Sid Meier. Élő legenda, félisten, ikon, zseni. Sok jelzőt ragasztottak már az 1954-ben, a marylandi Hunt Valleyben született játékmesterhez, ám egyik sem nevezhető túlságosan túlzónak – főleg a hozzám hasonló veterán játékosok bólinthatnak e kijelentésre, akik végigkövethették ennek a mindig mosolygó úriembernek az immár két évtizedes pályafutását. A Pirates! 1987-ben épült be a tudatunkba, és azóta ki sem lehet onnan robbantani, pedig volt már pár hasonló, többé-kevésbé sikeres kísérlet, mint pl. a Tortuga vagy az orosz Sea Dogs projekt (ennek második része volt a Disney-pénzből átkeresztelt Pirates of the Caribbean). Ám mégis – a Pirates! maradt „a” karibi kalózos-kardozós játék, alapmű, egyszeri és megismételhetetlen. Vagy mégsem? Nos, a mester úgy döntött, hogy 50. születésnapját egyik legemlékezetesebb sikerének felmelegítésével ünnepli meg. A tavalyi év végén jelent meg a játék, és azóta a világ visszazökkent a régi kerékvágásba: ismét mindenki a Pirates!-ről beszél…

A játék egy az egyben a régi cím újrafeldolgozása, pár módosítással, a kornak megfelelően (ám nem hivalkodóan és öncélúan) 3D-s grafikával. Maga a játék mibenléte egyszerűen leírható: egy ifjú kapitányt személyesítesz meg a XVII. század spanyolok uralta karibi térségében, a kalózok aranykorában. Kereskedhetsz, tengeri csatákba bonyolódhatsz, kardpárbajokat vívhatsz, elfoglalhatsz városokat, elásott kincsek után kutathatsz, meghódíthatod az egyes kikötők kormányzóinak leányát, bosszút állhatsz családod ellenségein – azaz a nagybetűs kalózromantika minden örömébe belekóstolhatsz. Amitől ez a cím más, mint a többi, az maga Sid Meier, az a játékmesteri tudás, amellyel az egyes, újra és újra eléd kerülő aljátékok sora nem válik unalmassá; a folyamatos döntéskényszer, amely miatt minden játék egyedi, megismételhetetlen, és a sajátod – és mivel mindig várod, mi fog történni a következőkben, fel sem tudsz állni a gép mellől…

I. A sztori és lehetőségeid
Ez az a pont, amelyen hamar túleshetünk, hiszen a Pirates! abszolút nyílt játék, semmire nem vagy kényszerítve. Azok számára, akik mégis szeretik egy játékban a sztorivonalat, ilyen is van: hősünk gyerekként végignézi, ahogy a gonosz Montalban márki elhurcolja családját, kifizetetlen adósságaik miatt. Felnőve nekivág a karibi térségnek, hogy megtalálja szeretteit, és bosszút álljon. Ez az egyik szál, amelyen elindulhatsz, erről a „Küldetések” részben írok részletesen. Van aztán egyfajta ponttáblázat, úgy, mint pl. a GTA3 és társai esetében, itt is lehet „100%-ra” hozni a játékot, ehhez különféle feltételeknek kell megfelelni, ezt összefoglalva az „Értékelés, ponttáblázat” részben találod, másrészt kifejtve a megfelelő aljátékoknál. Aki mindezekkel nem törődik, nyugodtan játssza saját kedvenc módját, legyen az kereskedés, kalózkodás, kincskeresés, csajozás, vagy bármi egyéb. Épp ezek miatt létezik egy karaktergenerálás a játékban, hogy a választott pályához igazíthasd hősödet, illetve az ahhoz megfelelő korszakban kezdhesd meg ügyködésed.

II. Karaktergenerálás
A Pirates! stratégia, ám némi RPG-íz is vegyül bele, de ettől nem kell megijedni – mindez kimerül a karaktergenerálásban, és pusztán a változatosabb játékélményt szolgálja, no meg azt, hogy ki-ki a választott stílusának megfelelően indíthassa kalandjait. Öt lépésből áll ez az „inicializálás” – hozzáteszem, az első indításkor minden alapbeállítással indul (lásd lent), választási lehetőséged nincs, így érdemes felfüggeszteni a játékot, és újat indítani, ha módosítani szeretnél!

II.1. Neved és tudásod
Az első lépés a név megadása, ami nyilvánvalóan nincs hatással a játékmenetre – de próbálj meg egyedi lenni, főleg, ha esetleg kijön valami multis kiegészítő a játékhoz, amelyben a bejáratott karakterrel nyomulhatsz, jól fog jönni.

A következő lépcső a nehézségi szint. Lássuk először az öt szintet, aztán megtárgyaljuk az egészet konkrétan is:

1. Apprentice: Oktatószint, csak a játékkal most ismerkedőknek, ez az alapbeállítás. Minden lépésed előtt magyarázó szöveg jelenik meg, a játék elmondja, mit csinálj, melyik gombot nyomd le például párbajban vagy tánc közben. A baj az, hogy véleményem szerint a túlzott egyszerűsítés miatt rossz beidegződéseket tanít, hiszen például egy kardcsatában egyetlen gomb nyomogatásával mindig győzni fogsz, magasabb szinten ugyanezzel veszítesz, így elmehet a kedved az egésztől. Azt ajánlom, főleg ha nem is értesz angolul, ezt a szintet lépd át!

2. Journeyman: Igazából ez a klasszikus könnyű fokozat. Itt is van pár vizuális segítség, de már a játékelemek a helyükre kerülnek.

3. Adventurer: A normál szint. Szerintem itt a legkiegyensúlyozottabb a játék.

4. Rogue: A nehéz fokozat. Itt már rendesen kell kapaszkodni, ezt tényleg azoknak ajánlom, akik már elég rutinra tettek szert.

5. Swashbuckler: Itt van egy kis ugrás – a Rogue-ig nagyjából fokozatosan emelkedik a nehézség, ez a szint viszont azt a tempót figyelembe véve legalább három lépcsőfokot ugrik. Ez az, ami a különféle játékoknál az „Insane”, „Extreme” és hasonló neveken fut, kellően aljas, így a játék minden elemével belsőséges viszonyt ápoló játékosoknak ajánlott fokozat.

Fentiekhez még azt kell hozzátenni, hogy a játék közben van lehetőség a szintlépésre, tehát kezdőként érdemes a Journeyman szinten nyitni, és ha jól megy, akkor feljebb lépni. Ha a játék úgy értékeli, túlvállaltad magad, és nagyon rosszul állsz, felajánlja a visszalépést is, ami további segítség!

És akkor lássunk egy gyors áttekintést, miben térnek el az egyes fokozatok:

• Hajózás: A Karibi-térségben a szél általában nyugatról fúj. Az Apprentice szinten mindig onnan fog fújni, magasabb szinten viszont egyre több hirtelen légáramlat-változás jelentkezik, ráadásul a hajóid is egyre érzékenyebben fognak reagálni erre, azaz nehezebb lesz széllel szemben vitorlázni, és nagy viharban, orkánban nagyobb sérüléseket is szenvednek el.

• Tengeri csaták: Alacsony fokozaton még azok a támadásaid is beszámítanak, amelyek épp, hogy súrolják az ellenséges hajót, míg az ő teli találatainak sebzése jelentősen enyhébb. Magasabb szinten ez fokozatosan megfordul – Swashbuckerként nagyon telibe kell kapnod ellenséged, hogy sebesüljön, míg egy kósza golyó elfektetheti a főárbocod. Mindehhez járul az AI, azaz a mesterséges intelligencia változása, ahogy nő a szint, úgy lesznek ellenségeid ravaszabbak és kitartóbbak.

