A német Moon Byte Studios fejlesztőcsapata gondolt egy merészet, és a Stunts nyomdo-kain saját autókaszkadőrös játék fejlesztésébe fogott, minek gyümölcsét hamarosan a boltok polcain láthatjátok. A CDGames szerkesztősége úgy döntött, a Crashday közelgő megjelenése kapcsán érdemes minden, az alkalmazással kapcsolatos friss hírt egy cso-korba szedve egy alapos előzetessel szolgálni nektek erről a nemmindennapi játékról.

A játékot fejlesztő Moon Byte Studios közleménye szerint, amennyiben sikerrel lezárulnak az eleddig néven nem nevezett, potenciális kiadóval jelenleg folyó tárgyalások, az alkalmazás még 2005 első negyedévében kiadásra kerül. Hogy konkrétan mit is fog adni nekünk, felhasz-nálóknak a Crashday? Nos, mindenekelőtt önfeledt szórakozást, hiszen egy olyan arcade jel-legű autós játékról van szó ezúttal, ahol a klasszikus versenyzésen felül nagy szerep jut a kaszkadőr-mutatványoknak. Ebben a játékban – ezt bizton állíthatjuk – nemcsak az aszfalt, hanem (kis jóindulattal) a levegő urai is lehetünk, lévén a program gerince a különböző, lát-ványosabbnál-látványosabb ugratási mutatványok precíz végrehajtása lesz. 
A német fejlesztők kifejezetten elhatárolják magukat attól, hogy játékukat egy nem hivatalos Stunts-résznek tekintsék a leendő vásárlók. Szerintük a programjuk alapjai természetszerűen ugyanazok, mint a Stunts-éi, de ezt sikerült annyi egyéni ötlettel megfűszerezni, hogy mégis egyedi a programjuk. A Crashday az első olyan PC-s autós-kaszkadőrös alapokon nyugvó alkalmazás, amelyben teljes a játékos szabadsága a pályákon; bejárható a teljes környezet, nemcsak egyszerűen a műtárgyakra lehet felhajtani. A játék szembeötlő újdonsága lesz, hogy a teljes szabadságot nyújtó, korlátozások nélkül bejárható terület egyben alapja egy, a prog-ramba integrált saját pályaszerkesztőnek is, amelynek használatával mindenki kedve szerinti (ügyességi) pályákat építhet a rendelkezésre álló kaszkadőrelemek (dobogók, ugratók, beton-elemek, stb.) használatával.
A Moon Byte Studios ugyan még nem talált megfelelő kiadót, de kérői már akadnak. Vélhe-tően a választás valamelyik tapasztaltabb, profi kiadóra fog esni. Ami a hamarosan várható kiadáshoz kötődik, az a publikus béta megjelenésének ügye: ennek tárgykörében a német programozók álláspontja meglehetősen karakán, ugyanis ők nem gondolkodnak bétatesztben, hitvallásuk szerint egy elhamarkodott, nem minden jellemzővel rendelkező bétaverzió kikerü-lése a stúdióból csak kárt okozna a programnak. Ennek kapcsán a cég közölte, csak akkor tesznek közzé játszható demoverziót a Crashday-ből, ha már aláírták a kiadóval a szerződést.
A végleges program hivatalosan kihirdethető rendszerigénye még a közeljövőben lefolytatan-dó végső, alapos teszteken múlik. A gépigényről annyit azért elárultak a készítők szerkesztő-ségünk kérdésére, hogy a minimum követelmény egy 1 GHz-es processzorra optimalizált konfiguráció lesz, például egy Nvidia GeForce3-as videokártyával. A grafikánál maradva, a program megjelenítéséhez az ígéretek szerint elegendő lesz egy DirectX 8-at támogató 3D kártya, azonban az összes látnivaló csak DirectX 9-es videokártyával szerelt gépen fog elő-jönni. A DirectX 9-ben rejlő új lehetőségeket látva a német fejlesztők hajlandóak voltak – a minél szebb képi hatások elérése érdekében – a már félkész alkalmazás grafikai kódját újraír-ni, így a program megjelenésekor a teljes DirectX 9 utasításkészletet ki fogja tudni használni.
