Körzetük a világ, tempójuk óvatosan lassú, de halálos. Terroristák, autótolvajok, zsarolók, gyilkosok ellenfelei ők, a különleges osztagok tagjai, akik akár haláluk árán is segítenek a bajbajutottakon. Terroristák márpedig vannak, és sajnos ezt most már az is elhiszi, aki azt gondolta eddig, hogy a S.W.A.T., a Navy Seal és egyéb csapatok megjelenésével a rosszfiúk ideje lejárt. Éppen ellenkezőleg, a terrorizmus ma virágkorát éri, és még belegondolni is szörnyű, hogy 2-3 év múlva milyen lesz a közbiztonság, amikor már a legprimitívebb gonosztevők is semmi perc alatt be tudnak szerezni némi ideggázt, vagy hasonló vegyi fegyvert…

Mostanában divatba jött, hogy a fejlesztők olyan programokat dobnak piacra, ahol a rosszfiúké a főszerep (gondoljunk csak a Hitmanre, vagy a Sting!-re), de emellett azért akad olyan is, ahol pozitív hőst kell irányítani. Ezeken belül egy külön csoportot adnak a kommandós játékok, vagyis a taktikai FPS-ek. A SWAT 3, Delta Force, Operation Flashpoint trió mellett a Rainbow Six sorozat a legkiemelkedőbb, sőt azzal is büszkélkedhet, hogy őt nevezték ki a legvalósághűbb taktikai game-nek. 
Aki még nem ismerné, illetve nem játszott volna eme nagysikerű program egyik részével sem, ismertetném a lényeget. Miután végigküzdöttük magunkat a rendkívül összetett tréningen (nem kötelező), ahol minden taktikai fogást elsajátíthatunk a túszmentéstől a gránátdobásig, választhatunk, hogy Custom Game-ben, vagy Campaign-ban folytatjuk kommandós pályafutásunkat. Az előbbiben mi választhatjuk meg, hogy kivel, mit és hol akarunk végrehajtani. Itt természetesen nem számít, hogy ki hal meg, és hogy milyen hatásfokkal vittük végig a küldetést, csak az a lényeg, hogy legalább egy emberünk élve maradjon, és teljesítse a feladatot. Választható módok: Assault – normál küldetés, Lone Wolf – lásd később, Terrorist hunt – végezni az általunk megadott számú rosszcsonttal, Hostage Rescue – kiszabadítani legalább két túszt, Recon – különböző szeretetcsomagot (bomba, poloska, kamera) kell elhelyezni az ellen bázisán anélkül, hogy bárki is észrevenne, Defend – megakadályozni a terroristák bázisunkba való bejutását. A Campaign mód ennél jóval összetettebb. Mindenek előtt ki kell választanunk karakterünket és annak osztályát (rohamosztagos, sniper stb.), majd ha ezzel megvolnánk, neki is kezdhetünk az egymás után megkapott, és egyre nehezebb küldetéseknek. Itt először is meg kell választani csapattársainkat (max. 15), akiket négy osztagra (Alpha, Bravo, Charlie, Delta) bonthatunk, majd ezután fel kell szerelnünk őket. A 13 féle ruha mindegyikének három típusát különböztetjük meg: a könnyű-, a normál- és a nehézpáncélzatot. Természetesen minél erősebbet veszünk fel, annál ellenállóbbak leszünk a sérülések ellen, de ugyanakkor annál lassabbak is. Ha választottunk elsődleges és másodlagos fegyvert, esetleg még maximum két felszerelést, indulhatunk is megtervezni a küldetésünket (vagy választhatjuk a gép által felajánlottat). Akció közben ne csak magunkra figyeljünk, mert nélkülünk társaink könnyen elhaláloznak (állapotukat a nevük mellett lévő EKG-szerűség mutatja: zöld – jó állapot, sárga – könnyű sérülést szenvedett, narancs – él, de mozgásképtelen, piros – „killed in action”). Az osztagunkba tartozó emberekkel nem lesz sok gondunk, mivel követnek minket, és ugyanazt csinálják, mint mi, de a többieknek nagyobb figyelmet kell szentelnünk. Parancsokkal utasítathatjuk őket, hogy haladjanak tovább, mert minden waypointnál megállnak, ahol azt rendeltük el a terv készítésénél. 