• Párbaj: Ellenfeleid alacsony szinten lassúak, gyakran rossz taktikát választanak, hibáidat nem, vagy rosszul reagálják le. Magasabb fokon ez egyre javul, gyorsak, ügyesek lesznek, ha egy mellévágáskor „kinyílsz”, azonnal megsebeznek, őket viszont csak jól időzített és megválasztott kombókkal tudod legyőzni.

• Legénység: Embereid lényegesen jobban fognak fogyni csatában magasabb szinteken, azaz ugyanaz a móka, amelyre Journeyman szinten elég volt 60 ember, Swasbucklerként ennek többszörösét, adott esetben 2-300 főt is igényel! Mindemellett a legénység hangulata is rohamosan csökken a szintlépések hatására, így ne lepődj meg, ha percek alatt eljutsz egy lázadás szélére – magas szinten sok, nagyon sok aranyat kell „termelned” folyamatosan, hogy szinten tartsd a hangulatot hajóidon.

• Nemzetek: Alacsony szinten sok megbízást kapsz, üstökösként haladhatsz előre a ranglétrán, és ha kenyéradó nemzeted elárulod, a vérdíjat sem tűzik ki olyan gyorsan fejedre, egy-két botlás még belefér. Magas szinten akár egyetlen megtámadott „saját” hajó azonnali retorziót jelenthet, és az előléptetések is lassabban jönnek, sokat kell dolgoznod, hogy elismerjenek.

• Tánc: A szintlépés leglátványosabban szerintem a bálteremben mérhető le, egyre nehezebb, bonyolultabb és hosszabb lesz a tánc, nagyon oda kell figyelned, hogy elnyerd a hölgy kegyeit.

• Lopakodás: Ha belopózol egy ellenséges kikötőbe, vagy börtönből szöksz, a szinttől függően lesznek a labirintusban bolyongó őrök egyre többen, és gyorsabban is mozognak.

Mindezen nehezítések mellett egy kétségtelen vonzereje van a magasabb szinteknek: az osztozkodásból egyre több pénzt kapsz, ahogy lépegetsz előre, úgyhogy érdemest ezt is belerakni a mérleg serpenyőjébe.

II.2. Jártasságok
Következnek azok a speciális képességek, jártasságok, melyek nagyban befolyásolják játékbeli előrehaladásodat.

• Skill at Fencing (alap): Kalózos-kardozós (az ellenséges hajó lerohanása és a fedélzeten hadakozás) játékosoknak ajánlom. Hősöd kardpárbaj során mind védekezésben, mind támadásban gyorsabb, egy-egy jó kitérés, hárítás nagyobb esélyt ad egy azonnali, erős ellenlépésre.

• Skill at Gunnery: Kalózos-hajózós (ellenség becserkészése és távolról lenyomása) kapitányoknak ajánlott. Az ágyúk biztosabban és pontosabban találnak, ez egyben azt is jelenti, hogy ezzel kicsit kiegyensúlyozod a nehézségi szint változásának ezen aspektusát.

• Skill at Navigation: A kereskedőknek; a hajók jobban kezelhetőek, és ellenszélben is szelídebbek – fentebb említettem, hogy a szél jórészt nyugatról fúj, így kelet-nyugat irányba hajózva ezt a jártasságot választva hamarabb elérsz célodhoz, mely egyrészt gyorsabb aranyhoz jutást eredményez, másrészt kevesebb időt kell tengeren töltened, ami a legénység hangulatát pozitívan befolyásolja. Ám a kezelhetőség a csatákban is jelentkezik, azaz a hajó fordulékonyabb, ami mind menekülésben, mind támadásban kellemes dolog.

• Skill at Medicine: Azoknak ajánlom, akik nagyon hosszú játékmenetre rendezkednek be, azaz akiknek minél nagyobb pontszám elérése a céljuk, mivel hősöd életerősebb, és gyógyítani is képes magát, így meghosszabbodik élete. A jártasság révén a sérülések enyhébbek, sőt a hajótörések és a raboskodások ideje is csökken.

• Wit and Charm: Ha valakit a csajok elcsábítása vonz, válassza ezt. A képesség a tánc terén tesz engedményeket, azaz alacsonyabb lesz a hölgy elvárása, néhány mellélépés még bőven belefér a dologba, és ugye ez, főleg magasabb szinten felbecsülhetetlen, hiszen a sikeres táncolásért igen hasznos ajándékokat és tippeket kapsz, épp ezért ez egy igen meggondolandó választás!

A későbbiekben azt is látni fogod, hogy az összes fenti képességet bizonyos speciális tárgyakkal szintén befolyásolhatod, ám valahogy az egészség növelésére beszerezhető cuccok nem olyan hatékonyak, mint a többi. Épp ezért, ha hosszú játékot szeretnél, és megelégedsz közepes (Adventurer) nehézségi szinttel, javaslom a Medicine képességet. Swashbucklerek viszont inkább specializálódjanak, illetve átlagos idejű, vagy gyors partikra is érdemes a neked megfelelő képességre bökni. Figyelem! A jártasság a játék folyamán nem módosítható!

II.3. A kor, amelyben élsz
Az Apprentice szintet leszámítva öt korszak közül választhatsz, mely alapjában határozza meg a játék további menetét. Lássuk ezeket.

• 1600: A spanyolok gazdasági hanyatlása elkezdődik, ám ekkor még ők uralják a karibi térséget. A Kis-Antillákon most indul be a gyarmatosítás, más nemzet alig van a színen. Akik kereskedni akarnak, azoknak ez jó időszak – ám elsősorban spanyol színekben.

• 1620: A kolonizálás és a spanyolok „halványulása” erősödik. Kezdő kalózoknak jó terep, az európai helyzet miatt szinte mindenki hadban áll a másikkal, ebben az időszakban könnyebb, ha nem a spanyolokat választod.

• 1640: Ez a kezdés a háborúkedvelőknek ajánlott, főleg a spanyolok ellen, eredményesen lehet városokat támadni és elfoglalni.

• 1660 (alap): Kiegyensúlyozott helyzet, már minden nemzet megtalálta a maga helyét, így igen kellemesen lehet kalózkodni, bármilyen zászló alatt, vagy a magad szakállára. Ha a spanyolokat választod, sokat kell harcolnod a kalózok ellen – és ha rájuk koncentrálsz, minden nemzetnél hamar elérheted a legmagasabb rangfokozatot!

• 1680: Ez az a kor, amikor a kalózok korszaka leáldozóban van. A nem spanyol kikötők jól védettek, sok a „kalózvadász” hadihajó – akik az igazi kihívást keresik, válasszák ezt az évet, mivel minden gyarmatosító gazdag, jól megszedheted magad, viszont készülj fel komoly ellenállásra. Természetesen az ellenoldalra állás esetén a helyzet könnyebb, kalózokat hajkurászva.

II.4. Választott hazád
Miután a fentieket kiválasztottad, megjelensz egy kocsmában, ahol egy nemzetet kell választanod. Ez nem jelent nagy elkötelezettséget, hiszen bármikor átállhatsz a másik oldalra, azaz inkább egyfajta kezdőlépés. Ám mivel mindegyik nemzetnek megvan a maga sajátossága, ehelyütt tekintsük át ezeket!

• Spanyolok (Spanish): A Karibi-térség urai a játék elején, és később is megmaradnak a fontosabb kikötők, szétszórva a térképen, ami azt jelenti, hogy az ő színeikben elég hamar eljuthatsz egy városba a legénységet és a készleteket pótolni, illetve hajót foltozni. Minden más pro-kontra érvet lásd fent, a korszakoknál!

