The Demise of the Zombie Pirate LeChuck

Guybrush Threepwood visszatért. A kalandja a Big Whoop-pal nem úgy sült el, ahogy kellett volna, ráadásul LeChuck fogságba ejtette, s most a hajófenékben kuksol egy felettébb ismerős kalózzal. Kérdezzük ki a fickót alaposan. Rájövünk, hogy ezt az embert már ismerjük, ő Wally s valamelyik korábbi részben már találkoztunk vele. Kérdezzük ki, hogy lett kalóz, majd ijesszünk rá. Szegény Wally nem bírja a stresszt, s felhagy a martalóc élettel. Vegyük fel a műanyag kampót, majd szereljük rá a falról leszedett rúdra. Az ágyúval intézzük el a partraszálló csontvázakat, majd nézzünk ki a lőrésen. Halásszuk ki a csontvázkart az óceánból, majd vágjuk el az ágyút rögzítő kötelet. Süssük el utoljára a fegyvert, mire az átszakítja az ajtót, s a kincseskamrában találjuk magunkat. Vegyük fel az erszényt, majd a gyémántgyűrűt. Vágjuk ki az üveget a gyémánttal, majd döbbenjünk rá, hogy ez nem is volt olyan jó ötlet. Később azonban mégiscsak partot érünk, s átadjuk szerelmünknek az újonnan szerzett eljegyzési gyűrűt. A gond csak az, hogy a viselőjét arannyá változtatta, s Elaine-nel is ez történt.

