Az hiszem, senkinek nem kell bemutatni a Soldier of Fortune című játékot, legalábbis aki kicsit is járatos az FPS-ek géppuska-ropogtató világában. A játék igen sikeres volt, és kár is tagadni, nem annyira korszakalkotó története miatt, hanem mert végtagok szakadtak le egy-egy jól sikerült lövésünk hatására az ellenfelekről.

A legnagyobb poén az volt, mikor belelőttünk az egyik lábába, mire fél lábon kezdett ugrálni, és ha belelőttünk a másikba, akkor a már sérült lábon ugrált . De végre megérkezett a második rész, egy kicsit felturbósított Quake 3 motorral, és az első részhez képest tízszer annyi poligonból épülnek fel a karakterek. Ennek gyakorlati haszna ismét csak annyi, hogy sokkal valóságosabban ábrázolhatóak a sérülések. A történet viszont – számomra legalábbis – még mindig sablonos. Ám ami ismét sikeressé fogja tenni a játékot, az a hangulat. A „sarok–mögül–kihajolok–lövök–egy–sorozatot–majd–vissza” módszer felejthetetlen. A nehézségről csak annyit, hogy minden elismerésem azé, aki nehéz fokozaton kód nélkül végigviszi a játékot. Végszóként csak annyit, hogy a második rész úgymond méltó lett az előző sikereire. A műfaj szerelmesei ne hagyják ki.    

Prága
Streets: Induljunk el a sikátorban, és a sarok után lőjünk bele a PB-palackba. A ládák után a sarokban nyissuk ki az ajtót, és az erkélyről ugorjunk át a tetőre. Ugorjunk le a kapun túl az utcára, és a kerítések között elmenve másszunk fel az erkélyre. A párkányon menjünk át az erkélyen át a hotelbe. A padláson essünk le a sarokban a lyukon.
Hotel Prague: Ki a szobából, le a lépcsőn az alsó szintre. Át a nappalin és konyhán, majd fel a lépcsőn. A két bezárt ajtónál a jobboldali szobában megtaláljuk Ivanivochot. Ezután kövessük őt és védjük meg, majd ugorjunk le a hulladékledobóba.
Outside Hotel: Szálljunk fel a teherautóra, és használjuk a gépágyút. Lőjük le a katonákat, míg elindul a teherautó. Amikor ismét megáll, balra lőjünk bele a palackokba, hogy kirobbanjon a kapu.
Countryside: Csak lőnünk kell a teherautókra és az azon lévő katonákra. Amikor megállunk az őrállomásnál, lőjünk bele a PB-tartályba, hogy felrobbanjon.
Train Station: Ne vegyük elő a fegyvert, miközben kövessük a doktort. Miután a toalettben beszéltünk Nemec-kel, vegyük fel a táskát. Kimenve mutassuk meg a papírokat a jegyszedőnek. Balra nyissuk ki a zöld ajtót, szálljunk fel a vonatra, majd tovább a kétszárnyú ajtón. Az őrök ne vegyenek észre. Késsel vágjuk szét a dobozokat, és a falon lévő lyukon másszunk ki. A garázsnál álló őr hátába dobjunk tőrt, különben megszólal a riasztó. Tegyük ugyanezt a raktárban lévőkkel is, majd fent másszunk át a szellőzőcsövön. Az ablakon másszunk ki, és jobbra menjünk fel az irányítóterembe. Nyomjuk fel a sárga kart, majd szálljunk fel a vonatra.