• Angolok (English): Szintén jól szétszórt kikötőik vannak, bár inkább keleten, így nyugaton kénytelen leszel elfoglalni valamelyik nem annyira védett várost (Rio de la Hacha, Gibraltár).

• Franciák (French): Lásd az angoloknál – keleten jó sok város, nyugaton ritkásabb jelenlét, így itt is a városfoglalás játszhat be.

• Hollandok (Dutch): Jelenlétük nem annyira erős, így keleten csak két várost találsz egymás mellett, míg a legnyugatibb nagyvárosuk délen Curacao. Épp ezért kicsit nehezebb e nemzethez hű lenni – érdemes vagy a franciákkal, vagy az angolokkal jó kapcsolatokat ápolni, hogy használhasd kikötőiket, vagy persze elfoglalni a spanyol településeket.

Bármelyik népet is választod, az alábbi közös lépések következnek:
• Megjelensz egy fontosabb kikötőben, egy darab hajóval, ennek típusa az adott nemzettől és korszaktól függ, ezt lásd külön táblázatban!    >>>> indulo_hajo_xls <<<

• Ha meglátogatod a kormányzót, kapsz egy „kalózlevelet”, mely feljogosít arra, hogy minden, az anyanemzettel ellenséges hajót megtámadj és kifossz.

III. Városlátogatás
A karaktergenerálás és a nemzetválasztás után, némi mozizást követően megjelensz anyanemzeted egyik kikötőjében. Egy város látképe látszik, és jó néhány menüpont. Lássuk, melyik mit takar, részletesen.

III.1. „Talk to the Governor”, a főnök meglátogatása
A város elöljáróját látogathatod meg. Első utad rögtön ide vezessen, hiszen megkapod a fent már említett kalózlevelet, hogy nyugodtan fosztogathass. Ezután, amint egy városba érsz, a helyi főnököt több ok miatt is érdemes felkeresned.

III.1.1. Előléptetések
Ez az egyik legfontosabb. A játékban 8 rangfokozat van, és a 100%-os teljesítéshez mind a 4 nemzet színében el kell érned mindet. Ehhez különféle pozitív tetteket kell véghezvinned, melyekért bizonyos mennyiségű pontszámot kapsz. Íme:

• Az adott ország ellenségeinek városait megtámadod és kifosztod.
• Bármely ország városát elfoglalod, és a nemzethez tartozó kormányzót állítasz az élére.
• Az ellenséges országok hajóit megtámadod, kifosztod vagy elsüllyeszted (már kisebb sebzés is számít, főleg alacsonyabb szinten!).
• Elkísérsz egy speciális hajót célállomására (lásd lentebb).
• Megtámadsz, kifosztasz, elsüllyesztesz kalózhajókat, illetve bennszülött bárkákat (Indian War Canoe)
• Elfogsz, és a törvény kezére juttatsz körözött bűnözőket.

Fontos, hogy ellenséges hajó megtámadásánál nagyobb súllyal esnek latba a speciális célú hajók, például az emigránsokat (immigrants), vagy egy új kormányzót (new governor) szállító járművek, és a kalózhajóknál is a neves kalózvezérek bárkáinak félreállítása. Van még egy érdekes metódus, nevezetesen, ha az adott nemzet életében valamely pozitív esemény következik be, egy pontot ez is számít, még akkor is, ha sok közöd nem volt hozzá – például emigránsok érkeznek egy közeli saját városba, vagy egy kormányzó a helyére kerül (ez valahogy úgy magyarázható, hogy jelenléted egyfajta biztosítéka volt a sikeres akciónak).

Mivel a politikai helyzet ingatag, az, hogy nemzeted éppen kivel akaszkodott össze, az elöljáró mindig közli, de a hajónapló (Captain’s Log) szélén is megnézheted – az olajág békét, az ágyú háborút jelent. Ha összebalhézol valakivel, három megoldás van:
• nekiállsz csépelni ellenségeik hajóit, így megenyhül volt gazdád;
• egy közeli jezsuita rendfőnökkel beszélsz, ő közbenjárhat érdekedben;
• ha van elég aranyad, beosonhatsz az ellenséges városba, és kifizetheted a kormányzónak saját vérdíjadat (a pincércsajok mindig megmondják, mekkora ez az összeg).

Ha elértél egy bizonyos pontszámot (ezt sajnos nem láthatod, a játék magában gyűjtögeti), megkapod az előléptetést, és mellé egy bizonyos bónuszt, az alábbiak szerint:
• Captain: bizonyos százalékkal több embert toborozhatsz a kocsmákban;
• Major: bizonyos százalékkal olcsóbb a hajójavítás;
• Colonel: a kereskedők több árut kínálnak eladásra, és több pénzük van vásárlásra;
• Admiral: bizonyos százalékkal olcsóbb hajófejlesztés;
• Baron: még több besorozható ember;
• Count: ingyenes hajójavítás;
• Marquis: még több áru, még több arany a kereskedőknél;
• Duke: ingyenes hajófejlesztés;

Ezek a bónuszok csak ama nemzet kikötőiben élnek, kinek rangját viseled, tehát franciaföldön angol admirálisként semmiféle előjog nem illet meg. Abban a pillanatban, hogy megcsalod nemzeted, és vérdíjat tűznek ki fejedre, elveszted a bónuszokat, ám a rangot magát nem, így ha sikerül visszanyalnod magad a fészekbe, ismét megilletnek a kedvezmények. A rangok természetesen befolyásolják egy másik fontos aljáték, a kormányzó lányának hozzád való viszonyát és a romantikus szál gombolyítását, de erről az adott fejezetben fogok szólni részletesen.

Nagyon fontos: egy-egy kiadósabb jótétemény (pl. 3-4 hajó elsüllyesztése) után látogasd meg gazdádat! Ha megdicsérve azt mondja: „”Soon you will be promoted to…”, akkor már közel vagy a kinevezéshez, tégy még egy-két jót, és menj vissza hozzá. Rendkívüli előléptetés ugyanis nincs: egyszerre egy fokozatot lépsz, és a maradék pontszám földbirtok képében materializálódik, pontonként 50 hektár (acre). Ugyan ez is kell a vagyongyarapításhoz, de ezt inkább hagyd akkorra, amikor már elérted a Duke fokozatot, hiszen a fenti bónuszok a játékmenetben sokkal hasznosabbak! És még egy tudnivaló: pontszámításról lévén szó természetesen pontlevonás is van – ha megtámadod, kifosztod saját nemzeted hajóit vagy városait. Az, hogy egy tevékenységedért mennyi pontot kapsz, vagy mennyit veszítesz, a nehézségi szinttől függ.

További tippek:
• Ellenőrizd gyakran a politikai helyzetet! Ha például a franciák és angolok is hadakoznak a spanyolokkal, pár spanyol hajó eliminálása után látogasd meg mindkét nemzet elöljáróját, hiszen ekkor mindkét fél örülni fog a lépésednek.
• Érdemes egyszerre egy, vagy a fenti példa alapján maximum két urat szolgálni. Próbáld meg minél hamarabb az adott nemzet színében elérni a Duke szintet, aztán jöhet a pálfordulás.
• Mivel mind az indiánok, mind a kalózok közös ellenség, érdemes rájuk utazni. Aljas, de kifizetődő csalás, ha ellátogatsz egy hozzájuk tartozó településre, és a főnök arra vonatkozó kérdésére, hogy kit támadjanak meg, ráböksz bármelyik válaszra, majd kihajózol, megvárod, míg ők is elindulnak, és nekik esel, aztán elhajózol az összes, baráti nemzethez, learatni a dicsőséget.