The Curse Gets Worse

Vegyük fel a parazsat a partról, majd látogassuk meg a voodoo boszorkányt. Húzzuk meg a krokodil nyelvét, majd diskuráljunk el az öreglánnyal. Az Elaine-t sújtó átkot csak a Blood szigeten található tiszta gyémántgyűrűvel lehet megtörni. Három dologra lesz szükségünk, egy térképre, egy hajóra, s tapasztalt legénységre. Nézzünk be a városba, s látogassuk meg a borbélyműhelyt. Három tapasztalt kalóz is nyüzsög az épületben, de egyelőre nem hajlandók beállni a hozzánk matróznak. Mindhárom feltételt szabott, amit teljesítenünk kell. Először is szabaduljunk meg a piperkőc kapitánytól. Ugorjunk el a színházba, majd kutassuk át a fogason lógó kabátot. A zsebéből vegyük ki a kesztyűt, majd a gallérról söpörjük be a tetveket. Vegyük fel az asztalról a varázspálcát, majd varázsoljunk egy könyvet a cilinderbe (hasbeszélők kézikönyve). Térjünk vissza a leendő legénységünkhöz. Várjuk meg, míg a nagydarab fickó leteszi a fésűt, ekkor szórjuk be tetvekkel. A hatás nem is maradt el, a kapitány szegényebb lesz egy hajkoronával, mi pedig gazdagabbak egy lehetőséggel. Üljünk be a székbe, majd emeljük fel kissé a kar segítségével. Rúgjuk le a papírnehezéket, majd használjuk ki a kalóz távozását. Emeljük fel a széket, s szedjük fel a mennyezetbe fúródott ollót. Az étterem melletti virágokból vágjunk le egyet, majd vágjuk magunkat keresztül az erdőn. A kilátón meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerülünk. A kígyó lenyelt minket, s nem tudunk kiszabadulni. Keverjük össze a kávét a virággal, majd öntsük rá a kígyó fejére. Szegénynek rosszat tett a keverék, mivel azonnal kiköpött minket, egyenesen a futóhomokba. Kössük rá a légballonra a papírnehezéket, majd fújjuk a lián fölé. Törjünk le egy darab nádat, majd szedjünk le egy tüskét. Töltsük meg vele a fúvócsövünket, célozzunk és lőjünk. Térjünk vissza a borbélyműhelybe, majd csapjuk arcon a sovány kalózt a kesztyűvel. Pisztolypárbajban esélyünk sincs vele szemben. Csukjuk le a középső fegyverdoboz tetejét, majd válasszuk a bendzsót. Megpróbálhatjuk utánozni a mestert, de néhány próbálkozás után be kell látnunk, hogy esélyünk sincs vele szemben. Vegyük fel a pisztolyt, s egyszerűen lőjük szét a bendzsóját. Ekkora aljasság láttán megváltozik a véleménye, s beáll hozzánk matróznak. A kígyó belsejében talált helyfoglalással már be tudunk menni az étterembe. Vegyük ki a hulla hátából a fűrészes élű kést, majd emeljünk el egy kétszersültet a hordóból. Amint beleharapunk, rögtön rájövünk mekkora hibát követtünk el. Tele volt férgekkel, még szerencse, hogy nem nyeltük le őket. Szórjuk a kis aranyosokat a sült csirkére, majd vegyük fel a klubtagsági igazolványt. Nézzünk szét egy kicsit a strandon. Mutassuk meg a kabinos fiúnak az igazolványt, majd vegyünk fel három törölközőt. Vizezzük be őket, majd az egyikkel csapjuk meg a pimasz gazembert. Emeljük el az őrizetlenül hagyott olajosüveget, majd sétáljunk ki a partra. A forró homokon csak a vizes törölközők leterítésével juthatunk keresztül. A parton fekvő alak a színésztársulat menedzsere, s tudja az utat a Blood szigetre. A térkép a hátára van tetoválva, de addig nem hajlandó megfordulni, amíg le nem barnul a hasa. Vegyük fel a hasán lévő bögrét, majd térjünk vissza a városba. Keressük meg a limonádét áruló kis csibészt, vonjuk el a figyelmét a legócskább trükkel, majd cseréljük ki a két bögrét. Vegyünk egy adag frissítőt, majd röhögjünk egy nagyot. A fiú megsértődik, s otthagy mindet. A korsót merítsük meg az üzlet mellett álló festékben, majd térjünk vissz a partra. Tegyük a fickó hasára a lukas bögrét, majd öntsük bele a festéket. Figyelmeztessük a leégés veszélyeire, majd vegyük alaposan szemügyre a térképet, amikor hasra fordul. Öntsük le a hátát olajjal, majd hámozzuk le a térképet. Most már könnyedén odatalálunk a Blood szigetre. Hiányzik azonban még két matróz, s a legfontosabb, a hajó. A fodrász kalóz csak olyan kapitányt hajlandó követni, aki legyőzi őt a skótok tradicionális rönkhajító vetélkedőjén. Az első próbálkozás igencsak siralmasra sikeredett, még csak meg sem sikerült mozdítani a fát. Ne keseredjünk el, inkább gondolkozzunk. Az étteremből elemelt süti vágóval szedjünk ki egy darabot az egyik gumifából, majd menjünk fel a domb tetejére. Fűrészeljük el a hordót tartó bak lábát, majd az izzó parázzsal gyújtsuk meg a kiömlő italt. A robbanás kitépi a gumifát, így már lesz esélyünk a versenyen. A harmadik kalóz nagyon nem akar hozzánk szegődni. Lökjük meg hátulról, majd amikor a cukorkától meg akar fulladni vágjuk ismét erősen hátba. Vegyük fel a tettest a földről, majd vigyük el a fogadósnak. Az édességtől meglazult az aranyfoga, de sajnos nem esett ki.
Térjünk vissza a voodoo boszorkány hajójára, majd vegyük fel a földről a tűt és a ragasztót. Vásároljunk egy csomag rágót az automatából, majd keressük meg a lyukas csónakot az öbölben. Kenjük be ragasztóval a gumikorongot, majd foltozzuk be a csónakot. Evezzünk el a hajóig, majd fűrészeljük le a padlót. Menjünk fel a fedélzetre, majd viseljük el a megszégyenítő tollforgatást. A toll és a szurok hatására erősen ijesztő külsőnk lett, próbálkozzunk meg újra a vendéglőssel. Az nem ijedt meg a démontól, egy palacsintaütővel alaposan kupán vágott minket. A kalózhajón tértünk magunkhoz, kondérban. Nyissuk ki az ablakot, majd mossuk le magunkat a vízesés alatt. Kínáljuk meg a vendéglőst egy rágóval, majd amikor a legnagyobb a lufija, durrantsuk ki a tűvel. Vegyük fel a földről az aranyfogat, majd nyomjuk bele egy megrágott rágógumiba. Szívjunk egy kis héliumgázt a lufiból, majd kapjuk be a rágót az aranyfoggal. A rágó lufi a foggal kirepül az ablakon. Kövessük, s az étteremből hozott tállal mossunk aranyat a ház előtt található sárpocsolyából. Mutassuk meg az aranyfogat a harmadik kalóznak, így már teljes a legénységünk. Már csak az aranyszobrot kell valahol megtalálnunk. Térjünk vissza a kalózhajóra, majd kápráztassuk el a hasbeszélő tudományunkkal a másodtisztet. A parancsnok nevében adjuk utasításba, hogy a majmoknak el kell hagyniuk a hajót. Vegyük fel az asztalról a kincses térképet. Térjünk vissza a színházba, majd az emeleten húzzuk meg a világítás melletti kart. A térkép útmutatása alapján nyomjuk meg a gombokat, a kereszt megmutatja a kincs lelőhelyét. Kenjük be csirkehájjal az ágyúgolyókat, majd ássuk ki a szobrot. Miután biztonságba helyeztük az árbockosárban, kihajózhatunk a nyílt tengerre.