A Crashday támogatni fogja a többjátékos módokat, így a programmal lehetőség lesz autós kaszkadőrversenyekre helyi hálózaton és interneten egyaránt. A fejlesztők szerint, az osztott képernyős játékmódra már nincs valós igénye a felhasználóknak, így ilyen opció nem is kerül be a végleges alkalmazásba. A játék egyhangúságának megtörésére, no meg a minél szélesebb vevőigények kielégítésére a Chrashday-ben lehet majd egymásra lövöldözni a kocsikra felsze-relhető készségek használatával. A Moon Byte Studios szerint körülbelül a leendő játékosok fele tartja jó mókának a lövöldözés lehetőségét egy autós játékban, ezért alkalmazásukban lesz lehetőség a fegyverek tiltására-engedélyezésére. 
A Crashday irányíthatóság tekintetében hangsúlyosan arcade-jellegű lesz, mely fő tulajdonság mellett azért megpróbálják a készítők figyelembe venni a szimulátor-szerűbb játékok kedvelő-inek igényeit is. A programban lehet majd választani, hogy a kocsik sebességváltása automa-tán, vagy a játékos parancsára működjön; a Moon Byte Studios többek között ezért építette be a fegyvertiltás opcióját is. A programban külön checkpoint rendszer került beépítésre, mely-nek használata vagy elvetése tovább növelheti a játékélményt.
A játékban az autók többsége valamely jól ismert, menő utcai típusra fog emlékeztetni ben-nünket, mivel a fejlesztők nem kértek liszenszjogokat egyetlen autógyártótól sem. Ennek el-maradása nem is olyan meglepő, hiszen a gyártók érdekeltsége és a játék alapötlete kibékíthe-tetlen ellentétet hordoz. Ugyan mely cég látná szívesen kedvenc termékét, miközben azt ízzé-porrá törik már az első mutatvány alatt. (Az EA Games már évek óta sikertelenül pályázik a Need For Speed széria kapcsán hasonló liszenszfeltételekre.) A Crashday tehát eltekint a va-lóságos autómodellek szerepeltetésétől, cserébe azonban teljes értékű amortizációs képességet ígér. A játékban a kocsikat az építő elemek szintjéig le lehet majd bontani, ráadásul a sérülé-sek ki fognak majd hatni a menetteljesítményre is. A program multiplayer és single player módjában egyaránt választható versenyek a következők lesznek: 
1. STUNT (Tony Hawk’s Pro Skater-féle móka négy keréken)
2. RACING (Klasszikus versenymód időre vagy más autókkal)
3. WRECKING (Törd össze a kocsidat minél alaposabban!)
4. KNOCK OUT (Kiesős, standard versenyek)
5. SPEED BOMB (Bomba van az autódban; ha túl lassú vagy véged)
6. CAPTURE THE FLAG (Kergetőzz a zászlóért az 1NSANE stílusában!)
7. PASS THE BOMB (Időzített bombát viszel, minél előbb szabadulj meg tőle!)
8. TEST DRIVE (Teljesíts minden versenyt hiba nélkül, adott időre!)
A programban nem csak kizárólag utcai sportkocsikkal játszhatunk majd; kisebb számban ugyan, de lesz lehetőségünk egy-egy terepjáróval és teherautóval is kísérletet tenni a pályák teljesítésére. A készítők szerint a kocsik igazándiból nem is megjelenésben, hanem menettu-lajdonságban fognak eltérni markánsan egymástól; az egyes fantázia szülte típusok jól érzé-kelhetően inkább tuningolhatóságban és irányíthatóságban fognak csak különbözni.
A Crashday-ben alapértelmezésben helyet fog kapni egy teljes értékű pályaszerkesztő, mellyel bárki készíthet majd saját térképeket. A pályaszerkesztő tudása tovább fog nőni a megjelenést követően az SDK tools kiadásával, melynek elérhetőségét (a honlapról lehet majd letölteni) a piacra kerülés utánra akarja időzíteni a Moon Byte Studios. Az SDK tools legnagyobb újdon-sága az lesz, hogy használatával már nem csak a pályák, hanem maguk az autók is szabadon tervezhetővé válnak majd, természetesen a bővített szerkesztővel újabb pályaelemeket és te-reptárgyakat is kapni fogunk. A programozók keresik a lehetőségét annak is, hogy az aszfalt és a murva mellett, (a Crashday jellemzően aszfaltos, és kisebb mértékben off-road beütésű murvás pályavezetéssel kombinál) újabb útviszonyok is belekerülhessenek. Gondoljatok csak mondjuk egy jó kis jeges-havas úttípus beépítésének lehetőségére…!
