Mi az: felülnézetben van, menni kell benne, autókkal? Úgy van! Felülnézeti autóverseny! Most az Arcade Entertainment LTD gondolta úgy, hogy az amigások megérdemelnek kuriózumnak egy újabb ilyen csodát. Az sem vette el a bátorságukat, hogy az utóbbi időben eléggé sok hasonszőrű program jött ki kedvencünkre. No sebaj (tobyash), lássuk mit is nyújt nekünk a TurboTrax.

Háromféle automobil. Forma 1-es versenyautó, melyben Sennának, Hillnek (nem Benny), vagy jól érezhetjük magunkat, terepjáró dögtolóráccsal az elején, és harmadiknak egy sportkocsi. A pályák az autóknak megfelelő környezetet biztosítanak verseny közben és utána is. 
Van ugyebár először is az Indycar versenypálya, ami szerintem a legjátszhatóbb mégpedig azért, mert az út nagyon jól (a többihez képest) belátható, jól elkülönül a tájtól. Persze itt is meglehetősen nagy bosszúságot tud okozni egy S kanyar olajfolttal, amitől megpördülve pont elkerüljük a turbót és ráadásul nekimegyünk a falnak is.  Sajnos a nézők közé való behajtás lehetetlen, pedig az adná meg az ilyen jellegű program igazi élvezetét. Hiányzik még a Pit Stop is, bár lehet, hogy direkt nem raktak bele a szerzők (biztos nem akarták túlbonyolítani a programjukat).
 
A második egy városi pálya, ahol is az ámuló közönség ledöbbenhet hatalmas sebességünk láttán. A G gombbal elővehetjük mind az öt rádiótelefonunkat, a nagyobb hatás érdekében (ez csak vicc volt). Itt már nehezebb a dolgunk, mivel az út megy mindenfelé, viszont a helyes útirányt kis nyilak (útburkolati jelek) jelölik meg. Ezeket általában csak jó későn veszi észre az ember, és jól nekimegy a rossz irányt lezáró pöcköknek.
Azután erdei úton kell bizonyítanunk tudásunkat. Fák és mókusok (vagy szatírok a fák között) figyelik erőfeszítéseinket. Megjelennek a buckák is (meg híd), amik a térbeli hatást növelve megdobják az autókat.
Van még téli és sivatagos pálya is, a télin téli pályákra, míg a sivatagoson sivatagosokra jellemző tereptárgyak találhatóak. (Stílus copyright 4718592bit & Amiga IFF magazin!)
Beszéljünk most a pályánkon fellelhető dolgokról. Ugyebár ott vannak az autók, meg palackok (turbo), meg pénz és csavarkulcs (ez utóbbi menet közben helyrehozza az ütközések okozta károkat). Szerencsére (mazóknak sajnos) az akadályként szereplő dolgok megrekedtek az olajfolt és a befagyott pocsolya szintjén. Verseny közben összeharácsolt pénzünket (+ a helyezésünkért kapott pénzt) a shop-ban herdálhatjuk el, ahol is vehetünk motort, gyorsítót, kormánykereket és gumit (nem Lifestyle!). Mindegyik tuningnak 5 fokozata van, természetesen növekvő árakkal!
Aki kíváncsi az összes pálya összes trackjára, az megtekintheti az Options menü Race almenüjének Practice pontja kiválasztásával. Szólnom kell még a játékképernyő jobb oldalán található három kijelzőről. Ezek a motorfordulat-számot, a sebességet és a sérülés mértékét jezik ki.
Többet nem érdemes leírni a turboTrax-ról, hiszen mint kiderült nincs túlbonyolítva az egész. A grafikai megvalósítás tűrhető, egészen jól néz ki a pálya. Egyetlen gond csupán a játékkal volt, ugyanis meglehetősen nehéz még a harmadik helyre kerülés is. A probléma ott van, hogy az ellenfél autói szinte alig hibáznak és többnyire a turbót is sikeresen elkapják. Előnyként talán fel lehetne hozni a jó zenét és a HD installálhatóságot, de sajna ezek nem sokat javítanak e proggy középszerűségén.
M.D.Jon