Three Sheets of Winds
   
Az út meglehetősen rosszul kezdődött. Rottingham kapitány megtámadta a hajónkat, s legyőzött kard és szópárbajban. Nem tehettünk mást, át kellett adnunk a térképet. Ne adjuk fel a reményt, mindenféleképpen visszaszerezzük. Egymás után meg kell támadnunk a kalózhajókat. Erre azért van szükség, mert a zsákmányukból újabb és erősebb ágyúkat vehetünk a kikötőben. A párbajban viszont frappáns visszavágásokat tanulhatunk meg, mely nélkülözhetetlen a kapitány legyőzéséhez. Célszerű először a kevésbé félelmetes kalózokat megtámadni. Amint legyűrtük a legerősebbet, jöhet a kapitány. Az ő sértéseit sehol sem hallottuk eddig, de az eddig összegyűjtött válaszokból tudunk csemegézni, s így könnyedén győzhetünk. Amint visszaszereztük a térképet vegyük célba a Blood szigetet, majd teljes sebességgel vitorlázzunk oda.

The Bartender, the Thieves, his Aunt and her Lover

A hajótörés után magunkra maradtunk. Vegyük fel az üveget a homokból, majd induljunk el felfedezni a kis szigetet. A temetőben vegyük fel a sírkő mellé támasztott kalapácsot és vésőt, majd adjuk oda a vak kutyának a kétszersültdarabot. Szedjük ki a hátából a szőrt, majd látogassuk meg a hotelt. Kérjük meg a jósnőt, hogy lesse meg a sorsunkat a kártyán. Úgy látszik nincs szerencsénk, mivel állandóan a halál kártya jön ki, mikor rólunk van szó. Ismételjük ezt addig, míg össze nem gyűlik öt darab halálkártya. A csapos alaposan felönthetett a garatra tegnap este, mivel iszonyatos fejfájással küzd. Addig nem is hajlandó szóba állni velünk, amíg ki nem gyógyítjuk a macskajajból. Vegyük fel a bárpulton heverő receptkönyvet, majd keressük ki a másnaposság ellenszerét. Három összetevőre lesz szükségünk, melyből az egyik már meg is van (olyan kutya szőre, mely megharapott minket). Borsot a szélmalom tövében találunk, a tojás megszerzéséhez azonban trükköznünk kell. Vegyük le a bárszék mozgó ülőkéjét, majd tegyük a sziklákra a parton. A kalapáccsal sózzunk jó nagyot a fa törzsére. Adjuk oda az ital alkotóelemeit a fogadósnak, aki pillanatok alatt elkészíti a gyógyszert, s hálából a maradékot nekünk adja egy kis üvegcsében. Rendeljünk egy italt, de ragaszkodjunk a díszítő ernyőhöz is. Ez a kellék momentán hiánycikk a szigeten, de a fogadós megajándékoz minket egy eredeti méretűvel. Nézzünk be a kamrába, s vegyük le a mágnest a hűtőszekrény ajtajáról. Kanyarítsunk egy emberes adagot a sajtból a vésővel, majd másszunk fel az emeletre. Nyissunk be az első szobába, majd a kalapáccsal verjük be a kilógó szöget. Térjünk vissza a folyosóra, majd szedjük ki a keretből az öreg festményt. Vágjuk ki az arcképet, majd lenn a bárpultnál cseréljük ki a tükröt az arcképpel. A lyukas festményt tegyük fel az első ajtóra, majd belűről nézzünk ki az üvegablakon. A fogadós épp akkor szemléli nem titkolt büszkeséggel az ősei arcképcsarnokát. Egy pillanatra megrökönyödik, amikor meglátja a mi ábrázatunkat, de hamar napirendre tér a dolog felett.
Rendeljünk még egy italt, majd keverjünk hozzá néhány cseppet a gyógyszerből. Az eredmény: szédülés, rosszullét, s átmeneti halál. A temetőben helyeznek ideiglenes nyugalomra. Feszítsük fel vésővel a koporsó fedelét, s ne hagyjuk ott az apró szegeket sem. Nyissuk ki a másik koporsót is, melyből régi ismerősünk Stan pattan elő. Átadja a névjegykártyáját, s rögtön nekiáll berendezni az irodáját. A névjegykártyával kinyithatjuk a fogadóban a hátsó, emeleti szobát is. Húzzuk le az ágyat, s szegezzük le a padlóhoz. A koporsó apró szegei nem képesek megfogni a vaskos fekvőhelyet, keresnünk kell még egy szöget. Menjünk ki a folyosóra, s vizsgáljuk meg alaposan a szőnyeget a lezuhant festmény előtt. Rögzítsük az ágyat, majd vegyük ki a csontváz kezei közül a történelemkönyvet. Itt az ideje, hogy elhitessük a fogadóssal, hogy az ősi család sarjai vagyunk. Kezdeményezzünk beszélgetést a família történelméből, s a kényes kérdéseknél puskázzunk a könyvből. Dobjunk be még egy pofa italt, de ne felejtsük el újból felhígítani az orvossággal. A változatosság