III.1.2. Díszkíséret
Adott esetben az elöljáró megkérhet némi szívességre – konkrétan, hogy kísérd el őt új állomáshelyére. Ez szintén értékes pontokat jelent. A kérés után, amint kihajózol, hajód mellett megjelenik a kormányzót szállító jármű. A lényeg az egészben, hogy a célállomásra befusson a jóember – ennél fogva, ha magára hagyod, és nem támadják meg, megkapod a jó pontot, mint sikeres akciót. Ám ez a variáció csak alacsony szinten képzelhető el, magasabbon akár két hadihajó is nekieshet a bárkának, úgyhogy ha szükséged van a pontokra, mindenképp tarts vele.

III.1.3. A drága leány
Minden kormányzónak van egy leánya, akit elcsábíthatsz. Ez nemcsak a statisztikába játszik be, de értékes (és olykor egyedi!) jutalmakkal kecsegtet. A lányok három kategóriába sorolandók:

• átlagos, egyszerű szépség (plain)
• vonzó (attractive)
• gyönyörű (beautiful)

Ez egy nagyon fontos faktor, minden további ennek függvénye! Épp ezért nagyon figyeld a képernyőt, amikor belebeg a hölgy a színre, mert ki lesz írva a besorolása: „The governor’s rather plain daughter…”, vagy „The governor’s beautiful daughter…. (A kocsmárosok is néha elmondják, melyik város kormányzójának lánya gyönyörű.)

A csábítás nyolc lépcsőfokból áll, és ezek a következők:

1. Az első lépés a bemutatás, ez hamar megtörténik, általában az első előléptetés után.

2. A lányok szépségétől és rangodtól függően meghívást kapsz a bálba, az alábbiak szerint:
• átlagos: Captain és ettől magasabb
• vonzó: Colonel és ettől magasabb
• gyönyörű: Baron és ettől magasabb

Az utolsó kettő azonban felülbírálásra kerül, ha valamely csábító ruhadarabot viseled (French Chapeau / Ostrich Feather Hat).  A meghívást elfogadhatod (Accept), vagy akár visszakozhatsz (Retreat) is. Elfogadás esetén jön a tánc, erről mindjárt.

3. A következő látogatások egyikén a csaj előadja igényét: igazán meglephetnéd őt egy gyűrűvel vagy nyaklánccal (Ruby Ring, Diamond Necklace). Ezeket a kocsmában ücsörgő rejtélyes idegentől, vagy felhajtott bűnözőktől, megvesztegetés címén szerezheted be, jó, ha mindig van nálad valamelyik!

4. Ha ajándékot is adtál, újabb látogatáskor kiderül, hogy a csókolomnak van már vőlegénye, aki kicsit zabos, hogy beleköptél a müzlibe – ami a 17. században ugye párbajban szokott manifesztálódni.

5. Ez a párbaj – fontos tehát, hogy a bajvívásra a következő látogatás során kerül sor, de az is elég, ha elsétálsz a kormányzótól, majd visszamész. A románc továbbszövéséhez természetesen győznöd kell. (A lány dumájára az első választ add meg.)

6. Ezután általában még egyszer táncolnod kell, és meggyőzni a madárkát, hogy te vagy az igazi.

7. A soros vizit alkalmával apósjelölted kúszik eléd zokogva – leányát elrabolta a gonosz Colonel Mendoza. A fickó egy Fast Galleont terel a vizeken, elkapására ugyanaz a metódus, mint Raymondo és Montalban esetében (lásd ott), csáklyázás, kardpárbaj.

8. Újabb beköszönéskor a játék felajánlja, hogy megkérheted a leány kezét. Most tessék figyelni! Ha a 100%-ra hajtasz, csak a gyönyörű (beautiful) lány kezét kérd meg, ugyanis csak ekkor érheted el a romantikára kiszabott 10 pontot! És még két fontos kitétel: a játék minden leánynál csak egyszer ajánlja fel a házasságot, többször nem, és csak egyszer nősülhetsz, azaz más csajokkal flörtölhetsz rogyásig, akár a leányrablás/kiszabadítás lépcsőfokáig, nőül azonban csak egy drágát vehetsz. Jól gondold meg!

A következő látogatásokkor hites feleségedet újra és újra táncba viheted (egyre gyanúsabb, hogy ez helyettesíti a játékban a hancúrozást), és kaphatsz tőle ajándékokat.

A jutalmak több formában csapódnak le. Először is hírnév-pontokban, amit a mellékelt táblázatban foglaltam össze, és amelyből kiolvasható a fenti figyelmeztetésem is, tehát érdemes a gyönyörűség buja kertjének trillázó pacsirtájára tartogatni lőszered (mély bocsánat a képzavarért).
>>> csajok+ hirnev.xls <<<

Ezen túlmenően (és ez az igazán fontos), minden sikeres akció után jutalmat is kapsz, mely két dologtól függ: ismét a csaj burkolata, és az, milyen sikeres voltál az adott lépés során, ehhez is jár egy táblázat:
>>>csajok_jutalma.xls<<<

Ehhez a táblázathoz néhány magyarázat:
• Táncnál a korrekt kezelés; ha pár hibával lenyomod a bulit, ekkor a végén kezet csókolsz a leánynak; a tökéletes ugrabugrálás végét ölelés jelzi. A másik mérce erre a képernyő tetején, középen lévő szív; ha ez eléri a kellő méretet, megjelenik egy kis szívecske felette, ez a korrekt, ha még egy társul mellé, ez a tökéletes, ám ez csak akkor ér, ha az utolsó taktusoknál is kint vannak a képernyőn.
• Ajándéknál a gyűrű korrekt, a nyaklánc tökéletes.
• A vőlegény párbajánál, ha nem ér sebzés, tökéletes, ha egyetlen vágást ejt rajtad a dalia, korrekt.
• Mendoza karmaiból kiszabadítva minden esetben egy elveszett város térképét kapod meg, minden faktortól, így a lány külalakjától is függetlenül.

A táblázatban feltüntetett jutalmak pedig az alábbiak:
• bűnöző: információ egy körözött bűnözőről, többit lásd ott.
• cucc: 2-4 tárgy közül választhatsz.
• Raymondo, Montalban: a két főgonoszról kapsz információt

További tudnivalók:
• ha minden tárgy, melyet a leányok fel tudnak ajánlani, már a birtokodban van, bűnözőről kapsz információt;
• ha mindent tudsz Montalbanról, vagy esetleg már le is nyomtad, egy elveszett város térképe a jutalom;
• ha mind Montalban, mind az összes elveszett város már kilőve, ismét bűnözőről hallasz.

