnak katonák.

Clever Girl
(cél: a központ keresése)
Rögtön egy energiapakkot látunk, ám lehet, hogy érdemes tartalékolni. A következő teremben ugyanis jól felfegyverezett ellenfelek várnak ránk, heten lenn, hárman pedig fenn. A csata után töltsük fel a készleteinket, és túlsó oldalon lévő lépcsőn mehetünk tovább (itt van egy energiatöltő is). Egy a Kínai Nagy Falhoz hasonlatos látvány fogad minket, ám itt nem tudunk fedezékbe bújni (hősünk nem óhajt leguggolni), úgyhogy szaladjunk le a lépcsőn, és itt már megtehetjük ezt. Kb. 10 katonát kell eltennünk láb alól, amíg végigérünk, szerencsére közben van egy energiatöltő is. Ha tovább megyünk, kisebb ellenállás után megint az elsőhöz hasonló teremben találjuk magunkat, lenn és fenn egyaránt katonákkal, nagyjából azonos eloszlásban, mint akkor. Mikor végeztünk és lemegyünk a terepre, még három jómadár előkerül, de ez nem jelenthet akadályt a kijárathoz való utunkon.

All The Things She Said
(cél: a központ keresése)
Induljunk el, gyorsan öljük meg az elénk kerülő katonát, majd bújjunk fedezékbe és szedjünk le a szemközti erkélyről lövöldözőket. A lépcsőnél nyírjuk ki a három ellenfelet, töltsük fel energiánkat, majd szedjük le az újabb három jelentkezőt. Megint egy Nagy Fal-szerű helyen járunk, ahol roppant nagy ellenállásra számíthatunk, és két-három helyen rakétavetős katonák is felbukkannak. Aktívan használjuk a fedezéket, mert elég egy rakétatalálatot bekapni, és máris kezdhetjük az egészet előröl. Ha kiértünk erről a részről, akkor gyűjtsük be a jól megérdemelt upgrade-eket, majd szedjük össze maradék erőnket, mert elég nehéz rész következik. Gyakorlatilag az utolsó terem, ám nagyon el vannak bújva az ellenfelek és nehéz őket leszedni. Érdemes először befutni, magunkra vonni a figyelmet, majd vissza és az így előkerülőket lelőni. Aztán a fentieket is megritkítani innen, amennyire lehet, persze fedezékből. Mikor felmegyünk öljük meg a maradék ellenállást is, ám a tetőn át újabb katonák érkeznek (négyen), ráadásul gránátosok. Őket is szedjük le. Érdemes a nagy mészárlás után lent még begyűjteni az energiát, amire eddig nem volt idő és csak aztán távozni a kék körbe.

Archer Base

False Front
(cél: beszivárogni a bázisra)
Menjünk fel és szedjük le a dobozok közt bujkáló katonákat, de közben vigyázzunk, mert a szemközti párkányról valaki rakétavetővel támad, szóval őt likvidáljuk leghamarabb. Feltölthetjük energiánkat, ha szükség van rá, de érdemes spórolni, mert mindjárt erre jövünk vissza. Menjünk be a jobbra az épületbe, és rögtön húzódjunk fedezékbe, mert roppant nagy ellenállás fogad. Inkább a mi szintünkön vannak sokan, de fentről is lőnek páran. Balra van egy ajtó, amelyen be kell mennünk, mert itt található a Security Gate Card A, amelyet pár katona őriz. Ha megszereztük, menjünk ki a szabadba és folytassuk utunkat a másik irányba. Jó pár katonát leküzdve eljutunk egy újabb kereszteződéshez (van itt egy targonca is), ahol most balra kell mennünk. Megint kisebb ellenállást kell elhárítani, és egy újabb épületbe jutunk. Először egy kisebb szobába kerülünk, ahol energiát is tölthetünk (lehet megint spórolni, ha úgy állunk) és innen pedig az előzőhöz hasonlatos nagyobb terembe. Itt megkapjuk a másik kulcsot is, így nincs más dolgunk, mint visszamenni a kereszteződéshez, és a kis bódéban kinyitni a kaput, melyen keresztül távozhatunk.