kedvéért most a Goodsoup kriptában térünk magunkhoz. Innen nem lesz olyan egyszerű kijutni, de majd csak megoldjuk valahogy. Lépjünk kapcsolatba a szellemvilággal, majd fedezzük fel a kripta hátsó részét. Murray, a beszélő koponya most az egyszer alaposan a frászt hozz ránk, de ne haragudjunk rá, ő már csak ilyen. Tegyük zsebre, vegyük fel a feszítővasat, majd nézzünk át a repedésen. Murray ragacsos kezét dugjuk át a résen, majd emeljük át a lámpást. Tegyük a koporsó fedelére, majd kérjük meg Murray-t ijesszen rá kicsit az öreg sírásóra. Annak sem kellett több, rohant, hogy kieressze az „elkárhozott lelket”, vagyis minket. Térjünk vissza a csontváz barátunkhoz, majd a pajszerrel feszítsük le a deszkákat az ágy mögül. Katapultáljuk a csontvázat, aki éppen a kriptában ér földet a menyasszony előtt. Az érzelmes jelenet után tegyük zsebre az eljegyzési gyűrű karikáját. Már csak a gyémántot kell megszereznünk. A szellem elmondta, hogy a gyémánt valószínűleg odaát van, a Skull szigeten a csempészek táborában. A bökkenő az, hogy nincs csónakunk, s a révészt azóta nem látta senki, amióta egy viharban kialudt a világítótorony lángja. A temetőből kifelé menet ugorjunk be Stan-hez, s kössünk életbiztosítást. Cseréljük be az aranyfogunkat a kötvényre, már nem lesz rá szükségünk. A kamrában szedjük ki a fiókból a halotti bizonyítványunkat, majd váltsuk is be azonnal. Stan kicsit ódzkodik a fizetéstől, de a hivatalos papír meggyőzi őt. Szedjük fel a bárpultról a mérőedényt, az üveget, és a brossurakat. Töltsük teli az üveget és az edényt édesvízzel (a szélmalom tetején a hordóban az található), majd a fogunkkal nyissuk ki a parton talált üveget. Szúrjuk át a voodoo tűt a dugón, majd magnetizáljuk a hűtőgép mágnessel. Tegyük bele a mérőedénybe, s máris kész a rögtönzött iránytűnk. Keressük meg Elaine szobrát a tisztáson, majd tegyük le a tuskóra az édesvízzel megtöltött üveget. A szentjánosbogarak ész nélkül berepülnek az üvegbe, nekünk már csak rá kell csavarozni a fedelet. Az ollóval lyukasszuk ki a fedelet, s máris kész a lámpásunk. Másszunk fel a világítótoronyba, s tegyük helyére a tükröt és a lámpást. A fényt már messziről lehet látni, így az elveszett révész is visszajut a partra. Kérjük meg őt, hogy vigyen át a szomszédos Skull szigetre. Mivel van nálunk iránytű, szívesen vállalkozik a feladatra, hiszen nem tévedhet el. Másszunk fel a sziget tetejére, majd kérjük meg a felvonó őrét, hogy eresszen le minket a csempészek barlangjába. Nem áll azonban a helyzet magaslatán, ezért kénytelenek vagyunk igénybe venni az esernyőnk segítségét.
A csempészek meglehetősen szívélyesen fogadtak, főként miután megtudták, hogy a nálunk van az életbiztosítási kötvény értéke. Előkerült a keresett ékkő is, de megvenni nem lehetett. Szálljunk be hát egy kétes kimenetelű kártyapartiba, melyet csak az öt halálkártya segítségével leszünk képesek megnyerni. Egy óvatlan pillanatban cseréljük ki a kezünkben tartott lapokat, s az azt követő verekedés zűrzavarát kihasználva lépjünk meg az ékkővel. A szobornál azonban újabb problémába ütközünk. Az átkozott gyémánt gyűrű megszorult Elaine aranyujján, s az istennek sem hajlandó lejönni onnan. Kellene valami síkosító anyag. A parton szorgoskodó borbélyhajósok előtt ugyan áll egy nagy adag kézkrém, de ők csak akkor hajlandóak adni belőle, ha szerzünk olyan tömítőanyagot, mely hasonlatos a kátrányhoz. Nézzünk szét a kannibálok falujába. Vegyük fel a tofut, majd az oltáron talált kereszttel véssünk bele szemeket. Öltsük magunkra a frissen vájt álarcunkat, majd vegyünk részt a vegetáriánus kannibálok ceremóniáján. Egy óvatlan pillanatban ejtsük bele a fortyogó lávába a sajtot. A vulkánkitörés következtében a sziget nagy része lakhatatlanná vált, de a hotel grillsütője végre ismét üzemelt. Rakjuk a kondérba a maradék ementálit, majd a ragacsos masszát vigyük le a kalózainknak. A kenőccsel lazítsuk meg az elátkozott gyűrűt, s húzzuk kedvesünk gyűrűs ujjára az igazi szerelem jelképét. A jutalom nem is marad el…

