Van még olyan ember, aki képes kiigazodni normálisan a Final Fantasy sorozaton? Nem igazán hiszem, jelenleg már a XI. sorszámot viselő epizód is megjelent, és bőszen készül a XII. is, miközben jelen cikkünk alanya ugyebár a Final Fantasy VII: Dirge of Cerberus. Ez a darab egészen pontosan a hetedik sorozat harmadik epizódja lesz, ami azt jelenti, hogy ímmel-ámmal azt a sztorit is továbbviszi, de jobb lesz, ha ezt külön tisztázzuk…
Múltbanéző
Na persze azt azért ne várjátok el tőlem, hogy felelevenítsem nektek az egész FF sagát, maradjunk most a minket legjobban érdeklő részeknél. A Final Fantasy VII még 1997-ben látta meg a napvilágot, ennél fogva persze technikai megoldásai mai szemmel nézve már nem tűnnek túl ütősnek. A főhős Cloud, az egykori elit katona volt, akinek élete folyamán a világot egy hatalmas, Shinra nevű monopólium tartotta kezébe. Cloud csatlakozott egy lázadó csoporthoz, akik hamarosan már a bolygó egyetlen reményei maradtak, és megszállottan küzdöttek az elérhetetlennek hitt változásért. A történetet árulások, románcok és meglepő fordulatok jellemezték, a remek megvalósítással együtt pedig sokan ezt a részt tartják a sorozat és úgy általában a műfaj egyik nagy fordulópontjának. A nagy sikerek nem is maradtak el, számos Év Játéka díj és a remek eladások világosan adták a kételkedők tudtára: a Final Fantasy él, és köszöni szépen, nagyon jól van. Idén végre megérkezett a folytatás, de nem úgy, mint vártuk: egy film képében. Az Advent Children című alkotás egyenes vonalon vitte tovább a sok évvel azelőtti játék sztoriját: a Shinra vezetőinek terveit sikerült ugyan keresztülhúzni, ám koránt sincs még minden rendben a világon. Mindenütt a pusztítás nyomai látszanak, ráadásul egy titokzatos vírus is tizedeli a túlélőket. Maga a főhős, Cloud is ebben a betegségben szenved, ráadásul néhány fanatikus újra a világ meghódításán fáradozik, és szeretnék feltámasztani a korábban elpusztított Sephirotot is. A történet közben előkerül egy nagy lehetőségek előtt álló fiú, és egy hatalmas gonosz sárkány is, ám a bíztató végkifejletet csak néhány, a korábbi játékból ismerős hős segítségével sikerül elérni.
Az új vonal
Az új részben szintén egy ismerős szereplő, Vincent Valentine képében vágunk bele a kalandokba. A nyugalom továbbra is messze elkerüli a történet középpontjában álló várost, most éppen egy Dirge of Cerberus nevezetű ördögien gonosz társaság készül romhalmazzá változtatni azt. A sztoriról ennyi most legyen is elég, hiszen egy sokkal fontosabb újdonságról kell inkább szót ejtenem. A sorozat legújabb része ugyanis most már TPS módban fog játszódni, és nagymértékben az akcióra helyezi a hangsúlyt. A kamera alapállásban Vincent háta mögül követi az eseményeket, ám az L3 gomb segítségével forgatni is tudjuk majd, elkerülve az automatikus megoldás rákfenéit (szűk helyeken beakadó, nem elég dinamikusan változó nézetek). A legszerencsésebbek az idei Tokyo Game Show-n már kis is próbálhatták a játékot, és egészen kellemes meglepetésekről számoltak be, például a kamerakezeléssel sem voltak különösebb gondok.
Na de hogyan?
Hősünk szerencsére rendesen kitanulta már a hadviselés minden fortélyát, így sokkal könnyebb lesz átverekednünk magunkat az ellenfelek hosszú, tömött során. Az ugyan teljesen alap, hogy tudunk ugrani, vagy éppen guggolni, ám a kettő kombinációja máris, mint hasznos technikai lehetőség áll előttünk. Vegyük például a sima pusztakezes harcot: ha Vincentet körbeveszik az ellenségek, csupán lenyom néhányuknak egy-két fülest, kiugrik közülük, majd guggolásba érkezve rögtön folytathatja tovább a küzdelmet, de már hátulról támad, aminek előnyeit nem szükséges ecsetelnem. Persze a főszerepben továbbra is a lőfegyverek állnak, amihez pedig a megfelelő használhatóság végett egy külön célzó rendszer is dukál. Az R1 vagy L1 gombokat lenyomva a játék máris nézőpontot vált, és hősünk vállai fölött szemlélhetjük az eseményeket. Ilyenkor megjelenik egy célkereszt is, és alapállapotban rögtön egy ellenfélre fókuszálódik, tovább könnyítve a találatot. Persze az analógkar segítségével bármikor befoghatunk egy másik célpontot, ez akkor lesz hasznos, ha egy tömegből a legveszélyesebb ellenséget szeretnénk kiválasztani, vagy csak elegánsan egy robbanó hordót eltalálva kívánjuk az egész bagázst a levegőbe repíteni. Természetesen a különféle fegyverek újratöltési ideje, célzási pontossága és sebzése merőben eltér majd, így kénytelenek leszünk mindig a legmegfelelőbb eszköz után nyúlni.