III.1.4. Tánc
Mint említettem, a tánc az egyik igen fontos játékelem, hiszen értékes jutalmakkal kecsegtet, ugyanakkor az egyik legnehezebb is, elsősorban magasabb szinten. Kivitelezése egyszerűnek tűnik: a hölgy kacsóját kell figyelned, és a kézmozdulatokat lereagálnod: mutathat a két oldalra (oldallépés, 4 / 6), két kézzel „tolhat” (hátralépés, 2), maga felé „húzhat” (előrelépés, 8), illetve két irányba átlósan mutathat (pörgés, 1 / 3, illetve akinek jobban kézre áll, 7 / 9). Alacsony nehézségi szinten ehhez vizuális segítséget is kapsz, ugyanis a megfelelő iránygomb sárgán felvillan a jobb alsó sarokban, a billentyűzetsegéd ablakban. A képernyő tetején látható egy dobogó szív, a jó lépés növeli ezt, ám ha nem a megfelelő irányba mozdulsz (embered megbotlik), csökken (pontveszteség). Általában a kézmozdulat után kell lenyomni a gombot (vagy amikor a fent említett esetben felvillan a gomb), de ha előbb sikerül, és jó az irány, a játék eltárolja azt, és a megfelelő időben „elsüti”. Különféle táncfigurák vannak, ha ezeket sikerül megtanulnod, és időben felismered őket, könnyebb dolgod lesz. Az alaplépések könnyű (Apprentice, Journeyman szinten) egyszerűbb minták, az alábbiak szerint:
• Oldalazás: 4-6-4-6 vagy 6-4-6-4;
• Piruett: 1-1-1-1 vagy 3-3-3-3;
• Oldalazós piruett: 4-3-4-3-4-3-4-3 vagy 6-1-6-1-6-1-6-1;
• Előrelépő forgás: szünet-8-1-1-szünet-8-1-1;
• Előre-hátralépés forgással: 8-2-1-1-2-8-3-3 (a legnehezebb kombináció!);

Magasabb szinten aztán mindez bonyolódik. Nincs felvillanó gomb, a minták összetettebbek, gyorsabban követik egymást, és maga a tánc is hosszabb. Épp ezért nagyon fontos, hogy a két, táncot segítő lábbelit (Calfskin Boots / Dancing Slippers) minél előbb beszerezd. Ezekkel megvárhatod a következő minta elejét, azaz a hirtelen irányváltást kibekkelheted, ezeket viselve a játék egy, illetve két lépést automatikusan végrehajt helyetted. A játék általában azt is megengedi, hogy javíts: ha a rossz gomb után rögtön megnyomod a megfelelőt, figurád korrigálja lépését. Végső esetben az is megoldás, hogy amint a csaj emeli a kezét, szünetet nyomsz (SHIFT+P), aztán ennek feloldása után lenyomod a megfelelő gombot, de ez elég macerás és picit „csalás ízű”.
A tánc értékelése: rossz, ha a hölgy durcásan hátat fordít, jó (korrekt), ha megengedi, hogy kezet csókolj neki, és kiváló, ha meg is ölelheted. A jutalmakról fentebb írtam.

III.2. „Visit the Tavern”, egy kis kocsmavizit
A kocsma nagyon fontos színhely. Négy fontos szereplője van:
• Balra a kandalló előtt találsz (nem mindig) embereket, őket vehetd fel legénységnek. Semmiféle választási lehetőséged nincs, tehát nem állíthatod be, mennyit akarsz felvenni. Hogy hány embert találsz ott, függ a hírnevedtől, a rangodtól, a város gazdasági helyzetétől, és meglévő legénységed hangulatától. A felvételhez válaszd a „Welcome aboard mates!” opciót.
• A pincérlányok tippeket adnak olyan hajókról, melyek jelentősebb aranyat vagy specialistákat szállítanak. Nézd meg az útvonalát – ha a közelben halad el, és persze ellenséges, megéri rárepülni. A csaj ezenkívül a különféle neves kalózokról is tud információkat.
• A kocsmárosok a kormányzók gyönyörű leányaira hívják fel figyelmedet, elárulják, melyik kikötőben milyen fejlesztést hajthatsz végre, tudnak a híres kalózok mozgásáról, és az ő segítségükkel csalhatod elő a körözött bűnözőket is. Ha nincs mondanivalójuk, megkérdik, hol hagytad a papagájod (kalóz-sztereotípia), ez csak móka, papagáj nincs a játékban…
• És a legjobb, a hátsó sarokban ücsörgő idegen, aki egyes városokról ad tájékoztatást, és vásárolhatsz tőle kincses térképet vagy hasznos cuccokat.

Néha előfordul, hogy a pincércsajt egy kapitány molesztálja. Ilyenkor odalépve párbajra hívhatod őt. Ha ezt megnyered, bizonyos időre nő a felvehető legények száma, míg ha kikapsz, nem fogsz tudni felvenni senkit, szintén egy megadott ideig.

III.3. „Trade with the Merchant” – kereskedés
A játék egyik gyengéje szerintem (mint az egykori kultikus High Seas Trader nagy szerelmese), hogy nincs olyan statisztika, melyben összefoglaló jelleggel meg lenne adva, melyik városban mennyibe kerül egy adott áru, és azt mennyiért tudod eladni. Épp ezért kénytelen leszel papír-ceruza módszerrel nyilvántartani ezt. A rejtélyes idegentől és kocsmárosoktól megtudhatsz tippeket a kereskedésre vonatkozóan, a többi a tapasztalat dolga. Általánosságban a „Wealthy” és „Prosperous” városok a legjobbak a kereskedésre, hiszen nekik van pénzük vásárolni, és mivel ezek népessége is magas, jó árat fizetnek a fogyasztási cikkekért. A legalkalmasabb terep a spanyol oldal, hiszen ők uralják a térséget – mindez persze a korszak függvényében változhat. A régi Pirates!-rajongóknak rossz hír, hogy immár nem lehet megtollasodni fegyverkereskedelemből, ezek nagyon szerény árosztályt képviselnek. Egy hajó kifosztásánál az alábbi prioritási sorrendet érdemes követni:

• Foods (ez ugye az élelem, sose baj, ha van belőle elég, ráadásul az angol és francia kikötőkben elég drágán mérik)
• Spice, Luxuries (kisebb kikötőkben kapsz értük sokat, itt is persze a tehetősebbekben, de általánosságban a legnagyobb a haszonkulcsuk).
• Sugar, Goods (nagyobb kikötőkben kínálnak értük jó árat, szintén a gazdagabbakat keresd).
• Cannons (itt annyi a tudnivaló, hogy csak ágyúkat lehet adni-venni, a lőszer korlátlanul áll rendelkezésedre, tehát elegendő, ha összeadod a flotta ágyúinak számát, és ezen felül tartsz magadnál plusz 10-20%-ot, a támadásoknál kiesők pótlására).

Tipp: ha egy kikötőben nem akarnak szóba állni veled, a False Mustache és a Theatrical Disguise segít ezt a problémát átlépni.

III.4. „Consult with the Shipwright”, tanácskozás a hajóáccsal
A hajóácsnál tudsz hajót javítani, fejleszteni és eladni. Vásárolni nem, hajót csak rablással szerezhetsz! A flottád egyes tagjai között az ablak bal alsó sarkában lévő ikonokra kattintással válthatsz.

III.4.1. A fejlesztés (Upgrade)
Minden ács egy fejlesztést tud végrehajtani, hogy ez épp mi, az véletlenszerű, ezért vagy végig kell látogatnod a kikötőket, vagy rendszeresen beszélned kell a kocsmárosokkal, akik elárulják ezen információkat. Ha egy ács tud fejleszteni, és az adott hajódról ez még hiányzik, az ablakban megjelenik az „Upgrade” lehetőség, erre kattinva a mester végrehajtja a tuningot. A kínálat:

• Grape Shot (fürtös golyó): Szőlőfürt alakú muníciófajta, hatótávolsága mind közül a legkisebb, és elég pontatlan is. Speciálisan a legénység ritkítására jó, épp ezért akkor ajánlott használni, amikor eldöntötted, hogy fedélzeti csatába bonyolódsz, és megközelíted az ellenséget. A csáklyázás előtt érdemes megszórni őt ezzel, így kis előnyhöz juthatsz a kardozásban.