Kolumbia
Temple Ruins: Óvatosan haladjunk a romok között, és vegyük fel a távcsöves puskát, ami a későbbiekben jól jöhet. A nagy lépcsős épületnél menjünk jobbra tovább.
Forward Camp: Ügyeljünk a bukódrótos csapdákra, miközben húzódjunk fedezékbe a helikopter elől. A kaput elérve menjünk fel a kőépületbe, és a kapcsolóval lőjük le a helikoptert. A felrobbant házban a karral nyissuk ki a kaput.
The Bridge: Ha elértük a hidat, intézzük el a túloldalon lévő katonákat, majd kövessük a mienket.
Rebel Encampment: Tisztítsuk meg a házak környékét, míg a parancsnok nem mondja, hogy menjünk be a nagy házba. Azt is tisztítsuk meg, és nézzük meg a papírokat a falon és asztalon. Ezután a következő „felkérésre” is nézzünk szét a másik házban, ahol nézzük meg a papírokat az asztalon, miután megtisztítottuk az épületet. Ezután az istálló jön, ott a ládákat kell megnéznünk. Végül szedjük le a bombát a bambuszketrecről, szabadítsuk ki a fickót, majd robbantsuk fel a kaput.
River Landing Zone: Induljunk el a folyóban, majd tovább a romok között. Ne menjünk túlságosan előre a többiektől. A helikoptert elérve szálljunk fel rá, és az M60-assal fedezzük a társainkat a menekülésben.
Helicopter Extraction: Az első bázisnál lőjük le a katonákat, míg a másodiknál az erkélyen lévő lőállást semmisítsük meg. Lőjünk bele a ház melletti hordókba. Az őrtoronynál is lőjük szét a hordókat, majd a hídnál robbantsuk fel a teherautót.

Vergara háza
Grounds: Használjuk ismét a tőrt vagy a hangtompítós pisztolyt, hogy ne szólaljon meg a riasztó. Balra a garázs mellett menjünk el, kerüljük körbe a medencét, és a sarokban a tűzhelynél másszunk fel a rácson az erkélyre. Innen másszunk át a tetőre, majd menjünk be a szellőzőn.
Main House: A polcon találunk éjjellátó szemüveget. Lopakodva keressük meg a sarokban a lyukat, és essünk le. Az őr mellett a lépcsőnél ugorjunk le. Be az ajtón, keresztül a szobán és konyhán, majd a kis folyosó után megtaláljuk Vergara irodáját. Itt nyissuk ki a széfet, és készüljünk fel a támadásra. Menjünk ki a szobából a másik ajtón, és le a pincébe.
Wine Cellar: Nyissuk ki az ajtót, majd jobbra az ajtón tovább a folyosón. A raktárban másszunk fel a létrán, és a kis rácson essünk le. Menjünk le a borospincébe, és a végén balra a polctól a dobozok mögött megtaláljuk a kapcsolót. Induljunk el a csigalépcsőn. 
Bunker: Haladjunk mindig lefelé, a robbanás után keresztül a szobákon, míg el nem érjük Sanchezt a kerítés mögött. Menjünk a középső oszlop mögé, és lőjük szét a Sanchez mögötti elektromos szekrényt a falon. Miután megrázta az áram, vegyük fel a belépőkártyát, és használjuk az előbbi ajtónál.

Seaward Star
Main Deck: Menjünk be balra a lépcső ikonnal ellátott ajtón, és menjünk le az alsó szintre. Balra a folyosón a piros gombtól jobbra a szobában megtaláljuk a belépőkártyát. Menjünk fel a hídra, nyissuk ki az ajtót, és le a rádiósszobába. Itt jobbra megtaláljuk a rakteret nyitó kart, ám még nem tudjuk kinyitni. Menjünk le a fedélzetre, és az orrban használjuk a darut. Az itteni őr hulláját rejtsük el, majd magunk is bújjunk el a lyukban, míg elmennek az őrök. Vissza az előbbi szobába, és a karral nyissuk ki a rakteret. Ott essünk le a lyukon.
Interior: A ládáknál bújjunk át a lyukon, majd a ládák között keressük meg a targoncát, és használjuk. A felemelt ládáról ugorjunk fel a folyosóra. Jobbra át a szobán, le a lépcsőn, és a gépháznál balra a létrán le. Egyenesen a piros fénynél zárjuk el a csapot, és tovább a másik irányba. Le a létrán a raktárban, majd a következőn is, és helyezzük el a bombát. A következő hármat nem lesz nehéz elhelyezni, ám az ötödikhez a negyedik után menjünk balra. Fel a létrán és a raktárban keressük meg a létrát lefelé, és helyezzük el az utolsó bombát.