Párosan szép az élet
Manapság már kezd divattá válni a különféle programokban, hogy egyszerre akár két fegyverből is szórhatjuk az áldást, nem maradt ki ez a lehetőség a Dirge of Cerberus-ból sem. A készítők szerint akár az is előfordulhat, hogy egyik kezünkkel éppen egy kispisztolyt sütünk el, míg a másikkal betöltünk egy rakétavetőt, és okozunk egy mini atomrobbanást (furcsa egy elképzelés, az biztos). Példáképpen felhozták, hogy gyakran fognak ránk hatalmas léghajók támadni a sima katonák mellett, ilyenkor nagyon hasznos lesz, hogy fegyverváltogatás nélkül, hol az egyik, hol a másik kézzel célozva és lőve tudjuk majd megsemmisíteni a teljesen eltérő karakterisztikájú ellenségeket is. A kétkezes fegyverhasználat előnyeinek érdekes szemléltetése lehet az a helyzet is, amikor az L1 és R1 gombokat egyszerre lenyomva visszatöltöd életerőd és átváltozol egy hatalmas bestiává, aki egyik kezével bivalyerős pofonokat osztogat, a másikból pedig tűzgolyókat lő ki. Ráadásul ezek nem légből kapott marketingdumák, állítólag mindezeket a feature-öket már a Tokyo Game Show-n kiállított demó is tartalmazta. Nos, úgy gondolom, hatalmas lehetőségek rejlenek ebben a rendszerben, ám ha valamiért mégsem sikerülne jól megvalósítani, akkor annak erősen sírás lesz a vége…
Érdekességek
Említettem már az előbb, hogy lehetőségünk lesz átváltozni is, továbbá fedezékeket, tárgyakat használhatunk a játék során, ezekről azonban még nem tudni túl sokat. Annyi azonban bizonyos, hogy ha nagyon sok sérülést szedsz be, akkor lehetőséged lesz feltölteni az életerődet, mielőtt meghalnál. Ez a kis opció azért is nagyon hasznos, mert a már emlegetett demó alapján minden sarkon ellenségek várnak majd, és nagyon idegesítő lenne egy-egy kisebb figyelmetlenség miatt újrakezdeni az adott pályarészt. Az egyjátékos mód egyébként mindvégig a kezdővárosban játszódik majd, amit már javában ostromolnak a Dirge of Cerberus katonái, ám sajnos az egész történet teljesen lineárissá sikeredett. Alig-alig lesz lehetőségünk több útvonalon megközelíteni a célterületet, illetve a különféle missziókat is csak úgy végezhetjük el, ahogy azt a drágalátos fejlesztők kitalálták. A továbbjutáshoz minden esetben gyerekeket kell megmentenünk, illetve biztonsági kártyákat összegyűjtenünk, ám vélhetőleg ez sem hoz majd annyi változatosságot a játékba, hogy érdemes legyen többször újrajátszani. Annyi bizonyos, hogy lesz multiplayer mód is, akár egy gépen, akár on-line, ám az itteni lehetőségekről még nem árultak el semmit a Square Enix jómunkásemberei. Grafikailag a játék nem hoz semmi nagy újdonságot, maradt a PS2-n már megszokott színvonal, bár meg kell hagyni, az eddig látott képek egészen kellemesen festenek.
Jövendőmondó
Meglehetősen merész vállalkozás volt a fejlesztőknek TPS akciójátékot készíteniük a vérbeli RPG Final Fantasy sorozatból, hiszen egy ilyen éles váltásban mindig benne van a nagy bukás lehetősége is. Azonban az eddig ismert információk nagyon bíztatóak, így előreláthatólag a Dirge of Cerberus is méltó lesz régi nagy híréhez, mi legalábbis feltétlenül bizalmat szavazunk neki.
Eredetmonda
Jöjjön akkor találós kérdésünk: honnan ered a Final Fantasy címe? Nem hiszem, hogy sokan tudnák a választ, úgyhogy nézzük is meg gyorsan. Bármilyen meglepő, annak idején még a Square Enix fejlesztőcsapata sem mindentudó profiként kezdte pályafutását, és az első megjelent programjaik sem voltak kifejezetten sikeresek. Amikor 1987-ben piacra dobták az első Final Fantasy epizódot, még csak reménykedhettek abban, hogy sikeres lesz a játék, mert ha az eladások nem hozták volna meg a kellő profitot, akkor minden bizonnyal csődbe ment volna a cég. Magyarán szólva ez volt az utolsó esélyük, amire szépen finoman maga a cím is utal. Ma már persze tudjuk, hogy ez az igazán dicsőséges korszak kezdete volt számukra, ám mégsem szabad elfelejteni, hogy hogyan is kezdődött a sikertörténet…