• Chain Shot (láncos golyó): Két ágyúgolyó, lánccal összefűzve. Közepes hatótávolságú, az ellenség vitorlázatának és kötélzetének megtépésére használt. Két esetben hasznos: ha ellenséged nagyon virgonc, ez esetben nyilván lassíthatod őt, ha leszaggatod a vitorlát, másrészt ha el akarod foglalni a bárkát, hiszen ennek használatával a hajótestet minimális sérülés éri.

• Cotton Sails (pamutvászon vitorlázat): Javítja hajód sebességét, ami mind a vizek átszelésénél, mind csatában nagyon hasznos, utóbbi esetben akár menekülésnél, akár támadásnál. (Természetesen ha kereskedő vagy, és több hajót terelsz, érdemes mindegyikre ezt megvásárolni, mert ha csak a zászlóshajóra applikálod rá, annak mindenképp be kell várnia a többieket.)

• Iron Scantings (vasalat): A hajótest extra védelemmel lesz ellátva. Nem hiszem, hogy ennek jelentőségét ezekben a háborús időkben ki kellene emelnem…

• Bronze Cannons (bronzágyúk): Sokkal pontosabbak, mint a hagyományos vas alapfelszerelés. Hogy mennyire, az elsősorban a nehézségi szinttől függ.

• Fine Shot Powder (finomított lőpor): Ezt használva messzebbre tudod kilőni a golyókat, ami főleg fürtös és a láncos kivitelűnél nagy jelentőségű. Komoly helyzeti előnyhöz juttathat (te már tudod aprítani az ellenség legényeit, amikor ő még el sem tud találni ugyanezzel a lövedékkel).

• Triple Hammocks (hármas függőágy): Érdekes fejlesztés, a hajódra „emeletes ágyak” kerülnek, ami 50%-kal növeli a jármű legénységi férőhelyét. Ez nagyon hasznos, hiszen ha sok hajót foglalsz el, egyre többfelé kell osztanod embereidet, így mindenképp ajánlott ezt a nóvumot minden állandó (zászlósnak kinevezhető) hajódra felszereltetni.

• Copper Plating: (rézburkolat): Nagyon hasznos dolog! Hajód fordulékonyságát növeli, ami főleg csatában, akár támadásnál, akár menekülésnél fokozott jelentőséggel bír. Természetesen egy Sloop, mely önmagában is fordulékony, nagyon nem táltosodik meg, ám például egy Frigate vagy Galleon már igen, nem beszélve a nagyobb kereskedőhajókról.

Megjegyzés: a kezdésnél kapott hajód el van látva fürtös és hagyományos (round shot) golyókkal, ez utóbbiak a legnagyobb hatótávolságúak, és a hajótest, illetve az ágyúk aprítására valók. Vele természetesen vigyázni kell, hiszen ha el akarsz foglalni egy hajót, okosan kell használnod, nehogy elsüllyeszd, sőt ha magaddal is akarod azt vinni, jobb, ha minél épebb a bárka. És az is fontos, hogy a vasalat (Iron Scanting) csak a hajótestet védi, tehát az ágyúk egy-egy „round shot” találatnál ugyanúgy el fognak repülni, mint a vasalat előtt.

III.4.2. Javítás és eladás (Repair és Sell)
Elég szép summára tehetsz szert hajók eladásából, persze, csak ha betartasz néhány szabályt. Értelemszerűen minél nagyobb egy hajó sérülése, annál drágább a javítás, ezért csatákban, ha el akarsz kapni egy járművet, vigyázz azokra, a „round shot” nagyon nagy károkat okoz, és a láncos golyó is alaposan megtépi a vitorlákat, így jobb, ha sikerül hamar becserkészni az áldozatot, fürtössel megszórni a legénységet, aztán a fedélzetre ugrálni. Ha eléred a Mayor rangfokozatot, a javítás olcsóbb lesz, Count esetében már ingyenes, innentől kezdve nyugodtan „eljárhat a kezed”, ám vedd figyelembe (lásd: „Hajók és legénység” bekezdés), hogy a sérült hajó ellátása sok embert köt le, és lelassítja az egész flottát!

A hajó értékét épsége mellett a meglévő fejlesztések is növelik. Ha sikerül Duke szintet elérned, a fejlesztések ingyenesek lesznek, ezért ilyenkor az eladni szánt hajót érdemes minden jóval felszerelni, és így eladni.

Mielőtt eladásra kerül a sor, néhány kérdésbe is belefuthatsz.  Az első a legénységre vonatkozik; miután a hajó kikerül a flottából, a legénység újra szétosztásra kerül, és elképzelhető, hogy ez esetben feleslegben marad bár ember – ilyenkor nyugodtan bólints rá a kérdésre, az emberek ilyen módon elvesztésének semmiféle retorziója nincs. A másik a rakományra vonatkozik – éppúgy, mint fent, a játék megpróbálja szétosztani a cuccot a maradék hajók között, ha felesleg van, ezzel viszont nem tud mit kezdeni, így el kell menned a kereskedőhöz, és a fölös cuccot eladni (a mennyiség vörössel ki lesz írva az ablak jobb felső sarkába). Ha mindenképp meg akarsz szabadulni a hajótól, eladhatod, ekkor megjelenik egy kérdés, hogy tényleg ki akarod-e hajítani a fölös „x” tonna holmit, ha igen mondasz, megtörténik a selejtezés.
 
III.5. Divide the Plunder – osztozkodás
Egy kalózkapitány nem létezhet emberei nélkül – és természetes, hogy az együtt zsákmányolt érték is közös szerzemény, melyet előbb-utóbb szét kell osztani, tekinthető ez egyfajta zsoldfizetésnek is. Legényeid legfontosabb értékmérője hangulatuk, melyet a bal alsó sarokban, a létszám (crew) melletti smiley jelez. A hangulat több faktorból tevődik össze:
• a legénység létszáma;
• a szerzett vagyon nagysága;
• a rendelkezésre álló élelem mennyisége;
• a legutolsó móka végeredménye (egy sikeres kincskeresés vagy városkifosztás nagyon nagyot dob!);

Természetesen minél tovább vagy tengeren, annál jobban romlik a jókedv, hiszen unatkoznak embereid, ezen a „3-Stringed Fiddle” vagy a „Concertina” segít, illetve a szakács (Cook) és a szállásmester (Quartermaster) tarthatja bennük a lelket. Az első három pontot úgy is leírhattam volna, hogy az élelem/legénység és arany/legénység, így azt hiszem, nyilvánvaló az összefüggés, hiszen nem mindegy, hogy 300 egység élelmen, illetve 10 000 aranyon 20, vagy 200 ember osztozik.