The Real Thing
(cél: megkeresni és kiiktatni Archert és megkeresni a Nuke-ot)
Egyből egy energiatöltő mellett indulunk, de érdemes későbbre tartogatni. Gyorsan bújjunk fedezékbe, mert nagyon komoly rész jön. Rengeteg katona jön, és lesznek, akik trükkös módon elbújnak, és onnan támadgatnak. A fentről jövő áldást már megszokhattuk, ám most a teherautókba és azok alatt lévő szerelőárkokba is érdemes figyelni. Ha végeztünk, akkor van tápolási lehetőség a túlsó oldalon, aztán haladjunk tovább. Menjünk fel a lépcsőn, szedjük le a négy katonát, majd be az ajtón. Itt megtaláljuk a bombát, amit keresnünk kellett, úgyhogy a beszélgetés után menjünk is tovább. Egy nagy teremben vagyunk, ahol először a szemből érkező ellenfelet szedjük le, aztán bújjunk fedezékbe, mert lentről egy rakétás és egy gépágyús fenyeget minket. Szedjük le őket is és az öt betóduló katonát is. A járat végén találunk egy egészségügyi csomagot és egy lépcsőt lefelé. Érdemes csak egy kicsit lemenni és aztán vissza, így előcsalogatunk négy újabb katonát, akiket innen fentről könnyebb leszedni. Utána ezt még egyszer el kell játszani, aztán irány a pálya végét jelentő kék kör.

Checkmate
(cél: megkeresni és kiiktatni Archert)
Egy tankgyárban vagyunk. Induljunk meg előre, és öljük meg először a mi oldalunkon lévőket, aztán foglalkozzunk a túlsó résszel (közben vigyázzunk, mert a lépcsőn lejön majd egy katona). Ezután menjünk fel, ahol ugyanilyen akcióban lesz részünk, annyi fontos csak, hogy először a rakétás embert iktassuk ki. Ha tiszta a levegő, akkor kövesük az utat és a végén találunk egy energia csomagot és egy kék kört, mely az ajtót nyitja kicsit visszább, a lépcsőnél. Menjünk ki rajta, szedjük le az oszlop mögött sunyizót, majd fel a lépcsőn. Most érdemes felkötni a gatyát, mert nagyon nehéz rész jön. Rengetegen lőnek ismét, ám ezúttal szinte minden irányból, ráadásul a darun van egy rakétás. Előbb őt szedjük le, aztán szép sorban a többieket. Töltsünk energiát, majd menjünk le a másik lépcsőn aztán vissza fel, ugyanis megjelenik még három ellenfél, plusz a hátunk mögött, szemközt a vízesés mellett még egy a gépágyúnál. Ezután kövessük végig az utat a kék körig, és ott tápoljunk is.

Versus
(cél: kiiktatni Archert)
Aktiváljuk a kék kört, és kezdetét veheti a móka. Megint a fentieket érdemes először leszedni, mivel egyiküknél rakétavető van. Rajtuk kívül kb. 5 katona van még és ha végeztünk, akkor szaladjunk vissza a startponthoz tápolni, mert ha ismét közelebb megyünk, akkor jön Archer és pár másik katona. Az utóbbiakat szedjük le, hogy ne zavarjanak, aztán foglalkozzunk a főellenséggel. Érdemes nagyobb távolságot tartani, és gránátokkal sorozni őt, mert hihetetlenül sok az energiája. Arra érdemes még figyelni, hogy rendkívül gyorsan változtat helyet és bukfencezget is. Amikor már nagyon lecsökkent az energiája, akkor tulajdonképp győztünk, a befejezést az outróban szemlélhetjük meg.

[Szereplők]

Bishop
A történet főszereplője, őt irányítjuk majd a játék során. A motivációjáról és a múltjáról nem tudunk semmit, a játék folyamán fog fokozatosan mindez kiderülni. Igen jól képzett katona.

Controller
Nem sokat tudni róla, ő az egyik, aki Bishopnak utasításokkal szolgál.

Archer
A másik ember, aki Bishopot terelgeti, azonban róla sem sokat tudni.

Dutchess
Egy ismeretlen hölgy aki a játék későbbi részében ad utasításokat hősünknek.

Lynn
Bishop felesége, akinek valamilyen kapcsolata van a katonasággal, vagy vonatkozó területtel. Ő az Engine Project vezetője és a NADA mögött áll.

[TUDTAD-E, HOGY …]

– egyes katonák halottnak tettetik magukat, aztán hirtelen feltámadnak és jól lelőnek?
– nem érdemes közelharcba bocsátkozni, mert igen nagymértékű lehet a sérülésünk?
– érdemes mindig kikémlelni a sarkokon, nehogy meglepetés érjen, mikor új területre tévedünk?
– ha nem is teljesen, de gyógyulunk, ha fedezékbe húzódunk pár pillanat erejéig?
– ha lőnek rád, de nincs fedezék a közelben, akkor érdemes oldalvást mozogni, hogy nehezebben találjanak el?
– a bukfencezést érdemes gyakran használni, például gránátok ellen, vagy ha gyorsan kell valahonnan elillanni?

Letöltés