The Kiss of the Spider Monkey

LeChuck csontváz martalócai a legrosszabb pillanatban érkeztek meg. Az öreg nagyon dühös a múltkori robbanásért, s ezért szörnyű kínzásoknak vet alá. Elmeséli élete történetét. Persze nem bírjuk ki, hogy ne szóljunk be a vén tengeri medvének, aki annyira elveszti a türelmét, hogy kisfiúvá varázsol minket. Iszonyúan fáj a fejünk, ezért elhatározzuk, hogy készítünk ismét abból a másnaposság elleni gyógyszerből egy adagot.
Nyissuk ki az ajtót, majd nyomjunk a tálba kevés borotva habot. Beszélgessünk a szőrkutyával, majd vegyük rá, hogy játsszon velünk. A súlyunkat dekára pontosan kitalálja, de a korunkkal már bajban van. Vegyük fel a nyereményünket, a horgonyt. Tegyük bele a tál borotvahabba, majd csempésszük a többi pite közé a preparált tálat. Vegyük rá a patkányembert, hogy tartson egy kis bemutatót az ágyúval. A bohóc kiütése után álljunk mi az ablakba, s idegesítsük addig a patkányt, míg nem kapunk  mi is egy adag TOJÁSSAL elkészített habot az arcunkba. Kezdjük el lökdösni a kutyát, s ne is hagyjuk abba, míg ránk nem harap. A bundájából kitépett KUTYASZŐR még jó szolgálatot tehet. Vegyük fel a fagylaltos pultról a borsszórót, majd kérjünk egy adag fagyit. Hintsük meg a tetejét borssal, majd tegyük rá a szőrt és a pitemaradékot. Együk meg azt a rettenetet, majd sétáljunk be a szellemvasútba.

Guybrush Kicks Butt Once Again

Szedjük össze a következő tárgyakat: kötél, rumoshordó, olaj (a lámpást előbb el kell fújnunk, csak így vehetjük fel az olajat). Áztassuk be a kötelet az olajba, majd a hordót tegyük a yeti hóna alá. Kössük rá a kanócot, majd várjuk meg LeChuck mestert. Hallgassuk meg a monológját, majd amikor tüzes leheletével éppen porrá akar égetni, törjünk kis borsot az orra alá. Az ezt követő detonációban az egész hegy LeChuck fejére omlik.
Vége?