Az újítások:
Ha jól számolom, már a harmadik küldetéslemeznél tartunk, amely azonban nem olyan lesz, mint a többi, hisz a kiadó úgy reklámozza mindenhol, mint a R6 eddigi legnagyobb és legösszetettebb küldetéslemezét. Ez igaznak is látszik, mivel a Covert Ops-hoz képest duplázódik az új pályák száma, vagyis tíz új Single Playeres és 6 kimondottan Multiplayerre kihegyezett helyszínt ígérnek, melyek között ugyanúgy lesznek teljesen újak, mint ahogy néhány régi átdolgozott változata is. Csak hogy néhányat említsek: először egy franciaországi repülőtéren szomorkodó, bombával megtoldott Jumbo Jetről kell kiszabadítani a túszokat, és megakadályozni a gép levegőbe röpítését, majd utazhatunk Djiboutiba, hogy elkapjunk egy terroristavezért, aki egy iskolabusszal próbál Szomáliába menekülni, de szabadíthatunk ki VIP-t egy nigériai dzsungelből, vagy diákokat a kenyai repülőtérről. Amint láthatjátok, a pályák nagyon változatosak és összetettek. A legszebb az egészben, hogy rengetegféleképp végig lehet őket vinni. Például a buszos feladatnál végigrohanva a pályán bevágódhatunk a buszt őrzők közé és lekaszabolhatjuk őket, mielőtt az elindulhatna (ezzel azért vigyázzunk, mert itt nincs bullet-time), vagy választhatjuk az okosabb megoldást, vagyis elosonva a templomig, majd felmászva a harangtoronyba szépen leszedjük sniperrel a célszemélyt. Azt nem tudom, hogy a béta verzió hibája-e, de az ellenfelek mindig ugyanott vannak, ahányszor csak újrakezdem az adott küldetést. Remélem ez nem marad így, mert másodjára már tudjuk is, hogy az adott helyen merre kell fordulni, hogy pont fejbekapjuk mondjuk a WC-ről kijövő terroristát. 
A másik legnagyobb újítás az új fegyverek nagy számában jelentkezik (több, mint tízet ígérnek a fiúk). Ezek között lesz például az M60 géppuska, de ott lesz még a FAMAS G2 gépkarabély (ez szinte használhatatlan nagy hangja és relatíve kicsi tára miatt, ráadásul ronda is). Szerintem a legjobb fegyver az újak (ill. ezután az összes) közül a  Counter-Strikeból már jól ismert P90-es géppisztoly. Ott rosszul kialakított ára miatt volt használhatatlan, de itt hatalmas tára (50 töltény fér bele) és hangtompítóval való felszerelhetősége teszi majd sokak kedvencévé. 
A játékmódok száma is növekedett, de csak eggyel. Ő Lone Wolfra hallgat, és a lényege attól függ, hogy Single-, vagy Multiplayerben játsszuk-e. Az mindkét esetben megegyezik, hogy mi egyedül leszünk, és a többiek vadásznak ránk, de ha gép ellen nyomjuk, akkor mindig mi leszünk a „magányos farkasok”, aki lekaszabolja az adott számú terroristát (vagy eléri a menekülési pontot), és akármilyen fegyvert választhatunk. Multiplayerben ez abban fog különbözni, hogy az üldözöttnél csak pisztoly lehet, és így kell leszednie a többieket, de ha ez nem sikerülne, akkor a következő körben az lesz az üldözött, aki lelőtte őt. Ez a mód attól lesz érdekes, hogy – mint ahogy a készítők is kihangsúlyozták – a rókák (ill. farkasok) többféle stratégiát választhatnak az ellenfél leterítésére, a cseppet sem célravezető kamikaze akciótól kezdve a becserkészésen át az orvlövészetig.
A grafika az egyetlen, amiben egy picit csalódtam. Annak idején, mikor az első mission disket kiadták a feljavított motorral, még nagyon szép volt, de most már lassan 2002-őt írunk és ez itt már nem elég. Félreértés ne essék, most nem a karakterekről beszélek (mivel azok gyönyörűek, élethű a mozgásuk, ráadásul még pislognak is), hanem a táj megjelenítéséről. Ez főleg akkor látszik, amikor külső terepen egészen távolra ellátunk, mint például a buszos pályán, mikor a sofőrt kell kilőni sniperrel. Végül is nem várhatunk csodákat egy küldetéslemeztől, majd csak megjelenik egyszer a Rainbow Six 2, ami biztosan lélegzetelállító környezettel fog elkápráztatni minket, csak győzzük kivárni.
Biztosan sokan várják már ezt a folytatást, és ez az első küldetéslemez, amiben biztosan nem fognak csalódni, mivel végre elegendő újítással szolgálnak az alkotók, ráadásul stand alone lesz, vagyis nem kell majd hozzá az eredeti R6, így azok is kellemesen elszórakozhatnak vele, akiknek esetleg nincs meg az alapjáték.