Hong Kong
Lower Docks: Hagyjuk el a hajót és a dokkot. Jobbra a ládák között induljunk tovább. A sikátor végében lőjük szét a deszkákat az ablakon, és másszunk be.
Upper Docks: Ki az ablakon, és a fal mellett parkoló teherautótól jobbra a ládáknál menjünk el. A fülkénél lévő targoncát használjuk, és ugorjunk át a falon.
Streets: Induljunk el az utcákon, és ügyeljünk az orvlövészekre. Le a rámpán át a garázson, és balra be az ablakon. Menjünk fel két szintet, és az erkélyen a kék neonreklámról ugorjunk át szembe az erkélyre. Fel egy szintet, és az erkélyről itt is a neonról ugorjunk át szembe. Az erkély végén a sarokban másszunk le a létrán. Jobboldalt az első sikátorban ugorjunk át a falon.
Market: Induljunk el az utcán, és a második teherautó után menjünk a raktár területére. Be az épületbe, és az emeleten húzzuk meg a kart az ablaknál. Át a kinyitott ajtón, és szálljunk be a liftbe.
Warehouse: Nyissuk ki a gombbal az ajtót, és induljunk tovább. A nagy raktárban az emeleten be az ajtón, míg el nem érjük az irodát. A videó után használjuk a számítógépet.
Prison: Várjuk meg, míg a másik rab kiszabadít. Szedjük össze a fegyvert és tárakat, majd induljunk tovább a kinyitott ajtón. Ezután nyissuk ki a szobáknál a rácsot, míg ki nem jutunk a börtönből. Az udvaron nyissuk ki balra a sarokban az ajtót, és fent vegyük fel a távcsöves puskát.

New York
The Armory: Keressük meg Samet lent az épületben. Ha megtaláltuk, át az ablakon, és le a létrán. Zárjuk el a csapot, majd vigyük Samet le a rámpán. A csőnél rúgjuk szét a törmeléket, majd tisztítsuk meg az utat. Vigyük Samet a hordágyhoz.
Sam’s Room: Keressük meg Sam szobáját, majd tisztítsuk meg az épületet a támadóktól. Tovább a kétszárnyú ajtón, át az ablakon, fel a lépcsőn, menjünk át a lámpákon, majd végül szálljunk be a liftbe.
Patient Services: Haladjunk tovább, majd fel a lépcsőn. Az ablakon másszunk ki, át a szellőzőn, és a másik ablakon be. Ezután fel a lépcsőkön egészen a tetőig.
Hospital Roof: Lőjünk bele a két tartályba, és a leszállópálya melletti „szekrényen” lévő kéménybe is. Itt találunk M60-ast, amivel lőjük a helikopter két motorját, lehetőleg oldalról, míg felrobban (elsőnek bele tudunk lőni gránáttal is, de utána már magasabbra száll). 