Egy rajongói oldal fórumán az egyik „addict” (thanks, bigchief!) egy érdekes kísérletet hajtott végre, melynek alapján meghatározta ama számértékeket, melyek az arany és legénység viszonyát adták meg – bár ez nem hivatalos adat, de egy számológéppel leellenőrizve többeknek, így nekem is bejött, így én is közzéteszem: >>> hangulat_arany.xls <<<

A táblázatban az is érdekes, hogy mint látható, a szakács jelenléte döntően befolyásolja az értékeket, ám a mérés szerint egy Concertina és egy Quartermaster nem. Ezen értékeket a nehézségi szint sem befolyásolja, az csak egy második szinten lép be: ha tartósan ugyanolyan értéken tartod a legénység és az arany arányát, bizonyos idő elteltével automatikusan csökken a hangulat szintje, az alábbiak szerint („nagyon boldog” állapotról indulunk, és a megadott hónapok elteltével esik le az adott szintre a hangulat): >>> hangulat_nehezseg.xls <<<

Ha a lázadó időszak tartósan fennáll, legénységednél elpattan a húr, és könnyen egy lakatlan szigeten találhatod magad, hajó és pénz nélkül. Épp ezért ilyenkor köss ki egy városban, bökj erre a pontra, és kezdetét veszi az osztozkodás. Minél magasabb szinten játszol, annál nagyobb százalék üti a markod (Journeymantól felfelé 10-50%), a többi egyenlő arányban szétosztatik embereid között, és ebbe a vagyonba beleszámít flottád is, azaz a buli végén csak a megmaradt pénz és vezérhajód lesz birtokodban. Fentiek alapján leszűrhető pár hasznos teendő az osztozkodás előtt:
• Adj el minden árut, amit tudsz.
• Ha több támadóhajód van, azt nevezd ki vezérnek, melyet meg akarsz tartani, a többit add el a hajóácsnál. Ha ezzel pár embert elveszítesz, annál jobb, ha áru is elvész, ez esetben nem probléma.
• Próbálj meg minél kevesebb emberrel osztozkodni. Bár ez nem javít a zsebedbe kerülő arany mennyiségén, a kevesebb legény több pénzt kap, ez növeli híredet, aminek eredménye például az, hogy több embert tudsz felbérelni a kikötőkben, és a következő gárda egy jó hírű kapitány vezérlete alatt később jut el az elégedetlenségi szintre, azaz de facto egyre jobban kitolhatod az osztozkodás idejét. Az emberektől megszabadulni például hajók eladásával tudsz (lásd fent), illetve egy bárkát megtámadva, és kihúzva a párbajt addig, míg rendesen elfogynak legényeid…

A szétosztás végén (rá kell bólintanod) három lehetőség kerül eléd:
• Continue: folytatás ezen a szinten;
• Advance: magasabb fokozatra lépés (ha van rá lehetőség);
• Retire: nyugdíjba vonulás, hősöd visszavonul a kalózélettől, bekerül a ponttáblázatba; többé ezt a karaktert nem használhatod.

Megjegyzés: ha túl gyengén teljesítesz, a program felajánlhatja az egy szinttel visszalépést a második pontban.

Az osztozkodás után eltelik 6-7 hónap, majd friss erőkkel folytathatod kalandjaidat.

IV. Játékelemek
Ebben a fejezetben a játékmechanizmus különféle elemeinek és ezek összefüggéseinek leírását találod, persze szigorúan a legfontosabbakra koncentrálva.

IV.1. Hajók és legénység
Mint kalóznak, egy hajóra van szükséged „szakmád” ellátására. Ha több hajót sikerül szerezned, ki kell jelölnöd egy zászlóshajót. Ez lesz a fő jármű, ezzel, és csak ezzel kell a tengeri csatákat megvívnod. Természetesen bármelyik hajódat kinevezheted vezérnek, ám ezt – fontos! – csak a nyílt vízen teheted meg, a hajóstátusznál a megfelelő készség melletti „Flagship” oszlopra bökve.

A játékban hajó vásárlására nincs lehetőséged, csak a tengeren rabolhatsz magadnak. Ehhez meg kell támadnod azt, majd „nekimenni” bárkáddal, ekkor automatikusan a fedélzetre lépnek embereid, és a kapitánnyal vívott sikeres párbaj után máris tiéd a hajó. Ezután a játék automatikusan szétosztja teljes legénységedet flottád hajói között. Minden hajótípus egy bizonyos számú minimális személyzetet igényel, ez a szám általánosságban a jármű nagyságától és állapotától függ (utóbbi logikus, hiszen a szivárgó víz kicsebrezéséhez és a bárka egyben tartásához plusz ember kell). Épp ezért minden újabb szerzemény után ellenőrizd le, hány embered marad a zászlóshajón, nehogy akkor érjen meglepetés, ha megtámadsz valakit, és kiderül, mindössze egy tucat emberedre számíthatsz a csatában… Amennyiben lecseréled a vezérhajót, a szétosztás ismét automatikusan megtörténik. Fontos: flottád maximum 8 hajóból állhat!

A játékban kilenc hajóosztály van, mindegyikben egy kicsi, egy közepes és egy nagy típussal. Jellemzőiket a mellékelt táblázatban megtalálod, most egy gyors áttekintést adok az egyes osztályokról – a zászlóshajó szempontjából és csak a csatákban használhatóakról.

• Pinnace (dereglye): Bár a kereskedőhajókhoz van sorolva, rendkívüli gyorsasága és fordulékonysága alkalmassá teszi támadásra, ez a két tulajdonság kicsit ellensúlyozza a relatíve kevés legénységet (Triple Hammock fejlesztéssel a Mail Runner 120 főt tud befogadni) és ágyúkat (max. 12).

• Sloop (szlúp): Sokak kedvence lesz az osztály legnagyobb tagja, a Royal Sloop. Ez is gyors és fordulékony, mind a Pinnace (gyakorlatilag sem azt, sem ezt nem befolyásolja a széljárás, azaz ellenszélben is jól hajózható), ám a fenti fejlesztéssel elérhető 185 fős személyzet és a 20 ágyú már komoly erőt képvisel. Mindkét hajóosztálynál természetesen a követendő taktika a megtámadott hajó gyengítése, és közel lopózva a legénység lefaragása fürtös bombával. Természetesen a kis létszám miatt egyik sem vethető be eredményesen nagyobb városok ellen.

• Brig (brigg): Kiegyensúlyozott osztály. Ellenszélben is sikerrel hajózható, elég gyors, közepes ívvel fordítható. A felfejlesztett Brig of War a maga 375 főnyi legénységével már városok támadására is alkalmas, és erősebb kalózok elleni csatákban is eredményes lehet.

• Combat Galleon (gálya): A Fast-, War- és Flag Galleon tartozik ide; nem igazán ajánlható támadóhajónak, hiszen lassúak, ellenszélben lehetetlen terelni őket és nehezen fordíthatóak. Azt javaslom, ezeket a hajókat csak végszükség esetében használd!

• Frigate (fregatt): Ez az igazi hajóosztály, ha egy nagy támadóhajóra vágysz. Méretükből adódóan széles ívben fordíthatóak, ám ahhoz képest meglepően fürgék. A nagy, alapban 2-300, ám fejlesztéssel 300-450 fős legénység, és a 32-48 ágyú komoly erőt képvisel akár tengeri, akár szárazföldi csatában. Az egyetlen gond, hogy kevés fut belőlük, hiszen a spanyolok, akik a térséget uralják, ezt az osztályt mellőzik. A többi nemzettel szemben jó megoldás lehet, ha annyira összeveszel velük, hogy vérdíjat tűznek ki a fejedre, majd egyik városuk közelében elkezded aprítani a hajóforgalmat. Előbb-utóbb kiküldenek egy kalózvadászt, és ez sok esetben fregatt. A Ship of the Line, azaz a sorhajó az igazi jutalom, ha sikerül szert tenned egyre, vigyázz rá és örülj neki!

Annyit kell még mindehhez hozzátenni, hogy flottád összetart, azaz a gyorsabb hajóknak be kell várniuk a lassúakat (gyakran láthatsz valamelyik hátsó hajó felett egy „Wait for me!”, azaz „várjatok meg” felkiáltást, ha nagyon leszakadna, ilyenkor várd meg, míg felzárkózik). Természetesen jó megoldás, ha a különféle feladatoknak megfelelően állítod össze flottádat: van benne egy gyorstámadó (pl. Royal Sloop), egy „nehézcirkáló” (Brig vagy Frigate), és mögöttük egy-két teherhajó a készletnek és a zsákmánynak (részesítsd előnyben a Merchantman osztályt, a legjobb az East Indiaman). A két hadihajót aztán a soros feladatnak megfelelően nevezheted ki zászlóshajónak.