A Crashday zenei világa a populáris modern zenéé lesz, melyben egyaránt helyet kapnak a beat, a techno, a trance és a hip-hop stílusú nóták; így minden játékos kedvelt műfaja szerinti háttérzene alatt játszhat. Akiknek a felsorolt zenei irányzatok mégsem jönnének be, ne kese-regjenek, szerkesztőségünk értesülései szerint a játékba az egyre népszerűbb ogg vorbis kiter-jesztést használva saját zenét lehet majd betölteni. A Moon Byte Studios ígérete szerint az ehhez szükséges konverter a játék honlapján is elérhető lesz a megjelenést követően.
A Crashday minden DirectInput-os külső vezérlőt támogat majd, így a felhasználó kedve sze-rint dönthet, hogy számára a gamepad, a joystick, vagy a racing wheel a megfelelő periféria. A programban alapértelmezésben lesz erő-visszacsatolás támogatás is, így látatlanban a ma-gam részéről a force feedback-es kormányra szavazok.
A játékban 5-5 kameranézet fogja segíteni a versenyzőket. A játék közbeni nézetek a követ-kezők: műszerfalas belső, műszerfal nélküli belső, motorháztetős belső, külső közeli és külső távoli. A visszajátszások közben az alábbi nézet-opciók érhetőek el: TV-hez hasonló, szaba-don mozgatható kamera; műszerfalas belső-külső, és ezek automatikus váltása. Ha egy autó annyira összetört, hogy üzemképtelen, a játék animálni fogja, ahogy abból kiszáll a pilóta. A Crashday azonban nem egy Carmageddon vagy egy GTA életérzésű játék, így a kiszálló piló-tákat ezúttal nem lehet majd elütni, vagy elgázolni. A készítők az ilyesféle erőszakos elemeket szándékosan mellőzték az alkalmazásból (igaz, a kocsikkal meg lehet lőni egymást, no de ez ugye már más lapra tartozik ).
A cég a játékkal kapcsolatban úgy vélekedik, hogy annak rajongó tábora egy népes és alkotó kedvű tábor lesz; hiszen a programmal készített egyedi pályák, replay-k és autók is szabadon cserélhetők lesznek az interneten; egy ezzel kapcsolatos börzét a játék hivatalos honlapja is tartalmazni fog. Ígéretes körítés és átgondolt játékkoncepció jellemzi a Crashday-t, igazán jó mókának ígérkezik a kaszkadőrverseny, nem is beszélve a számomra mindig nagyon favori-zált autós Capture The Flag játékmódról, melyet az 1NSANE kapcsán már annyira megszeret-tünk. 
C5
Tudtad -e: 
1. A játék pályaszerkesztőjével készített egyéni térképek mindössze 500-300 Kbyte méretűek lesznek, így azok cseréje már egy egyszerű analóg telefonmodemes kapcsolattal is bevállalha-tó lesz.
2. A Crashday-ben 13 autót lehet majd valós fizikai modell alapján alkotó elemeire széttörni.
Ultimate Stunts
Az Ultimate Stunts a régi DOS-os, ’90-es évek elején kiadott Stunts játék ingyenes újrafel-dolgozása lesz. Az eredeti Stunts egy olyan 3D-s autó-szimulátor volt, ami CGA/EGA/VGA grafikákat használt, textúrák és finom árnyékolás nélkül. Az Ultimate Stunt a klasszikus előd minden erényét megtartva OpenGL grafikát, 3D-s hangot és internet-multiplayer játékot tar-talmaz majd. A fejlesztéshez bárki szabadon csatlakozhat, a játék jelenlegi 0.5.1. verzióját a http://ultimatestunts.sourceforge.net címről tölthetitek le.