Kamcsatka
Perimeter: Menjünk fel az útra, majd le a kerítésen lévő lyukon. A jég melletti őrtorony lábánál lőjük szét a hordót, és ússzunk át a vízen. A nagyobb épület mögött a szikláról ugorjunk fel a teraszra, és a karral nyissuk ki a kaput. Menjünk végig az alagúton.
Main Road: Kövessük az utat, és a baloldali őrtoronyban a karral nyissuk ki a csövet. Lent másszunk be ebbe a csőbe.
Train Depot: Másszunk fel a híd lábán levő létrán. Át a hídon, és jobbra menjünk be a kerítésen lévő lyukon. Balra tovább a kőfalon található résen. Indítsuk el a sárga mozdonyt, és a nyitott vagonban másszunk fel a tetejére, majd be a szellőzőn. 
Train Bridge: Kövessük a síneket, majd át a hídon. A gépágyús őrtoronyba másszunk fel, és az ablakon ki a tetőre. Másszunk be a szellőzőbe, és a ketrecben nyomjuk le a kart. Vissza az előző szellőzőbe, és essünk le a megállt ventillátornál. 
Checkpoint: Induljunk el a vagonok között. A ketrecben először a két oldalsó kart húzzuk meg, majd a középsőt. Vissza a vagonokhoz, és fel a leszakadt tetőrészen. Ugorjunk át a tetőkön, és be a szellőzőn. Tovább az alagúton, míg el nem érjük a sárga mozdonyt. Kapcsoljuk le a vagont a szeg kihúzásával, és indítsuk el a mozdonyt.
Cave Complex: Menjünk egészen a nagy barlangig. Az épületben fel az emeletre, és szálljunk be a liftbe. Lent induljunk tovább a folyosón.
Main Generator: Nyissuk ki a számkódos, majd a kétszárnyú ajtót. Le a lépcsőn, el a rácsok között, majd le a létrán. Ezután jobbra a létrán másszunk fel, és középen a ketrecben nyomjuk le a kart, majd vele szemben a fülkében is.
Main Generator: Menjünk visszafelé a kézleolvasós ajtóig. Miután kirobbant, másszunk be, majd le a szellőzőbe. Fel a létrán, tovább az ajtón, majd a sötét folyosónál jobbra be a lyukon.
Cave Complex: Ki az ajtón, és fel a létrán. A liftben húzzuk meg a kart, és a tetejéről másszunk fel az oszlopon. Kint a darunál húzzuk meg a kart, majd másszunk vissza a liftbe. A leszakadt folyosórésznél menjünk balra.
Research Facility: Az elágazásnál jobbra menjünk tovább. Később fel a lépcsőn, tovább a folyosókon, majd essünk ki az egyik ablakon. Középen másszunk be az ablakon, és tekerjük el a csapot. Lent a kinyílt ajtónál induljunk tovább. 
Labs 1, 2, 3: A teherautóknál fent húzzuk meg a kart kétszer, míg a második raklap is ideér. Szedjük fel a ládáról a bombát, és menjünk vissza a laborba. Helyezzük el a bombát az ezüst tartályon. Tovább a kirobbant falon, le a lépcsőn, és a következő laborban is helyezzük el a bombát a tartályon. Fent másszunk ki a kitört ablakon, majd át a szellőzőn. Ezután a laborban megtaláljuk a harmadik tartályt, amit ismét robbantsunk fel.
Lab 4: A pultnál lévő karral nyissuk ki az ajtót. A 4-es laborban lent a fülkében a karral húzzuk fel a védőfalat a tartályról. Kinyitva valamelyik ajtót, robbantsuk fel az utolsó tartályt is. Fent a fel-felemelkedő védőfülkére ugorjunk fel, és szellőzők között kúszva induljunk tovább. Ezután kövessük a dokit, míg megáll, majd lent nyissuk ki a ketrecet, és nyomjuk le a kart. Fent a lépcső melletti karral nyissuk ki a jármű ajtaját, és szálljunk be. 

Svájc
Security Station: Miután beszéltünk Jenzerrel, menjünk fel a felső szintre. Tisztítsuk meg a repteret a terroristáktól.
Airport Terminal: Továbbra sincs más dolgunk, mint a terroristák elintézése, hogy lehetőleg minél kevesebb túsz haljon meg.
Airport Hangar: Le a lépcsőn, és a futószalagon tovább. A pincében másszunk fel a létrán, és lőjünk bele a palackokba. Essünk le a lyukon, nyissuk ki a rácsot. A polc melletti palackba lőjünk bele. Az udvaron át a ládák között, és a gépet elérve a létrán másszunk fel. Átugorva a szerelőállványra nyissuk ki az „ajtót”.
Airplane: Fel a fedélzetre, és induljunk el hátra. Az egyik asztalon megtaláljuk a belépőkártyát, amivel kinyithatjuk a gép elejénél lévő ajtót. A videó után menjünk le a szervizalagútba, és a vezetékek mellett elmenve szabotáljuk a navigációt. A gép hátuljában vegyük fel az ejtőernyőt, és ugorjunk ki.

Texas
Shop Main Level: A félig nyitott ajtónál másszunk fel a plafonon lévő lyukon át a szellőzőbe. Addig másszunk, míg le nem tudunk esni, és szálljunk be a liftbe.
Shop Level Two: Induljunk el balra, és keressük meg a liftet, amivel tovább tudunk menni.
Shop Laboratory: Menjünk keresztül a laborokon, míg meg nem találjuk Wilsont. Ezután ki az ajtón, és balra a liftbe szálljunk be.
Shop Roof: Ismét egy helikopter. Balra elindulva a tetőn találunk egy M60-ast, amivel szintén a gép két motorját kell lőni. Lent egy bezárt ajtó mögött csomó cuccot találunk még. Ügyeljünk a gép hosszú sorozataira és rakétáira. Az viszont biztos, hogy nagyon sokáig kell lőni oldalról a gép motorjait.