Nagyon fontos, hogy bizonyos hajók elfoglalásakor az ott szolgáló specialistákat is szolgálatodba állíthatod. Hogy melyik hajón vannak ilyenek, az szerencse dolga (befolyásoló tényező ismét a nehézségi szint), ám a kocsmárosoktól is beszerezhetsz erre vonatkozó tippeket – és Montalban elkapásakor is hozzájutsz minden olyan szakihoz, aki még nincs a legénység soraiban.

• Carpenter (hajóács): Minden hónap elején (harangszó jelzi) a hajóács megjavítja összes hajód testét, pontosabban csak a sérülések egy bizonyos százalékát. Hasznos dolog, főleg hosszú hajóúton, és alacsony rangban, amikor még drága a javítás a kikötőkben.

• Cook (szakács): Az egyik legfontosabb szaki, hiszen a jó kaja magasan tartja a legénység morálját, és a játék sarokpontja a legénység hangulatának megfelelő ápolása – minél később osztozkodsz, annál több arany marad nálad.

• Cooper (kádár): Ismét egy fontos ember, aki saját készítésű hordókba pakolja a kaját, ennek hatására adott mennyiségű élelem hosszabb ideig tart ki. Ez egyrészt kitolja a hajózás idejét (nem kell állandóan kikötni élelmet vételezni), spórol a pénzeddel, és több hely jut értékesebb rakomány részére.

• Gunner (fegyvermester): A fickó megtanítja embereidet az ágyúk gyors betöltésére, így a két lövés közti idő akár felére is csökkenhet. Igen hasznos!

• Navigator (kormányos): Ismét egy nagyon jelentős specialista – növeli hajód sebességét, ami mind utazáskor (főleg ellenszélben), mind csatában, mind menekülés során felettébb kellemes.

• Quartermaster (szállásmester): Ugyanolyan jelentőségű, mint a szakács, sőt kettejük hatása összeadódik. A szállásmester fegyelmezi legénységedet, ami a morálra lesz jó hatással, épp ezért kihagyhatatlan a csapatból.

• Sailmaker (vitorlakészítő): Ugyanolyan szaki, mint a hajóács: minden hó elején megfoltozza a flottád vitorláit ért sérülések adott százalékát. Hasznos, de nem életbevágóan. 

• Surgeon (hajóorvos): A csatában megsebesült legényeid sebeit látja el, így csökkennek veszteségeid, ami főleg hosszú úton hasznos – nem fogy el a legénységed olyan hamar -, és persze spórol is neked, hiszen a kikötőkben így kevesebb embert kell felbérelned.

IV.2. Navigálás, csata
A navigálásba nagyon nem fogok belemélyedni, hiszen ezt úgyis kitapasztalod. A hajó irányítása egyszerű, fordulni a numerikus 4 / 6 vagy a jobb / bal nyílgombokkal tudsz, „gázt adni”, ami a vitorla kifeszítését jelenti, a 8 vagy felfelé gombbal, „fékezni”, tehát leengedni a vitorlát a 2 vagy lefelé gombbal lehet. Itt természetesen a szél játssza a főszerepet, azaz széllel szemben könnyebb a forduló, ha leengeded a vásznakat, és az éppen terelt hajótípustól is függ, hogy mennyire terelhető ellen-, hát-, fél- vagy negyedszélben, ám most ez kimarad e leírásból.

Megtámadni bármelyik, közeledben lévő hajót megtudod, ennek két módja van: vagy nekimész, vagy megnyomod a numerikus 5 gombot. Ekkor egy ablak kerül eléd, ebben fel lesz sorolva minden közelben lévő hajó, vagy céljával (pl. „Transporting Immigrants”), vagy ágyúi és legénysége számával, csak rá kell böknöd a megfelelőre. A „Change Flagship” ponttal tudod megváltoztatni a támadásnál használt hajót, erről az előző pontban esett szó, végül a „Don’t attack” opcióval visszakozhatsz a támadástól.

IV.3. Városok megtámadása és kifosztása
Mind ellenséges, mind szövetséges várost meg tudsz támadni. Előbbi az egyszerűbb – ezek azok a helyek, melyek, ha megközelíted őket, heves ágyúzással próbálnak távozásra bírni. Ama helységeket, melyekben békében kiköthetsz, meg kell támadnod, ennek három megoldása van:
• közel mész az erődhöz, és „round shot” lövéssel megsorozod (a támadás, alapban SPACE lenyomásával; kell egy pár töltés, hogy rájöjjenek, nem a kormányzó leányának adsz szerenádot); a módszer mellett szól, hogy ezzel picit csökkented a városvédők létszámát, és ellene, hogy ilyenkor csökken a város minősége, ezzel együtt vagyona is…
• kikötsz a parton valahol a közelükben, és embereiddel odamasírozol; ha elegendő létszámú a legénységed, a játék megkérdezi, hogy meg akarod-e támadni a várost, amennyiben rábólintasz, jöhet a buli;
• megállsz a város előtt, és elkezded aprítani az onnan kihajózó vagy oda tartó, praktikusan az adott nemzethez tartozó hajókat, míg tüzet nem nyitnak rád.

(Sajnos az a móka, melyben a tenger felől úgy kellett megtámadnod egy várost, hogy közben kerülgetted a feléd küldött golyóbisokat, nem lett átemelve a klasszikus játékból.)

A védelem erőssége természetesen attól függ, mennyire jómódú a település – egy gazdag várost akár 300-400 fegyveres is őrizhet. Épp ezért kellemes megoldás, ha a támadás előtt fellazítod mindezt egy kicsit. Keress a közelben egy indián települést vagy kalóztanyát, és beszélj a főnökkel. Ők általában megkérdezik, melyik város gyenge, támadható. Bökj rá arra, amelyiket támadni akarod, a fiúk kihajóznak, és megkezdik az ostromot. Szerencsésebb a bennszülötteket választani, mivel ők csak az emberanyagot faragják meg; a kalózok, ha győznek, a várost is kifosztják, így neked nem sok marad. Épp ezért akkor ajánlom a kalózokat ráuszítani egy településre, ha biztos vagy benne, hogy nem győzhetnek, illetve ha nem a pénzre hajtasz, hanem pl. saját nemzeted kormányzóját akarod a helyiség élére állítani – erről hamarosan. Az ilyen megdolgozás sokszor eliminálja például az amúgy legtöbb fejfájást okozó tüzérséget, tehát mindenképp hasznos taktika. Győzelemre biztosan (hacsak nem hibázol nagyot) akkor van esélyed, ha embereid száma több, vagy közel annyi, mint a véderői; kisebb túlerő esetén már taktikázni kell, nagyobbnál a vakszerencse is erősen bejátszik (sokkal nagyobb túlerő esetén már nem is engedi a játék a támadást).

Ha aranyra mész, nem árt tisztában lenni a játék gazdasági alrendszerével. Egy szerényebb város, ahogy a körülmények javulnak, erősödni kezd, ekkor az adott nemzet útnak indít egy új kormányzót. Amint célba ért, a város egy vagy több szintet lép gazdasági téren, ám ekkor még védelme a régi. Az új véderő szintén hajón érkezik („military troops”), a régi a megemelt zsoldot szintén vízi úton kapja („military payrolls”). Épp ezért, ha a tengeren találkozol egy új kormányzót szállító bárkával („transporting new governor